Hogy bírjátok a bezártságot?

Bizonyos szemszögből rosszul. Az összes porcikámat gyantáztatom, most meg egy kozmetikus sincs nyitva, vagy messze van tőlem, a kijárási korlátozás miatt. Szóval pár hónapig marad az undormány borotválás. Minden más viszont egyelőre nem hiányzik. Van patika, drogéria, élelmiszerüzlet. Sétálni is el lehet menni. Ez nem igazi bezártság, a mindennapokhoz ennyi pont elég.

Rosszul. Tök érdekes, hogy amikor egy héten 1x kimegyek vásárolni, akkor kint azt látom, hogy viszonylag normális élet folyik mindenhol, leszámítva, hogy maszkban van az emberek fele. Már csak azért is érdemes lenne kimenni, hogy lássam, nincs még vége a világnak - de ugye nem szabad.

Én nagyon jól, mert régebben is csak dolgozni, sportolni és vásárolni jártam ki otthonról. A dolgozni járás megritkult, de itthon sokkal jobb csinálni. Sportolni és vásárolni pedig ugyanúgy lehet. Azt meg élvezem, hogy az asszonnyal nem kell plázázni. :D

Nekem nem a bezártság a bajom, mert sétálni, boltba (igaz, nem voltam több mint egy hete, de mehetnék), dolgozni (home office, de ha akarok, bemegyek az irodába, rajtam kívül senki nincs az épületben), ugyanúgy mehetek, hanem az emberek hiányoznak. Hiába beszélek családdal, barátokkal időnként, de kevés, pedig nem vagyok nagy társasági ember. Nemrég (még a vírus előtt pár hónappal) jöttem rá, hogy nem is vagyok én olyan"antiszociális" mint hittem, hát most kiderült, hogy nagyon is igényelném a társaságot. Ha a párom nem lenne, meg is kattannék lehet. Napközben viszont egyedül vagyok, ő dolgozik (fog is), folyamatosan dolgozok én is, de akkor is rossz, hogy ülök itthon a síri csendben, semmi új inger nincs.

Hiányzik a munkahelyem, mert kényszerszabadságon vagyok, és a korábbi jövés-menés. Nem rossz otthon lenni, de ez más szitu.