Mi történt, hogy tegnapról mára csak 11-el lett több koronavírusos beteg?
Az elmult napokban általában egyik napról másikra 40 vagy 50 esetleg 60-nal lett több beteg, most meg csak 11-el.
Ez nagyon jó arány.
De ez mitől van, minek köszönhető?
Mivel a fidesz pupák bábja Cilike is kimondta, hogy felesleges sok tesztet csinálni, így a számok nem valósak. Azt fogom röhögni a következő választáskor, hogy majd ez tuti benyomják, ne feledjék Európában itt volt a legkevesebb a megbetegedés, hála az orbángután politikának.
Ahhoz, hogy valós tényeket közöljünk, kellenek vizsgálatok, statisztikák, eredmények. Amelyet maga a fidesz és Cili néni sem akar. Most is üvölt a helyzet, hogy hazudnak, ezért nem végeztetik el a teszteket! Hoznak hülyébbnél, hülyébb intézkedéseket, de a legkézenfekvőbb dolgot nem teszik meg, hogy legalább egyszer őszinték legyenek. Simán kinézem ebből az undorító bandából, hogy már a lélegeztető gépeket is megvették, biztos van jó pár lölőnek. Aztán majd eldöntik melyik bábjukat, rokonukat teszik a gépre!
Ez itt a nagy igazság, és bár nem kívánok senkinek se rosszat, de remélem most megismétlődik a 2006 és seggberúgják ezt a zsarnok, önkényuralmat gyakorló fideszt az orbángutánnal az élén.
Amúgy meg ahhoz, hogy egy kórház megfelelő ellátást tudjon adni nélkülözhetetlen tény, hogy ezen intézmények fejlesztésére is kellett volna költeni már csak a megelőzés szempontjából. Ehelyett mi történt? Épült sok stadion egy olyan sportágnak, ami hazánkban egy kalap sz.@rt nem ér. Igen a futballnak. Belefektetnek milliókat. Azt a sok pénzt, amit belefektettek igazán adhatták volna kórházaknak, és az ottani ápolóknak, nem orvosoknak, ápolóknak. Mert az orvos úgyis szétkeresi magát, szinte mindnek van magán praxisa.
Ehelyett mit kaptak? Kaptak egyszeri bruttó 500at, aztán fogjátok be a szátokat! Meg megy a fütyülés, tapsolás zámbó jimmy esténként valamelyik proli által. Az eü dolgozónak nem erre van szüksége! Tapsolhatsz neki, ami felesleges! Itt az a tény, hogy amikor valaki sz.@rban van, belenyúl a zsebébe aztán odalök valamennyit, utána meg el van felejtve! Ez itt a nagy baj.
De kár is tovább ragoznom, rengeteg cikk szól szerény kis hazánk ellen, több országból. Hamarosan úgyis véget kell vetni a korlátozásnak és újraindítani mindent, vagy máskülönben becsődöl az állam. Védhetünk pár 10e nyugdíjast, lehet, de úgyis az lesz a vége, hogy ezt abba fogják hagyni, és nem azért, mert az ő életük nem fontos, hanem majd mérlegelni kell, hogy nyomorba döntök-e pár millió embert azért a pár tízezerért. Értelemszerűen a válasz egy határozott nem lesz (mindkét válasz rossz, de a rossznál is azt kell nézni mivel jársz kevesebb rosszal). Mondhatja, hogy annyi munkahelyet fog teremteni-mi a garancia rá- (Orbán hiteltelen állításai?), amennyit elvettek, csak az a nem mindegy, hogy mennyiért fogsz dolgozni utána, vagy lesz-e munkád! És azáltal, ha kinyilatkozzuk azt, hogy a gazdaságnak márpedig mennie kell, azáltal meg is láthatjuk, hogy egy orbitálisan hülye, felesleges kört futottunk, amit még a döntéshozás előtt kellett volna mérlegelni. Azzal, hogy nem kell hitelt fizetni, a rezsi nem lett ingyenes, ételt sem osztanak ingyen, de munkahelyek megszűntek, emberek munkanélkülivé váltak. És miért? Egy hülye döntésért. Lehet velem vitatkozni nyugodtan arról, hogy ez ki szerint helyes, ki szerint nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!