Szeretnék minél hamarabb túlesni ezen a koronavíruson. Hogyan kaphatnám el?
Már nagyon elegem van, hogy mindenki ezen parázik és leáll az élet. Nincs munkánk, nincs pénzünk, egy hónap múlva úgyis éhen halunk. És amint látom, a lassú kivéreztetés stratégiája a menő, de én másként gondolom. Nem félek attól hogy belehalhatok, ha úgy akarja Isten, hogy meghaljak, akkor úgy lesz, de nem akarok abban a korban élni, amit ez elhoz, ha továbbra is korlátozzák a szabad életet. A vírus különben is 99%-ban azokra halálos, akik amúgy is betegek, csak mi Isten akaratával szembemenve mesterségesen megakadályoztuk, hogy békével elmehessenek. Ez a természetes szelekció normális része egy járványnak, az evolúció szükségszerű velejárója. Ráadásul úgyis túl van már népesedve a föld, mindenkinek csak jobb lenne, ha kevesebben lennénk.
Most biztos lesz sok, hülye, aki azt fogja írni, hogy jó lenne, ha én is meghalnék, de fél év múlva majd másként fogják ők is gondolni, úgyhogy a pocskondiázó kommenteket felesleges is leírni, mert miattuk lesz szar hely a föld a jövőben és úgysem fogom meghallani.
Szóval csak arra kérnék tanácsot, hogy miként kaphatnám el a vírust úgy, hogy ne legyenek közben korlátozva a szabadságjogaim, tehát például itthon túl eshessek a fertőzésen, annak végső kimenetelétől függetlenül?
Elkapod, túléled, immunis leszel rá(ez amúgy nem biztos még, mert volt olyan is akit már gyógyultnak minősítettek és újra elkapta(lehet csak visszaesett de az is lehet, hogy nem szerzett immunitást)).
És akkor mi van? Ugyanúgy minden korlátozás élni fog rád is, mintha nem kaptad volna el. A te kedvedért nem fog kinyitni egy bolt se pluszban, nem fognak dolgoztatni a munkahelyeden ha most nem teszik.
Ennek amit te írsz csak akkor lenne értelme ha Magyarországon legalább 6-8 millió ember gondolná úgy mint te, mert amíg ennyien nem szereznek valamilyen módon immunitást(elkapják vagy beoltják őket) addig azért jó eséllyel tud terjedni a vírus.
"továbbra is korlátozzák a szabad életet" - miről beszélsz te? Hacsak nem zárták be a munkahelyed, még semmiben sem korlátoztak azon kívül, hogy este nem mehetsz kocsmázni!
"mi Isten akaratával szembemenve mesterségesen megakadályoztuk, hogy békével elmehessenek. Ez a természetes szelekció normális része egy járványnak, az evolúció szükségszerű velejárója. Ráadásul úgyis túl van már népesedve a föld, mindenkinek csak jobb lenne, ha kevesebben lennénk" - hát tudod, NO COMMENT
Amúgy ha nem lennél ennyire empátiahiányos, azt mondanám, menj el önkénteskedni egy kórházba - de az ég óvja meg a betegeket tőled!
Kérdező nincsen értelme hogy elkapd, ugyan úgy korlátozni fognak mintha nem kaptad volna el.
Egyébként a kérdés többi részével egyetértek, végül is ha a kijárási tilalmat bevezetik 1-2 hónap múlva 10 millióból kb 2-milliónak fog elfogyni a pénze, a kormány-nem fog tudni ennyi embernek segíteni hiába akarna, de tételezzük fel hogy mindenkit aki kinullázza magát etetni fogják. És utána? Munkanélküliség lesz! Pénz nélkül, munka nélkül fogsz azon gondolkodni hogy felkösd magad, vagy halálra éhezz.
Illetve most véditek az öreg nyugdíjasokat, a válság őket is érinti, a nyugdíjak értéke rohamosan csökkenni fog.
Most akkor a kereszténység vagy az evolúció-elmélet mellett állsz? Ha egy szeretett, idős rokonod is elkapná, neki is a halálát kívánnád? Gondolom akkor azt a kérdést írnád ki, miért akarják egyesek elkapni a vírust meg miért nem védekeznek ellene.
A kérdésre a válasz: ne moss kezet, gyakran nyald meg a tenyered, járj zsúfolt helyeken és gócpontokon, törj be a Szent Lászlóba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!