A koronavírusra való tekintettel ki mernétek menni az utcára kisbabával Budapesten?
Jól van, igyekszem 1 méterre állni az emberektől.
Liftet meg muszáj használni, mert nem tudom másképp levinni a babakocsit. De sosem a kezemmel hanem a kabát ujjával nyúlkálok a gombokhoz. Vagy veszek kesztyűt, nem tudom.
#8, Egészen konkrétan még nem történt haláleset valami 9 év alatt.
Egyelőre a tudósok nem értik teljesen miért.
Úgy tűnik ők teljesen védettek és enyhe tünetekkel megússzák. Persze fertőznek továbbra is.
Márpedig ha 110 ezerből egyetlen baba sem halt meg, akkor statisztikailag elkerülhetetlen hogy ne fertőzödjön meg egy sem. Csak szerencsére ők védettek.
14, 16:
attól, mert eddig nem történt haláleset, még nem jelenti azt, hogy teljesen elképzelhetetlen, hogy történjen. 39 éves kor alatt is minimális, 0,2%. A kérdés, hogy mennyi 9 év alatti fertőződött meg.
Ha annyira biztos, hogy a 9 év alattiak nem veszélyeztetettek, van olyan hiteles cikk, amiben ezt leírják? Én pl. a WHO-tól nem hallottam olyan kijelentést, hogy a 9 év alattiak nem veszélyeztetettek. Komolyan statisztika alapján ha lenne egy 9 év alatti gyereketek, akkor csak legyintenétek és nem is aggódnátok érte?
Lehet lepontozni, nem érdekel, de azért komolyan kíváncsi lennék, hogy a lepontozó(k)nak ha lenne gyereke, akkor is ennyire magabiztosan állítaná, hogy ááh, nem aggódok érte, hiszen a statisztika szerint nem veszélyes rá a vírus.
"a fertőzés pont az erős immunválasz miatt lesz súlyos, tehát nem maga a koronavírus okozza a gebaszt, hanem az immunredszer, ami ezerrel rástartol és esetenként súlyos tüdőgyulladást generál hozzá."
Ha ez így van, akkor miért a gyenge immunrendszerű betegek és idősek halnak bele?
"Komolyan statisztika alapján ha lenne egy 9 év alatti gyereketek, akkor csak legyintenétek és nem is aggódnátok érte?"
Könyörgöm.. a kérdező zokszó nélkül kivitte a babát influenzajárvány idején, ami tényleg veszélyes a babákra is, és Magyarországon is bizonyítottan ezrével kapják el és adják tovább az emberek. (Horribile dictu, néhányan bele is halnak..) De most, a koronavírus idején, amikor van 9 db fertőzött az országban és a tapasztalat szerint a babáknak vajmi keveset árt ez a koronavírus, most parázik ezerrel... Szerinted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!