Mi a teendő, ha egy kóbor kutya harap meg valakit, és nem lehet tudni, hogy veszett-e? (Folyt. Lent)
Ma megharapta egy ismerősömet (felnőtt) egy kóbor kutya. Elment azonnal az orvoshoz, aki elláta a sebet, és azt mondta, fogassuk be a kutyát (ismert az a hely, ahova mindig visszatér), és kérjük a megfigyelését.
Két hét alatt tudják eldönteni, hogy veszett-e, vagy sem.
De abban az esetben, ha veszett...mikor kell(ene) elkezdeni a védőoltást??? Nem sok a két hét várakozási idő???
Szerintem ez nem játék.
Az unokaöcsém tavaly ősszel belelépett valamibe, és ezért kapott tetanuszt. Tavasszal elesett a bringával, ő maga bekötözte a jelentéktelennek tűnő horzsolását, majd másnap elment suliba. (úgyis pár hónapja kapott tetanuszt, minek menjen dokihoz) A suliba sz*rul érezte magát, és mondta, a tesitanárnak, hogy ne kelljen már neki tornáznia merthogy elesett. Tanár megnézte a horzsolást, és a piros csík már a könyökénél járt, úgyhogy rohanás az sztk-ba, újabb tetanuszért. Azt mondta neki a doki, hogy a fél évvel ezelőtt kapott tetanusz már semmit nem ér :(
Ha a kutyáról nem lehet megállapítani, hogy veszett-e, akkor én is úgy tudom, hogy több oltásból álló kezelést kap, a tetanuszt a sebfertőzés miatt alkalmazzák.
A kutyát időközben elpusztították, amit nem lett volna szabad megtenni! (Ez már egy másik ügy, ugyanis ezt be is jelentettük az állatvédőknél...)
Így a védőoltást mindenképpen kapni fogja az ismerősöm.
Mire lehet számítani, mellékhatásokat illetően?
Rám az orkok uszítottak kb három kutyát. Csípd meg a köcsöt címszóval.(sosem láttam őket előtte és rájuk se néztem) Csak jó poén volt részükről egy 10 éves gyereket megcincáltatni.
Szóval a válasz:
Az egyik kutyának sajnos nagyon nagy foga volt és az orvos azokat a mély sebeget fertőtlenítős csíkkal kifertőtlenítette.. ááá
Az orvos megrendelte egyből a veszettség elleni oltást, elkezdték beadni.
Kis idő eltelte után, az orvos vagy az apu értesítette a gyepmestert(sintért). A sintér, apu, valami helyi állatorvos, én és apának pár rakodómunkás alkalmazottja(a biztonság kedvéért) felkerestük az orkokat. Ők nem tudtak semmiről, nem értették, hogy mit keres az a kóbor kutya ottan. Az állatorvos megnézte és azt mondta, h nem veszett, így több oltást nem keptam. Az orkoknak semmi bajuk nem történt ismét, sőt apát ítélték volna el rasszizmusért, ha számon kéri őket. A dolog szépsége, hogy apu ott dolgozott mellettük(hozzá mentem épp, amikor az eset történt) és a munkahelyén lejárt konzerveket mindig a házuk előtt tette le. Több kaját nem kaptak..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!