Kinek milyen negatív tapasztalatai/traumái voltak fogászaton?
1. Az egyik helyen a fogorvos nem vett észre egy tátongó lyukat az egyik felső fogamon, még panorámaröntgenen sem. Én vettem észre otthon, a tükörben.
Kértem, hogy tömje be, azt mondta, hogy az kis lyuk. Aztán fúrta-fúrta, és végül mondta, hogy jól tettem, hogy szóltam, mert nagy lyuk.
Nem mentem többet vissza hozzá.
2. Egy másik helyen gyökérkezelték az egyik rágófogamat. Néhány héttel a kezeléssorozat után azon az oldalon csengeni kezdett a fülem, ami másfél év múlvára lett olyan szintű, hogy már nem zavar.
Oda sem merek többé visszamenni.
3,5 órán keresztül műtötték ki törött fogamat. Rossz volt, de így utólag nem vészes visszagondolni rá, mert empatikus doki volt.
Az egyik bölcsességfogamat is ki kellett már műteni, maga a műtét 5 perc volt, utána sokkal rosszabb volt a fájdalom miatt, 2 hétig nem tudtam enni rendesen.
Ami inkább rossz emlék maradt (és nem is a fájdalom miatt), az volt, amikor a körzeti dokim betömött 3-at, de ezek elkezdtek fájni idővel. Utána magándokihoz mentem el, oké, hogy drága volt, de legalább meg lett csinálva rendesen.
Ennyi "élmény" után már egyáltalán nem félek a fogorvosi kezelésektől. Persze, bennem is van egy drukk, hogy "na, menni kell", de amikor ott vagyok, megkapom a szurit, elmúlik az érzés. Főleg miután magánban is voltam, a doktornő nagyon kedves és megértő.
Második vagyok.
Én is a Szentkirályiban voltam, amikor a két törött fogamat húzták ki. Körülöttem jó orvosok voltak, bár néhány tanuló körülöttem is megfordult.
múltkor az egyik metszőfogamat tömte, és valamiért nem hatott az érzéstelenítő. se előtte se utána nem volt ilyen, nem is értem miért történt.
meg az se volt a legjobb mikor korona előtt lecsiszolta. nem fájt, de nagyon kellemetlen volt
Hármas! A Szentkirályi gyakorló klinika, magyarán aki odamegy, az vállalja, hogy adott esetben hallgató csinálja. Nem is kell róla megkérdezni.
Hogy nem magyar volt, az nem értem miért baj, ha nem lennének külföldi orvostanhallgatók, akkor Magyarországon mind a 4 orvosi egyetem lehúzhatná a rolót, mivel ők tartják fent az egyetemeket.
Aztán: nem lefogtak, foghúzás közben gyakran megkérik a kollégát, hogy tartsa meg a beteg fejét, mert ingatja jobbra balra, habár te ezt nem is érzed.
A hallgató résszel sem értem mi a gond, aki különlegesnek tartja magát, az nyúljon mélyen a zsebébe, aki ugyanolyan átlag földi halandó, mint sokunk, az fogadja el, hogy ilyen helyen hallgatót is kaphat akár (leírásod alapján amúgy inkább rezidens volt, de mindegy), nekik is vhogy meg kell tanulniuk a szakmát. A te orvosod sem fogóval a kezében született, ezt garantálom. Nem kicsit volt arrogáns, pökhendi, nagyképű és rassziszta a válaszod.
Mitől rasszista? :D
Szerintem alap, hogy egy orvostanhallgató mellett legyen ott az orvos, ne hagyják magára beteggel, amíg nem elég gyakorlott.
Azért írtam, hogy valszeg rezidens volt, aki végzett orvos. A hallgatók nem kettesével járnak gyakorlatra, hanem csoportosan.
Hogy miért rasszista, azt véleményem szerint nem kell magyarázni. Máskülönben miért volt lényeges, hogy indiai, ukrán, magyar vagy német orvos csinálja? A fontos az, hogy ha valakihez nem érhet, csak végzett és tapasztalt orvos, az ne kockáztasson, hanem menjen el olyan helyre, ahol a különleges igényeinek megfelelően kaphat dokit. Ha nincs rá pénze, akkor törődjön bele, hogy ő egy újabb Átlag Gizi.
Egyébként hallgatók mellett sem strázsál mindig egy gyakorlatvezető, megbeszélik a dolgokat, ha a hallgató elakad, akkor odamegy a gyakvez. Aki lehet, hogy 12-14 diákra felügyel egyszerre, így a képzésnek fontos része az, hogy az ember önállóan dolgozzék. Úgyhogy lehet neked alap, csak épp nem így van. Ahhoz túl kevés orvos van, hogy minden hallgató mellé kijelöljenek egy őrt, ha fogat kell húzni, tömni vagy bármi. Nem nagy hasi műtétet kell bakker csinálniuk, egy fog kihúzásáról beszélünk.... ha hallgató is volt, értelemszerűen nem adtak neki bármilyen módon is kockázatos esetet.
Gyökérkezelés közben a fúró rákapott egy idegre...
Gyökércsúcs rezekció a felső kettes fogamnál, ahogy véste ki a gyökeret olyan volt, mintha kalapáccsal verte volna a fogaimat...
3 ciszta eltávolítás + 3 fog húzása egy ülésben - a halálomat kívántam
Első korona próba - hiába volt már az első pillanatban egyértelmű hogy NEM JÓ!!!!!! a köcsögje csak erőltette felfelé, aztán leeee megint fel... ezt hétről hétre mire elfogadható lett
Végleges korona felrakása - iszonyatos volt és még nem a végleges ragasztóval van fent, úgyhogy még vár rám fájdalom 👍👍
De a legnagyobb trauma, hogy több, mint 500eft volt a korona és CSÚNYA ès
SZAR!!!!!
"Hogy miért rasszista, azt véleményem szerint nem kell magyarázni. Máskülönben miért volt lényeges, hogy indiai, ukrán, magyar vagy német orvos csinálja?"
Mondjuk a nyelvtudás hiánya miatt? (Amúgy tudod, hogy mit jelent a rasszizmus? Semmi köze a nemzetiséghez.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!