Maszek fogorvos, ha megkérem befejez (betöm véglegessel), egy gyökér kezelt fogat amit eredetileg nem ő hanem állami fogorvos kezelt?
Sajnos ugyan úgy jártam, mint mások. Nagyon jó "állami" fogorvosunk volt, gondoltam más is jó lesz. Aha... Nem. Frontfogam baleset miatt kellett gyökérkezelni, egy év után magánfogorvos újra gyökérkezelte. KB egy év elteltével mégis érzékeny volt, de nagyon. Másik magánorvos megnézte, azt mondta felejtős, hogy ebből még fog lesz... De ha gondolom, megpróbálja, de készüljek fel, hogy ha sikerül is, sokáig fog tartani. Úgy is volt, ki tudta szedni a gyökértömést, mert még sem volt kötve (kB egy mozdulattal kijött és konkrétan büdös volt...) kB két hónap tisztogatás, átmosás és gyógyszeres tömés után még áradt a fog. Közben elkezdtem megnézetni az amalgámtöméseim, mert egynél látszott az alászuvasodás... Sajnos az összes amalgámot ki kell szedni, mert nem zárnak jól és szuvasodnak (4 örlő fog) (pedig kB 5 éves tömések), ráadásul mivel hozzáert az amalgám a szomszédos fogakhoz, ott is kezdődő szuvasodások vannak. Szóval most drukkoljakbazon, hogy még nem késő kicserélni a töméseket...
Legszebb az egészben, hogy fél évente jártam a régi magán fogorvoshoz is, aki mindig mindent rendben talált. Kérdeztem az új fogorvosomat öt, hogy most baj lenne a fogmosási technikámmal, vagy mi? De nem, fogkövem sincs, minden eredetileg nem tömött fogam ép. A rosszul záródó tömések miatt van az egész. Pedig, ha az amalgámot jól megcsinálták volna, még nem kellene cserélni. :/
Szóval summa summarum, nem csak az állami főorvos lehet hanyag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!