Szerintetek megnyugodhatok vagy nekem van igazam ebben az ügyben?
kb 2.5 hónappal ezelőtt megnagyobbodott nyirokcsomókat vettem észre magamon, Uh ki is mutatta, de a legutolsó szerint már csökkent a méretük ( nyak, hónalj, lágyék). Nem tudom fontos-e de megemlítettem. Bal alsó bölcsességfogamat kihúzták, majd a jobb oldalamon az egyik tömésem kijött, azt a fogorvos szépen betömte. Kértem egy panoráma felvételt, amin az látszott, hogy a jobb alsó bölcsességfogam 90 fokkal elvan fordulva, lyukas is az a része ami kint van, mindenképp ki kell operálni.
Elkezdtem Listerin szájvizet használni, de nagyon csípett így abbahagytam.
Ekkortájt éreztem a nyelvemmel, hogy a jobb alsó ínyem belül mintha kissé érdes lenne, tükörben megnézve fehér volt. Ez volt kb 1 hete.
Neten rákeresve leukoplákiát diagnosztizáltam magamon.
Másnap elmentem a körzeti fogorvosomhoz, aki belenézett a számba, a lámpát fel se kapcsolva azt mondta,, hogy csak feszes az ínyem.
Nem hittem neki, elmentem egy magánhoz aznap délután, aki azt mondta, hogy lehet hogy az, de nem aggódjak miatta, max ecsetelni kell majd.
Természtesen nem adtam fel, elmentem a szájsebészetre, ahol azt mondták nem gondolnák hogy az lenne, ne aggódjak.
Hétvégén egy magán szájsebészhez mentem, aki kiműtötte a bölcsességfogamat, és azt mondta hogy szerinte nem az, ne olvassak utána neten a dolgoknak.
Tegnap elmentem egy füll-orr-gégéeszhez aki szerint nincs baj, nyugodjak meg, de ez a terület inkább a szájsebészekhez tartozik.
Ma reggel elmnetem egy közeli fogorvoshoz is, akinek kivan írva hogy a fog és szájbetegslégek orvosa, megmutattam neki, látta is hogy fehér, de azt mondta a leukoplákia nem így néz ki, meg hogy fehér a szájpadlásom is, de másnak is látott már ilyet, ne aggódjak, de nem tudja mi.
vasárnap ha megyek varratszedésre megkérdezem mégegyszer a szájsebészt, illetve csütörtökre is be vagyok jelentve egy fogorvoshoz, 22-re pedig egy szájsebészhez.
nem tudom, vannak-e itt fogorvosok, szájsebészek vagy akik kicsit is értenek hozzá, de lehet hogy túlparázom a dolgot vagy pedig igazam van?
Hozzáteszem kissé hipohonder vagyok.
28 éves vagyok, nem iszok nem dohányzok.
szívesen veszem, az ötleteket, hozzászólásokat
köszönöm










Olyan nincs.
De nagyon felek hogy rakmrgelozo allapot csak az orvosok, mivel eset nem ismerik fel.
Majd akkor mikor kialakul a rak...





LOL.
Tök mindegy hány orvos fogja még azt mondani, hogy semmi bajod, te akkor sem fogod elhinni. Képzelem, ahogy mondtad nekik, hogy mit diagnosztizáltál magadon az interneten... Nem kicsit nezhettek hülyének.
Nem mondtam nekik hogy mire gyanakszom; hagytam had jojjenek ra maguk; csak celozgattam ra.
De akkor mi lehet?
Feher folt ami nem lemoshato?
Leukoplakia. Ha felismerik, ha nem...





1 sem mondta ki konkretan hogy nem ha em hogy szerintuk nem az, meg nyugodjak meg.
1 pedig azt mondta hogy lehet hogy az!
Szoval...
Valami baj biztos van mert az a szajureg voroses max rozsaszin. Nem feher...





nem szoktam hangokat hallani :)
csak zavaró, hogy senki nem ismeri fel, és hülyének néznek az emberek, pedig a google egyértelműen diagnosztizálta, és a képek is olyanok voltak mint ami nekem van.
de nyilván az orvosok jobban tudják, ők tévedhetetlenek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!