Megéri fizetni fogtömésért?
20 éves vagyok, kicsit késve, de elmentem átvizsgáltatni a fogaim és 8-at is tömni kell. Egy van ami eléggé látszik,hogy fekete lyuk van benne, a többit én nem látom, nem is fájnak, na mindegy.
Sztk-ba mentem, körzetihez, tb alapon. Aztmondta van ingyenes tömés és van egyel jobb az pedig foganként 6 ezer forint.
Semmi típust nem mondott..hozzáértőbbek segítségét kérem, mi lehet a különbség? Nyilván tartósabb, de azért majd 50 ezer forint, nem lehúzás? Megér ennyi,ha nem az ingyenes választom?
Fizetőset nem érdemes csináltatni SZTK-ban, mivel ugyanennyiért megcsinálja a magándoki is, és ott sokkal kedvesebbek és körültekintőbbek, nem spórolják ez az érzéstelenítőt, stb.
Mindenképpen csináltasd meg őket. Hiába nem fáj most, később gond lehet belőle. Ha megcsinálják ingyen, akkor válaszd azt. Gondolom, amalgán tömés már az ingyenesen sincs és ott is fehér, esztétikai tömést csinálnak.
Csináltasd meg ingyenesen. Aztán, ha valamelyik nem lesz jó, akkor csináltasd meg maszeknál kb. ugyanennyiért.
Egyébként nagyrészt a fogorvos ügyességén, ill. a lyuk fogban való elhelyezkedésén múlik a dolog. A legkevésbé a tömés anyaga számít.
Az anyagok minőségébeb lehet különbség. Az olcsó anyagok pl nem olyan kemények, kevésbé állnak ellen a rágóerőnek.
Megkérdezhetem melyik körzet ez?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!