Volt olyan, aki megbánta, hogy koronát csináltatott a fogára?
Volt egy fogam, 3 éve letörött fele. Egyáltalán nem fájt, semmi, gond nélkül megvoltam vele 3 évig.
Aztán novemberben anyám javaslatra elvoltam egy dokihoz, aki azt mondta, hogy koronát kellene csinltatni rá, mert töméssel nem lehet kipótolni. Belementem, de anya próbált lebeszélni, hogy hátsó fogra nem lesz jó, sajnos van neki benne gyakorlata. Én meg teljesen be voltam zsongva, hát gondoltam miért ne, csak megmentik a fogamat.
Azóta kezdődtek a problémák. Az első korona nem lett jó, na én itt bántam meg, hogy belevágtam az egészbe. Aztán leesett, olyan jellegzetes szaga van, meg körülötte az ínynek is. A baj, hogy rohadt magas, zavar, koptatja a szemközti fogamat. Többször csiszoltattam velőle hiába. A szemközti fog tömése szinte teljesen kikopott tőle. A számat nehezen csukom be stb.
Már odáig jutottam, hogy magamat okolom, hogy miért vagyok olyan hülye. Addig gondtalanul megvolt a letörött fog. Elmondhatatlanul elegem van.
Amikor csináltatni mentem, írtam ide egy kérdést, mert elbizonytalanodtam. Itt beszélt rá valaki, hogy mihez kezdek hosdzútávon egy letörött foggal, csak tovbb romlik.
Én ebbe belebetegszem komolyan.
Most azon gondolkodtam, hogy megmondom, hogy fáj és kihúzatom, nem kell ez nekem.
A bölcsességfogaimat is előbb-utóbb ki kell huzatnom, szóval egyben letudom majd.
Végig sem gondoltam, hogy ebből nincs visszaút. Lecsiszoják és vagy raknak rá ilyet vagy nem.
Egyszer múlt tavasszal fájt kicsit az a fogam, majd panaszkodtam, aztán kiderült, hogy a bölcsességfog, de nagyon megijedtem. Azóta hajtanak, hogy csináltassam meg.
Én azt sem tudtam, mi ez a hülye korona. Én hülye utána olvashattam volna. Ilyet olvastam, hogy szürke lesz az ínyem ott, erre büdös, nyomja a szemköztit stb.
Borzasztóra el vagyok keseredve.
Nagyon fiatal vagyok még, így csókolózni sem fogok tudni ezentúl, ha ez így marad. Mióta fent van már rengeteget koptak a fogaim, ezt rohadtúl nem tudtam. Anyám is mondhatta volna, mert neki is elkoptatta a fogát hosszú tíz évek utn.
Sokkal jobban utána kellett volna néznem és nem csináltatni ilyet. Ezentúl húzatok, amíg meg jó, addig maradnak így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!