Mit tegyek? Nagyon elrontottam az egészségemet így érettségi előtt 2 héttel?
Sajnos elég rosszak a fogaim,egyet (csontfog) már kihúztak, egy hátsót, az hál Istennek nem látszik. Amint lesz pénzem újraépíttetem. Még ez itt nem is lenne probléma, de van pár lyukas fogam, amik már nagyon rosszak. Egyet elkezdtek gyökérkezelni a suliorvosnál, de nem tudtak érettségi előtt időpontot adni. Ezért úgy voltam vele, hogy nyárig majd ellesz benne az ideiglenes tömés, majd akkor elmegyek a körzetihez. Van egy másik fogam, annak a kezelését még nem kezdték el. Már nyitott volt a gyökér felé vezető út, sokszor öblítgetem evés után, hogy ne maradjon benne annyi ételmaradék. De ma egyszer csak letört, amikor rántott húst ettem. Szinte már csak a gyökere maradt meg. Tegnap óta taknyom-nyálam összefolyik, vajon lehet köze a fogamnak ehhez? Nagyon kellemetlen ezt így érettségire készülés közben. Mit csináljak? Vajon a letört fogamat még meg lehet menteni, vagy fel lehet építeni? Körzeti orvoshoz menjek? 20L
Segítsetek, nagyon kétségbe vagyok esve.
Előrebocsátom, nem vagyok szakértő... Mindössze évtizedek óta járok fogorvoshoz és volt már, hogy felülbíráltam és nekem lett igazam.
Nos, egy egészséges, erős gyökérre fel lehet építeni fogat, akkor is, ha jóformán semmi nincs a többi részéből. Nem tudom, a Te fogad gyökere milyen, ezt egy rendes fogorvos tudja csak megmondani, egy jófajta, aki meg akarja menteni a fogadat. Nekem egy magánorvos ki akart húzni egyet kissé hasonló esetben, de én úgy éreztem, egy ilyen erős gyökerű, stramm fog még felépíthető. Kerestem egy másik fogorvost és ma, sok évvel később is megvan az a fogam...
Mivel problémásak a fogaim, s nem engedhetem meg, hogy a szükségesnél több legyen kihúzva vagy hogy fintorogjon egy orvos, nagyon gondosan választott, profi és kedves magánorvosokhoz szoktam járni. Másmilyenekhez nem értek, nyilván köztük is van jó, nekem is volt magánorvosom, aki körzeti is volt egyben.
szerintme keress egy nagyon jó hírű alsó-közép-áras magánorvost, aki garanciát vállal a munkájára és büszke rá! Én végig szívtam az állami fogészattal, a 20. orvossal voltma elégedett, akit követtem a magánrendelőjébe. Először azt hittem, rosszul jérok így az anygaiak miatt, de tévedtem. Minden fogamat megmeni, felépíti, mindenre örökgaranciát vállal és sosem hibázik.
Én a Helyedben még az érettségit is halasztanám őszre, de egy fogat egyszer lehet megmenteni, most ráfeküdnék a fogmegtartás témájára!
Nem mondom, hogy irigyellek, de szerintem megoldható a problémád. Nem azon a pár alkalmon (utazással is legfeljebb 1-2 óra) fog múlni a sikeres érettségi vizsgád és ha utaznod kell, akkor utazás közben is tudsz tanulni, legalábbis hazafelé. Akkor már nyugodt leszel, odafelé gondolom Te is, mint a legtöbb ember úgysem tudnál odafigyelni. Viszont ígyis-úgyis ideges leszel valami miatt (mi lesz a fogaddal így? meddig halogathatod? vs. jajj fogorvoshoz kell menni, stb) így én inkább elmennék fogdokihoz.
Nagyon butus voltál, hogy ennyit vártál az ideiglenes töméssel, hogy visszamenj. Itt jegyezném meg, hogy Te vagy a 2. ember, akitől ezt hallom, hogy TB alapon valami gány sz@rt tesznek ideiglenes tömés néven a fogba. Nekem normális, kemény, bár picit porladós ideiglenes tömésem volt a gyökérkezelt fogamban, nem is értem, hogy hogy lehet nyitva egy kitisztított fog...ennek pont az a lényege, hogy belül sterilnek kell maradnia, hogy ne gyulladjon be a foggyökér illetve az azt övező fogágy.
Enned se nagyon lett volna szabad rajta ez esetben, egy üreges fog nagyon törékeny.
Kérdésedre érdemben válaszolva így, hogy már megtörtént a baj mindenképp röntgenezni kellene, hogy lett-e baja a gyökérnek. Ha az nem repedt el (egy üreges, kitisztított fognál ez megeshet), akkor ha mákod van töméssel simán lehet pótolni a letört darabot, bár nem írod mennyi tört le. Illetve ki lehet alakítani csapot amire kaphatsz koronát. De ennek mind feltétele, hogy a gyökér ép és gyulladásmentes legyen.
A nátha akkor hozható ezzel összefüggésbe esetleg, ha gyulladás van a gyökér körül, bár akkor is leginkább torokfájás és nyirokcsomó duzzanat szokott előfordulni.
Ennyi hirtelen ami eszembe jutott. Bocs, ha kicsit csapongtam, de fáradt vagyok ilyenkor már.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!