Mikor ajánlott az amalgám töméseket kicserélni?
Van 2 régebbi amalgám tömésem, az egyik 8-9 éves másik pedig 15 év körüli. Nem mondanám, hogy panaszaiam vannak velük de néha azért előfordul, hogy érzékenyebbek. Korábban jártam már 2 fogorvosnál is de míg az egyik azt javasolta, hogy tanácsos lenne a csere addig a másik azt mondta, hogy nem látja indokoltnak a cserét. Azt azért hozzátenném, hogy a cserét magánorvos ajálotta, azt hogy nem kell cserélni pedig sztk-s doki mondta, szóval meglehett érteni mind a 2 indokát -> az egyiknek lehet a pénz kell a másik meg csak nem akart vele dolgozni…….
Csak abban az esetben tanácsos kicserélni ha rendszeres panaszok jelentkeznek? Vagy ennyi idő után ha nincsenek panaszok akkor is javasolt a csere?
minél hamarabb!
hosszú az oka, és több is van, de hidd el, minél hamarabb cseréltesd ki azokat (és nem a "mérgező volta miatt")!
Én is kicseréltettem-bár sztem még 1-2 maradt, de elsösorban esztétikai okok miatt. Meg volt rá pénzem akkor még.
Viszont azt vettem észre h. a fehértömések nem annyira tartósak :(
Bár az is igaz,nekem a gyerekfogászaton teljesen szétfurkálták a fogam,és szinte csak a tömés tartja.Ha kiesik rögtön be kell foltoztatni mert letörik és huzhatják ki. Azt meg nem szivesen veszi az ember..
Csak akkor, ha alászuvasodik a fog. panaszmentesség esetén vétek lenne.
Egyébként meg: http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__fogak-szajapolas__11..
Köszönöm a válaszokat! Hallottam érveket pro és kontra de sajnos úgy isten igazából nem lettem okosabb :)
Azt nem értem, ha az esztétikusra azt mondják, hogy csak pár évet bír ki az amalgámmal szemben míg az amalgám évtizedeket is kibír és gondolom az esztétikus drágább is akkor minek használják ezt az anyagot fogászatban, meg ugye sokan azt is modják, hogy tévhit az amalgám mérgező hatása.... szóval tényleg nem tudom.....
Mindenesetre azért köszi, hogy időt fordítottatok rám. Dönteni sajnos nem tudok, hogy mi lenne a jó. Maximum feldobok egy pénzérmét és a sorsra bízom :)
Érdekes kérdés és jogos...
Állitólag nem egészséges, eüi problémákat okoz.Viszont még mindig tartósabb, mint a fehér tömések.Nekem amalgám már vagy 25 éve megvan, nem esett ki,tartja magát.A fehérek nagy része kiesett.
ha alászuvasodik,mindenképp cseréltetni kell!A hátsó rágófogakon elfér,a frontfogakon is elférne,de jobb a fehér esztétikailag.
Amugy azt nem értem, ha már ennyire kampányolnak az amalgám ellen, miért nem csinálnak az amalgámhoz hasonló erősségű,tartósságú fehér tömést??
Kérdésedre válaszolva: ha nem okoz semmilyen panaszt az amalgámtömésed,hagyd!Csak akkor cseréltesd ki, ha nagyon indokolt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!