Nem engedtem, hogy fogszabályozásra ítéljenek gyerekként és BÜSZKE vagyok a természetes mosolyomra és a párom is így szeret! Vannak még mások is? Kéne egy ilyen sorozatot indítani, hogy büszkék vagyunk a TERMÉSZETES fogazatunkra, nem? képekkel stb
A 10. és 11. válaszolóhoz csatlakozom. A fogszabályzást általában nem brahiból csinálják, nem is pusztán esztétikai okból, hanem azért, mert egészségügyi probléma a rosszul álló fogazat (ahogy a két válaszoló szépen leírta).
Persze vannak fokozatok ebben is, nekem pl. egész rendesen álltak a fogaim a húszas éveim végéig, akkor viszont (részben a bölcsességfogak nyomására) az egyébként is erősen zárt fogsoromban elkezdtek befordulni. Sajnos mivel nem foglalkoztam vele időben, így pár év alatt odáig jutottam, hogy parodontális betegségem alakult ki, aminek kezeléséhez nálam hozzátartozik a fogszabályozás is – és most már az esztétikuma mellékes, a(z egyébként tök egészséges) fogaim léte a tét. Nyilván nincs magamból kontrollcsoportom, így biztosan nem állíthatom, hogy ha korábban szabályozzák a fogaimat, a jobb tisztíthatóság, kisebb erőhatások miatt nem lett volna ilyen problémám, de úgy sejtem, így van, a fogorvosom azt mondja, akik nagy fogakat, de keskeny, vékony állkapocscsontot örökölnek, azoknak szinte mindig kell fogszabályozó.
Szóval semmiképp nem általánosítható a kijelentésed mindenkire. Előfordulhat, hogy neked valójában nem kellett volna fogszabi (csak orvosi túlkapás volt a szándék), de hogy senkinek sem kéne, az butaság.
Ugyanakkor az szerintem is erős, amit a celebeknél lát az ember, hogy mindenkinek tökéletes, hófehér fogai vannak – ezt viszont nem fogszabályozóval érik el, hanem héjakat raknak a fogakra, vagy konkrétan műfogsort építenek nekik.
"Akár egy állást is eldönthet hogy két hasonló képességű ember közül melyiknek szebbek a fogai!"
Ha csak nem cicababának mész a "kirakatba" " Nem kell parfümm?" árulni, nem hiszem, hogy a fogazatod egyenessége fog dönteni :D Nekem diplomám van és mivel jó vagyok a végzettségemben, biztos nem fognak egy nálam egyenesebb fogu embert felvenni csak ezért....
"Patai Anna egy szem farkasfoga is annyira irritál hogy elmondani nem tudom :D"
Ezesetben egy jó pszichiátert javaslok! Ugyanis ez már valamiféle komplexus.
Szomorú lennék ha csak annyit sikerült volna diplomával elérnem az életben, hogy a ferde fogsoromra legyek büszke.
Nem komplexusok ezek, hanem szép érzék. Zavaró, mint amikor egy vízszintes téglafalban vagy egy merőleges darab.
Bár van aki szereti az asszimetriát, én szűzjegyűként nem igazán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!