Fogaszati félelmet hogyan tudnék 30 évesen lekuzdeni végre?

"Ugy irigylem azokat az embereket akik nem felnek es batran ulnek bele a fogorvosi szekbe"

Biztosítalak, hogy ők a kisebbség. Az emberek döntő többsége fél, ami részint természetes, hiszen önmagában egy reflexszerűen taszító szituáció, hogy a fejed körül matatnak, fúrnak, faragnak. A szájban való turkálás majdnem olyan kellemetlen, mint mikor a nőknek tövig nyúlnak a vaginájukba, vagy a férfiaknak az ánuszába.

Tehát az első és legfontosabb arra gondolni, hogy olyan félelmekről van szó, ami majdnem mindenkire igaz.

A második, hogy ebben a szakmában kifejezetten igaz az, hogy minél tovább vársz, annál rosszabbra számíthatsz. A gyerekkori emlékekre sajnos azt tudom mondani, hogy ott nagyon sok esetben egyáltalán nem a fogorvos a hibás. Itt milliméter pontosan kell dolgozni, egy kisgyerek, sokszor még nagygyerek pedig nem nagyon tud együtt működni. Rángatja a fejét, amit észre sem vesz, nem képes megkülönböztetni a fájdalmat egy kis nyomásérzéstől. A szülő pedig a legritkábban partner a gyermekfogászaton. A legtipikusabb, hogy megáll az ajtóban, vagy bekuporog a sarokba, ha kellőképpen aluledukált, akkor még megjegyzéseket is tesz, hogy nem néz oda, meg jaj szegény gyerek, hogy ha véletlenül nagy nehezen sikerült is kiépíteni valamiféle bizalmat az orvosnak, akkor az jól el is legyen söpörve, hiszen a gyerek nyilván ettől megijed, hogy az anyja ilyeneket mond. Ha nagyon nagy a baj, akkor pedig sokszor nincs mese, le kell fogni a gyereket, mert vagy ellátja az orvos, vagy a gyerek kórházba kerül, maradandó károsodásokat szenved, esetleg meghal (bizony). Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek kontár fogorvosok, de azért a gyerekkori rossz élmények között sajnos nagy részt ilyen jellegű szituációk állnak. Nem véletlenül népszerűtlen a fogorvosok között a gyermekfogászat szakvizsga, hiszen a fogorvos is ember és neki is pont ugyanolyan rossz élmény egy visítozó, kapálózó gyereknek vhogy kirángatni onnan a fogát.

Felnőtt emberként némi józan paraszti ésszel, ha együtt tudsz működni a fogorvossal, akkor nincs félni valód. Szintén felnőttként érteni fogod, hogy mi történik körülötted, hogy érted van ez az egész (ugye kisgyerekként ez sem teljesen világos, pláne ha a szülő is ijesztgeti a gyereket), feltehetsz kérdéseket, lehet véleményed, nem a fejed fölött döntenek el dolgokat, nem fognak lefogni, ha mégsem akarod a kezelést. Azért ez lényegesen más szituáció, mint ami gyerekkorodban volt. Egy első látogatásban nincs semmi. Elmondod, hogy félsz, szeretnéd, ha az elején a lehető legbarátságosabb kezeléseket csinálnák meg, ami csak lehetséges. Nyilván ezt sokszor felülírja egy akut panasz, illetve például egy tömés addig nem készíthető el, amíg pl ott a fogkő. De sokszor az ilyen szituációkban a legrosszabb, ami történhet az az, hogy az ember vár, amíg nem lesz vmi nagy panasza, azzal elmegy a fogorvoshoz, a gyulladás viszont olyan mértékű, hogy nem lehet könnyen elzsibbasztani a fogat, esetleg pont egy komplikált húzásról van szó, ami nem ugrik ki csak úgy a helyéről és másfél órán át kell szenvednie az orvosnak, míg vhogy több darabban kiimádkozza onnan. Megint ott egy rossz élmény, utólag viszont hiába mondja az orvos, hogy ez biza elkerülhető lett volna, ha 1 évvel ezelőtt jelentkezik, úgysem fog hinni neki az ember.

Ezekre a dolgokra kell gondolni. Néhány jó hangulatú fogorvosi vizit, és akkor már úgy sem arra fogsz gondolni, hogy milyen volt gyerekkorodban, ki fog alakulni a bizalmad a fogorvosban, lehet, hogy az 5. ülés kellemetlen lesz, de a 6. ülésen úgy is arra gondolsz, hogy az első 4-en milyen sokat haladtatok és egyáltalán nem volt rossz.