Mennyi idő volt még megszoktátok a fogszabályzòt? És mennyi ideig volt nektek fent?
Felső volt egy évig. Az első 2-3 napban szinte egyáltalán nem bírtam enni, annyira fájt. Utánna a puhább dolgok mentek, de rendesen kisebesítette a szám.
A felrakása után egy héttel elutaztam nyári táborba 10 napra, ahol ugye nem nagyon tudtam válogatni ételekben, ha nem akartam éhenhalni.
A végére már egyáltalán nem zavart, hagyni kell, hogy betörje a szád. A patikában lehet hozzá venni viaszt, ha azt ráteszed nem fogja annyira kisebezni.
én fél év után sem bírok normálisan enni :( az első fogaim nagyon érzékenyek, így harapni kb semmit nem tudok. Azt tegyük hozzá, hogy nekem eléggé kuszák voltak elöl és fél év alatt teljesen rendbe tette a fogszabi, ami a doki szerint is nagyon gyors, másoknál 2x ennyi idő szokott lenni. Szóval én betudom ennek :D
Rágni nagyjából tudok, mert a hátsó fogaim lassan mozognak.
29/N
Nekem 2017 decemberében rakták fel a felsőt, februárban az alsót. Idén november végén szedték le.
Nekem is ugyan az volt, hogy az elsőket fél év után se tudtam használni annyira érzékenyek voltak.
Amúgy úgy számolj, hogy akkor 1 évig lesz fogszabályzód, utána pedig éjszakai jön.
Nekem sajna 4-5 évig kell hordanom az éjszakait.:D
Nagyjából 2-3 hétig volt totál irritált a szám belülről, ahol dörzsölte a fogszabályzó. A mai napig kisebesedik egy-egy helyen, pedig 7 hónapja van fent. Mindennap kétszer használok szájvizet, ha valahol sebes lesz, ott többször ecsetelem egy nap Chlorhexameddel és szoktam egy pici viaszdarabot tenni a tappancsra, hogy ne irritálja tovább, így 1-2 nap alatt jelentősen javul. Most pl. van egy csinos rugóm, egy hónapja küzdök a sebesedéssel miatta, ráadásul ez valamennyit mozog, így viaszolni sem tudom, leesik róla.
Enni szerintem sosem lehet vele ugyanúgy, mint nélküle. Egyszer haraptam bele vele pizzába, ami egy breketbe, vagyis 8 ezer forintomba került. Hát ennyit nem ért. :D Inkább tépkedek mindent, vagy eszek késsel-villával pici falatkákat. Összességében meg lehet szokni, együtt lehet vele élni. Aktiválás után 1-2 nap érzékenyebb, illetve olykor váratlanul jön egy-egy nap, amikor itt-ott jobban fáj, de én perverz módon élvezem, imádom érezni, hogy dolgozik, vagy is van értelme!
Arra nagyon figyelj, főleg ha aftára hajlamos vagy (én az vagyok), hogy a szájhigiéniát sokkal erősebben tartsd be és kezeld a sebeket, hogy kordában tudd tartani, ne legyenek belőle fertőzések!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!