Fiúk! Mennyire kellett levetkőzni gimis iskolaorvosi vizsgálaton, és milyen vizsgálatok voltak?
5 éve érettségiztem, akkor voltam utoljára iskolaorvosi vizsgálaton.
Minden iskolában másképp végezték ezeket, leírom, NÁLUNK hogyan történt.
Első részt a védőnők intézték, ezek alap vizsgálatok voltak, csoportosan (4-5 ember egyszerre, hogy gyorsan haladjon):
Látás, hallásvizsgálat, vérnyomás, testtömeg, magasság, színlátás.
Ezután vártunk az iskolaorvosra. Amikor megérkezett, akkor a lányokkal kezdtek, ketten bementek az öltözőbe (vizsgálótól és várótól is külön ajtóval elválaszott helyiség) és elmondták, hogy fehérneműre kellene levetkőzni (tesiórán öltözéskor is ennyire levetkőznek a diákok, ez nem nagy dolog - és azért kettő egyszerre, hogy haladjon a dolog) - majd pedig az öltözőből átmegy a vizsgálóba EGY FŐ diák, a másik az öltözőben vár. Ha az első kijött, megy a másik, plusz megy egy vetkőzni. A vizsgálaton mindig csak egy diák volt jelen.
Fiúknál az iskolaorvos lúdtalpat, gerincferdülést vizsgált, túlsúlyosaknál (pl. én) kérdezett h mitől vagyok elhízva, stb. péniszt és hasonlót gimnáziumban nálunk már nem vizsgáltak, általánosban még igen.
Általánosban a péniszre kb 2 másodpercet szánt az iskolaorvos, megnézte, hogy kornak megfelelően fejlett-e és ha van fitymád, hátra tudod-e húzni.
Ezek a vizsgálatok mind a saját érdekedben vannak, inkább tedd ki magad egy kicsit kellemetlen, de gyors, rutin vizsgálatnak, mint egy megalázó, hosszadalmas kezelésnek. Tényleg nem éri meg ezzel játszani.
De egyébként meg, ha péniszt néznek... nem csak a tiéded, és az orvos több ezret látott már, nem fogsz neki újat mutatni.
11-es!
De ez butaság hogy a kornak megfelelően fejlett e ezért megnézni a nemiszervet!-Könyörgöm vannak totál későnérők akik 15-16 éves korukig tök alacsonyak voltak és nagyon kicsi volt nekik,és csak 15 éves korukba kezdtek el serdülni.Nincs olyan hogy megfelelő méret a kornak,eleve van hús és vérpénisz is,na most honnan tudja ha egy nagyobb kamasznak csak 5 cm van alapállapotban hogy az a kornak megfelelő méretű?
Meg az beteg dolog lenne hogy azért vedd elő hogy megfelelő méretű e a többnyire ellenkező nemű orvos szerint.
Ez olyan mintha tini lányokhoz meg férfi orvos hívnának hogy mutassa már meg elég nagy e a férfi doki szerint a melle?Ilyen nincs,ez beteg dolog lenne.
Meg a 2 perces vizsgálat nem arra szakosodott orvossal nem sok mindent ér,hogy húzd magadnak hátra.Tehát ez is egy rossz kifogás!
Írtam már itt,ezen az oldalon aki fitymaszűkület miatt panaszkodott azok mind azt írták hogy ha merev a péniszük akkor nem tudják hátrahúzni!
Na most ezt hogy fogja észre venni?Sehogy!
Az meg hogy hány nemiszervet látott már az orvos vicc!
Az orvosok nem hiába szakosodtak!
Erre hivatkozva akkor bármilyen fiú gyerekes anyuka is nyugodtan rányithat más fiára hisz úgyis látta a saját gyerekét már.
Háziorvosnak sem mutogatjuk,meg fogorvosnak sem az intim részeket,hanem urológusnak.
Egy felnőtt ember sem a háziorvosához megy el ha az intim testrészével baj van,vagy ellenőriztetni akarja,hanem szakorvoshoz!!!
Az iskolaorvos tesz a diákokra,csak lezavarja,felszínesen a vizsgálatot.
Lány gyerekeknél is ilyen-olyan kifogásokkal,hivatkozásokkal lehetne altestnél kutakodni,de ott merőben felháborodnának az ellenkező nemű orvos esetében általános iskolásoknál,de középiskolásoknak sem tetszene szerintem.
Szakorvos az aki pontosan tudja mit és hogyan nézen meg,milyen célirányos kérdéseket tegyen fel!
A felvilágosítással hogy mire kell figyelni,meddig kell a fitymának hátra mennie stb,hogyan kell tiszálkodni helyesen(mert elég nagy %-uk akik itt panaszkodtak bizony elhangyagolták hogy rendesen vagy csak picit megmossák a péniszüket sokal többre mennének mint felszínes vizsgálatokkal hogy vedd elő,húzd hátra magadnak.
És akkor sokal kevesebben kerülnének kellemetlen helyzetbe.
Alapból kevés az arányaiba osztályokat,iskolát nézve ahol fitymaszűkületes gyereket találnának és nem csak azért mert mert a legtöbb egészséges hanem mert akinél van is ilyen jellegű betegség az az itt leírtak alapján csak mereven észrevehető,tehát nem fogják észrevenni.Itt a bibi.
40%os! Sok hülyeséget összehordasz már megint, ennyire nincs más dolgod, csak mások értelmetlen lázítása?
A másik dolog, ha már nem tudod, mi is az a fitymaszűkület, más topikokban nem kéne osztanod róla az észt!
És végül... a véleményedet ne általánosítsd másokra! A magad nevében nyilatkozz, lehetőleg elfogulatlanul, bár látható neked ez egyáltalán nem megy, erre is képtelen vagy, ezért is mond téged mindenben hiteltelennek!
Egyáltalán nem butaság, hogy a nemi fejlettséget vizsgálják. Ez benne van az erre vonatkozó rendeletben, amit már számtalan hasonló kérdésnél belinkeltek és olvashattál. Ennek többek között az a célja, hogy kiszűrjék, ha valakinél valami nincs rendben a nemi érésnél, például hogy késik a nemi érése. Ezt az iskolaorvos a vizsgálaton pontosan el tudja dönteni.
A nem arra szakosodott orvos is felismer általános problémákat, így a fitymaszűkületet is, vagy akár a magas vérnyomást és adhat beutalót urológiára, vagy az utóbbi esetben kardiológiára. Ez a feladata, akkor is, ha nem szakorvos.
A nemi fejlettség nem csak a pénisz méretét jelenti, hanem a szeméremszőrzet meglétét, herék leszálltak-e, látható-e elváltozás. Ha az iskolaorvos gyanít valamit, akkor ad beutalót egy szakrendelőbe további, átfogó vizsgálatra. Ezt kihagytam a válaszomból
11-es voltam.
Butaság hogy nemi fejlettség vizsgálata már bocs.Bocs nincs olyan előírás hogy csak egyik nemre vonatkozna és sok helyen eltekinteni tőle ennyit róla.
1.Eleve sok nem túl fiús tininél divat a szőrtelenítés,alíg jelent meg szőrzete és már borotválja is le!:-)Frissen borotvált szőrzetnél nem fog pihéket sem látni.
De ha nincs még szőrzete valakinek 15 évesen azzal sincs baj csak későnérő.
2.A későnérőség nem betegség.Akik nagyon alacsonyak 13-15 éves korban azok elég gyakran írták hogy jóval később serdültek.16 éves korig elfogadott ha nemileg éretlen valaki,nincs spermája sem és bizony bőven van ilyen még átlagos fejlettségűnek tűnő diáknál is nem hogy aki 15 évesen 11-nek néz ki.Nem hinném hogy ránézésre megtudja mondani a suliorvos hogy ivarérett vagy sem a tini.
3.Nagyon sok helyen nincs Here vizsgálat, és csecsemőkorban,születéskor le kell szállnia a heréknek, ha ez nem történik meg orvosi segítséggel,műtéttel orvosolják,baba és kisgyermekkorban többször ellenőrzik,tehát észre kell venni.
4.Ha kicsi a Here az sem jelent semmit,valakinek kisebb heréje van.Ránézésre meg megint nem lehet megmondani hogy ha valakinek csak petyhüdten picike vagy sem.
Főleg kiskamaszoknál,lehet pár év és rá se lehet ismerni annyit fejlődik.
5.A legtöbb helyen a vizsgálat annyi hogy húzd hátra a fitymád és ennyi!!!
Fitymaszűkület még bármikor kialakulhat,nem korhoz kötött, ha valaki elhanyagolja a higéniát főleg igaz ez.Tehát minden vizsgálatra kitalálhatnának okoz kortól függetlenül,a kötelező dolog eddig sosem vált be főleg ha cikis vizsgálatról van szó,ha intim területet érint a vizsgálat nagyon is megilleti mindenkit az orvos választás joga,meg a kulturált módon is,a tüdőszürésből induljunk ki az sem vált be pedig abban semmi kellemetlen nincs.
Semmi normális nincs abba hogy elmész egy suliba és a legintimebb részedet vizslassa valaki,kategórizálja be.
Fordított esetben ha tini lányokhoz ugyanolyan módon mint ahogyan fiúknál teszik hogy ellenkező nemű orvos egy száll semmibe akarja alul kategorizálni felháborodás követné és egyéb jelzők.
Ahogy egy felnőtt nem bízza az ilyen vizsgálatot,n ágyon sokan magánba mennek(urológusnak csak alul vetkőzöl,90%-ban férfi orvos van,külön vizsgálódás és te választasz orvost),annak módját akárkire úgy a gyereket sem szabadna!
Nem épp a kulturáltságról,figyelmességről híresek az iskolai orvosok.
De igen, van ilyen előírás, ami erre a vizsgálatra vonatkozik! Ne csinálj úgy, mintha nem ismernéd, mert be fogom linkelni a korábbi kérdéseket, ahol magas is elolvashattad már (sőt, talán még reagáltál is rá)!
De igen, a nemi érés késése lehet betegség, nézz jobban utána!
A kicsi here is lehet betegség és lehetnek olyan betegségek vagy rendellenességek a fejlődésben, ami csecsemőkorban még nem állt fenn, pl. herevisszér.
A mikropéniszt ránézésre is észre lehet venni. Ahogy írod, fitymaszűkület bármikor kialakulhat, ezért ezt időnként érdemes vizsgálni.
A "kategorizálás" pontosabban a fejlődés standardok szerinti értékelése is azt a célt szolgálja, hogy megállapítsák, hogy az adott gyerek korának megfelelően fejlődik-e.
Az egyik régebbi kérdésnél még azt írtad, hogy nálatok is volt ilyen vizsgálat és nagyon megrázott az egész. Ez sajnálatos, de a fiatalok lázítása a vizsgálatok ellen nagyon káros, mert az ő érdekükben van és nem ellenük!
18!
El vagy tévedve nagyon.Nem tűntezik fel sehol sem hogy a korának mennyire megfelelően fejlődik vizsgálatokkor valaki,nincs szám,vagy viszonyítási alap.Senki nem fogja tudni hogy 2 év során mennyit fejlődött az illető.
Elég beteg módszer lenne máskülönben ha méregetni akarna otbarki,főleg ellenkező nemű orvos.Sehol sem írják hogy van szőrzete vagy nincs,a borotválás miatt is gond lehetne ez.Plusz sehol nincs odaírva 2 év alatt ennyit fejlődött:-)
Sehol nincs nyomon követés ezen a téren hogy mennyit fejlődött valaki.Vannak felnőtt férfiakakiknak ernyedten 4 cm mindössze,de csak ránézésre senki sem tudja megmondani hogy mereven normál,átlag méretű lesz vagy sem.
Így gyereknél sem tudja megmondani ezt.Sőt egy tinit ha vérpéniszed van még mégis sérthet,meg nagyon kellemetlen helyzetbe hozhat.Felnőtt ember is parázik ha urológushoz megy,akiknek még vérpénisze van ezer kérdést írtak ki mit szól a doki és felnőttekről írunk,akik paráztak,pedig sok magán rendelésre megy,ott azért a tapintatosságra a mani miatt figyelnek.
Itt meg
A legtöbb esetben csak fitymaszűkületed nézik már ahol nézik, azt is úgy húzd hátra magad!!!!
Mint írtam itt akinek van is fitymaszűkülete annak is jó 90%-ban csak mereven észrevehető.T ehát a vizsgálat semmit nem ér.
Nagyon beteg dolog lenne hogy ha ellenkező nemű orvosok lesegetnék,méricskélnék hogy szerintük egy tini intim része megfelelő e vagy sem.
Csajokhoz sem megy be férfi iskola orvos hogy mell méreteket,intim rész fejlettségét nézzen.Ez a beteg kategóriába tartoznak.
Minden vizsgálatra kortól,nemtől függetlenül tudnának indokot kitalálni!
Aki szűrésre akár menni az elmehet,van lehetősége.De rákényszeríteni erre senkit nem kellene.Itt még kulturáltság,választhatóságnak nyoma sincs.
Nem arról híresek a férfiak hogy urológushoz járkálnának.Meg meggondolják kihez mennek ha mégis mennek.Gyereknék ezerszer még kellene gondolni minél közelebb ki a gyerek.
Nem normális hogy a gatya tartalmát,legintimebb részt vizsgálni az iskola orvos!
Pornó színészeknél van éves szűrés,de ő a sexből él,o da-vissza fertőzhet bármit.
Iskolában fitymaszűkületre hivatkoznak de egy felelő észre se fogják venni,nem is fertőző vagy halálos betegség.
Nyugodtan nyomtatod a szöveged, kereshetsz okokat hogy igazold magad,de nem értek egyet a vizsgálattal!
Aki akar elmehet szűrésre,szülők is elvihetik a gyereket szűrésre.Tehát ott a lehetőség mindenki előtt.
De hogy ilyen-olyan címen bármire rákényszetítsenek ilyen vizsgálatot,orvost se választhat az nem elfogadható.
Tüdőszürésre se mentek el amikor kötelező volt!
Pedig abban kellemetlen nem igazán volt.
Korábban sem volt nemiszűrés és senkinek semmi baja nem lett,apák,nagyapák lettek.
1.És mint írtam nemifejlettség vizsgálat néven nincs odaírva hogy csak az egyik nemre vonatkozna.
2.Nem vezetne nyilvántartást,valódi adatot hogy nemileg hogyan fejlődik(szőrzet,ivarérettség stb elég nehéz lenne,megbeteg kategória lenne,egyik évben meg másikban mi változott)
2.Nincs valódi nemifejlettség vizsgálata hanem ez csak egy elég rossz megnevezés
Off:Bocs ha nehezen lehet értelmezni az írásom de régóta el van állítva a billentyűzetem és enter leütése után más szavak jelennek meg elég gyakran.
De szerintem teljesen felesleges egymást győzködnünk mert ellentétes a véleményünk,nézőpontunk.Így a beszélgetésüket jobb lezárni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!