Hogyan is zajlik a fitymafékműtét?
na szóval sok ilyen kérdést olvastam, most elmentem és megtudtam, vannak akik azt hitték, hogy 5-10 perc alatt megvan ott helyben és kész
én elmentem, 1 hónap múlvára dtak időpontot és azt mondták, hogy ajánlott bent aludni mert vérezhet
Hali!
Nem tudom, hol kérdezted meg ezt, de az tuti, hogy valamelyik körülmetéléssel kapcsolatban adtak felvilágosítást, nem pedig a fitymafékműtétről.
Hidd el, tudom mit beszélek. Bent aludni, és altatni egy ilyen műtét kapcsán csak a körülmetélés során szükséges (részleges vagy teljes), mert ott rengeteg eret és ideget átvágnak, ellenben a fékműtétnél mindössze egyetlen kapilláris erecske kerül átvágásra vagy leégetésre a felette húzódó megrövidült húrszerű bőrképlet mellett. Uakkor sajna vannak olyan orvosok, akik a naiv fiatalokat rászedik a körülmetélésre még akkor is, ha az nem lenne szükséges (pl. enyhe szűkület esetén, vagy fitymafékműtétkor). Tudok is ilyeneket, szóval fontos, hogy ne higgy el mindent, amivel etetnek, inkább legyen benned egy egészséges szkepticizmus, mielőtt "pórul járnál".
Egy másik topikban a lézeres műtét menetét írtam le. Ha viszont elektrokauterrel vagy szikével végzik, akkor szükséges lesz még varratok behelyezése is, uis a szike és az elektrokauter sebet okoz, a lézer viszont összeforrasztja, összeégeti a szöveteket, ezért utóbbinál nem kellenek varratok. Legrövidebb 10 perc alatt megvan, leghosszabb 20-30 perc, többre nincs szükség. Ezzel szemben a körülmetélés bizonyos moheleknél megvan alig pár perc alatt újszülötteknél/kisdedeknél, viszont felnőtteknél ez olyan 10 perctől 45-50 percig is eltarthat, függően orvostól, alkalmazott technikától és kórházi felszereltségtől is.
>> http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__szexualitas__15..
Visszatérve rád,... NE HIGGY EL MINDENT, AMIT MONDANAK NEKED, mert a magyar urológusok zömének (tisztelet a kivételnek) NINCS JÓ HÍRÜK itt Magyarországon!
Egyébként...
_ Hány éves vagy,
_ Hol érdeklődted meg, mely orvosnál a beavatkozást?
_ Rá-/Visszakérdeztél, hogy ez biztosan a fékműtét eljárása, amit elmondott neked az orvos/nővér neked?
_ Meg is vizsgált a doki? Ha igen, mit mondott rá?
Én a helyedben lemondanám azt az időpontot és más, megbízhatóbb helyen kérnék időpontot!
Üdv: EE
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!