Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Beperelhetem azért az orvost,...

Beperelhetem azért az orvost, mert meghíztam?

Figyelt kérdés

Epilepsziás vagyok, fölírt egy gyógyszert, ami mellett volt rohamom, aztán jött ez, amit most szedek.

Fölszaladt 20 kg és szuicid gondolataim voltak, jeleztem neki, azt mondta ettől a gyógyszertől nem lehetnek szuicid gondolataim, pedig utána olvastam és a ritka mellékhatások között ott van.

A hízásra azt mondta diétázzak sportoljak. Így is tettem, de 5 kg-nál több nem megy/ment le, pedig koplaltam is. Azt mondta sajnos akkor ezzel együtt kell élnem, mert emellett a gyógyszer mellett roham mentes vagyok. Mikor elmúltam 18 átmentem egy másik orvoshoz, aki átszoktatott egy új gyógyszerre, ami mellett szintén rohammentes vagyok, de azóta 3 hónap alatt sikerült leadnom 13 kg-t.

A mellem, a hasam megereszkedett bárhogy is edzem, a combom és a mellem strihás.

Meg van minden ellátásról az igazolás, az egyik ambuláns lapon (amit ugye aláírt) rajta van, hogy a beteg próbál fogyni, de nem megy. A másik orvos meg 6 hónap alatt rendbetett egy gyógyszer cserével.

Ez a mostani orvos azt mondta nem érdemes próbálkozni, mert az orvost nem, csak a kórházat tudnám beperelni, és drága mulatság lenne, és nagyon jó ügyvédet kéne találni, ahhoz, hogy az igazság érvényre jusson...

Valaki volt már hasonló helyzetben? Érdemes?


2010. jún. 23. 13:10
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:

Az elején rosszul írtam ez a mostani amit szedek a 3. gyógyszer.

Azt nem írtam, hogy 15 éves koromtól jártam ahhoz a dokihoz, aztán meg ugye fél éve ehhez az újhoz.

2010. jún. 23. 13:11
 2/15 anonim ***** válasza:
Esélytelen, rögtön leszerelenének azzal, hogy mért nem váltottál akkor orvost, illetve mért nem kérted erélyesebben a gyógyszerváltás. Ráadásul a szó szoros értelmében jogsértés sem történ, mert a gyógyszer hatott az eredeti problémára, csak kellemetlen mellékhatásai voltak, de ez alapján jogilag senki nem támadható - erről a gyógyszergyártól gondoskodtak.
2010. jún. 23. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:

A kulcsmondatot leírtad: "pedig utána olvastam és a ritka mellékhatások között ott van. " Ha ez a gyógyszer betegtájékoztatójában volt leírva, akkor semmit sem tehetsz. (Van olyan, hogy a "hirtelen halál" is ott szerepel a listában, és ez esetben még a beteg halála esetén sem perelhető a gyógyszergyár).


Az orvost szintén nem tudod perelni, mert ő csak annyit mond a bíróságon, hogy "az előnyök (azaz, hogy nem voltak rohamaid) túlmutattak a hátrányokon (vagyis azon, hogy meghíztál)". Vagyis a hízás csak egy mellékhatás. És vannak gyógyszerek ettől sokszorta súlyosabb mellékhatásokkal is a piacon...


Kb. 0,00001% esélyed van hogy nyerj, ha perelnél.

2010. jún. 23. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Egyébként is hogyan bizonyítod, hogy nem ettél meg mellette naponta 6 kg kaját? Sehogy.
2010. jún. 23. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

Jó ügyvéd sem javítana az esélyeken?

A gyógyszergyártót fölösleges beperelnem, de az orvost/kórházat a gondatlan betegellátás miatt talán kéne, sokat sírtam is előtte, hogy mennyire szenvedek a hízástól (ambuláns lapon annyi áll, hogy a beteg érzelmileg labilis) és mégsem váltott gyógyszert. Azt mondta kockázatos. Ez az új orvos egyszerűen jobban figyelt rám, ő is mondta, hogy kockázatos, de megkérdezte, hogy vállalom-e ezt a kockázatot azért, hogy lefogyhassak, fontosabb e nekem a jó alak, mint az, hogy rohammentes maradjak. Ezen elgndolkodtam, és azt mondtam igen, fontosabb, és lecseréltük a gyógyszert.

Vagy az az orvos gyerek orvosnak számított és én is gyereknek számítottam, és ezért nem bízhatta rám a döntést? De föl sem hozta, hogy esetleg szülői beleegyezéssel létezik más gyógyszer is vagy valami...

2010. jún. 23. 14:06
 6/15 A kérdező kommentje:
Az szerepel az egyik ambuláns lapon, hogy "diétázik", meg olyan is, hogy "drasztikus fogyókúrába kezdett", szóval az orvos elhitte (még jó), hogy tényleg fogyózom, és kűzdök.
2010. jún. 23. 14:08
 7/15 anonim ***** válasza:
A levegőtől nem lehet hízni.
2010. jún. 23. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Sajnos sok idegrendszerre ható gyógyszernak van hízást okozó mellékhatása, amit az orvosok nem szívesen ismernek el. Én antidepresszánsoktól híztam majdnem 20 kilót, én magam jöttem rá melyik okozza és kértem másik gyógyszert. Már a második hétre leadtam 5-6 kilót. Perrel felesleges próbálkozni, ahogy már előttem leírták.
2010. jún. 23. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

19:32

Azért a tudatlansággal nem kérkednék a helyedben


Köszönöm a válaszokat, azért egy ügyvéddel beszélek még.

2010. jún. 23. 22:53
 10/15 anonim ***** válasza:

Perelj csak, de egyvalamit ne felejts el: lehet, hogy még szükséged lesz majd ellátásra abban a bizonyos kórházban. És lehet, hogy többek között miattad nem lesz majd eszköz, szakember... mert nincs rá pénz. Tudom, lehet mondani, hogy f*sz vagyok, de azért illik hosszú távon is gondolkodni. Lehet, hogy megítélnek neked pár milliót, de a kórházak így is a csőd szélén vannak és ha rúgsz rajta még te is egy nagyot, lehet, hogy idővel be kell majd zárnia. Akkor aztán se téged, se mást nem fognak ott majd ellátni.


végzős orvostanhallgató

2010. jún. 24. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!