Rábukkantam két fajta hallásjavító fülcseppre, melyek házilag elkészíthetőek. A Google keresőben "hallásjavító fülcseppek". Nem kell más, csak fokhagyma, oliva olaj, és egy pipetta a csöpögtetéshez Próbált már valaki ilyet? Bevált?
A hallás fizikán alapszik, teljesen mechanikus szerkezetről van szó.
A levegő rezgést közvetítő közeg. A fülkagylód alakja miatt a füledbe terelődik ez a rezgés (érdekes kísérlet: ha viaszt ragasztasz a fülkagylódra itt-ott, nem fogod tudni csukott szemmel megállapítani, hogy honnan jön a hang, mivel megváltozik az alakja, és emiatt máshogy törik rajta a hang). A dobhártyád felveszi ezt a rezgést, továbbítja a tested legkisebb csontjainak (hallócsontocskák): a kalapácsnak, üllőnek majd végül kengyelnek, ez a 3 csontocska nagyjából 20-szorosára erősíti a kintről bejött mechanikai jelet. Egy ún. elliptikus ablakon keresztül továbbítja mechanikai rézgést a kengyel a cochleának (csigának), amiben folyadék van. Itt van tulajdonképpen a hallás fő szerve, a Corti-féle szerv, a folyadékban képzett hullámocskákat érzékeli ez a szerv, és ebből lesz számunkra "hallható" dolog. Megfelelő hullámhossz megfelelő helyen mozgatja meg ezt a szervet, ha nagyobb volt a hang, több szőrsejtet mozgat, hangosabbnak fogja az agyunk lefordítani ezt. Ha más a frekvencia, picit odébb lévő szőrsejteket fog megmozgatni a hullám, az agyunk ezt más hangmagasságként fogja lefordítani. Folyamatosan érkezik ide input, és az agyunk folyamatosan feldolgozza az információt, átalakítja hétköznapi értelembe vett "hanggá". Csodálatosan kifinomult és bonyolult szerkezet.
Ebből viszont láthatod, hogy a hallás főleg a középfülben (hallócsontocskák) és belsőfülben (csiga) alakul ki, itt történnek azok a dolgok, amik a hallást okozzák. Egy egészséges fül esetén, ha belecsöpögtetsz valamit, az csak a dobhártyáig fog tudni menni, ahol esetleg megül a dobhártyán. Ezen belül, a dobhártya túloldalán, mint írtam, csontocskák vannak, ez már a középfül.
Nem látom értelmét olajos foghagymát csöpögtetni ide. Egyetlen dolog, amit elérhetsz, az egy gyulladt fül, aminek akár súlyos szövődményei is lehetnek.
Ha úgy érzed, romlott a hallásod, ajánlatos ellmenni egy fül-orr-gégészhez kivizsgálni. Lehet, könnyen gyógyítható dologról van szó.
maximum akkor javítja bármely füledbe csöpögtetett dolog a hallást, ha pl. fülzsírdugó zárja el a hallójáratot. El kell menni fül-orr-gégészhez, és kimossa. Nem ciki, sokaknak csinálják, mert vannak, akiknek hajlama van valamiért erre, vagy idővel alakul ki.
Ha random csöpögtetsz dolgokat a hallójáratodba, azzal sokkal inkább árthatsz magadnak, mint használhatsz. Sokkal okosabb a fül-orr-gégére menni.
#4-es vagyok ismét.
Elolvastam a napidoktor megfelelő cikkjét.
"A természetes fülcsepp úgy működik, hogy a hagyma és a fokhagyma leve – ahogyan ezt évezredek óta az emberek tapasztalják is -, visszaállítja a hallást."
Ez egy elég vad állítás, főleg úgy, hogy NULLA forrást mutat az állításának az alátámasztására.
Csak hogy biztosra menjek, elkezdtem nemzetközi színtéren forrást keresni erről a hatásról. Találtam a Quora (nemzetközi gyakorikerdesek) oldalon egy ugyanilyen kérdést, és ott is ugyanazt kifejtik, mint amit már leírtam, hogy nem segít, és hogy miért nem. A legtöbb halláskárosodással járó változás a középfülben vagy a belső fülben történik. A fokhagymás olaj meg nem jut, csak a külső fülig, a dobhártyáig, ami lezárja az utat.
Itt még találhatsz pár enyémmel megegyező véleményt, illetve volt, aki kipróbálta, eredmény nélkül:
"You may put Olive oil and garlic smashed and filtered out with a soft cotton cloth one drop in each ears, only the bad smell of garlic remains inside your ear and continue to stay at least 5 to 7 days. No improvement in hearing ( I have hearing loss- SNHL in both ears ). I tried N numbers of things and nothing cures SNHL."
Ezen kívül találtam egy olyan állítást, hogy antibakteriális hatású, tehát ha fülgyulladás okozza a hallásvesztést, akkor esetleg segíthet. Viszont itt írja azt is, hogy ugyanezt a hatást éred el, ha megeszed, nem kell fülbe csöpögtetni.
Ezen kívül az egyedüli eset, amikor működhet, ha a külső fülben van valami, ami gátolja a hallást. Például túl sok fülzsír, vagy valami egyéb dolog.
Ha nem a külső fülben van a hallásvesztés oka, akkor ezzel a módszerrel SEMMIT nem fogsz elérni. Esetleg egy fülgyulladást.
Kicsit tovább keresve találtam még egy ilyet:
"Natural restoration of hearing loss that has already been incurred is highly unlikely, especially in the case of sensorineural hearing loss. There are a number of popular home remedies whose properties are believed to have a healing or at least aiding effect on different organs or health conditions. Some of the most common include Ginkgo biloba, garlic, marjoram (all known to improve blood circulation), apple vinegar (supplies the needed zinc, magnesium, potassium and manganese) and olive oil (used for ear infections).
However, many natural treatments are primarily connected to preserving existing hearing rather than curing hearing loss."
Azaz, mint én is írtam, ezzel nem lehet olyan hallásvesztést ccsökkenteni, ami nem a külső fülben van.
Keresésem során arra jutottam, hogy ez az urban legend, tévhit abból ered, hogy a fokhagymának valóban lehetnek jótékony hatásai bizonyos körülmények között, azonban erre alapozva teljesen valótlan állítások születtek, amik terjedni kezdtek. Egyik helyen sem találtam forrásmegjelölést, ami arra engdene következtetni, hogy valóban újra hallani fog, akinek károsodott a hallása. Sajnos a halláskárosodás egy permanens dolog. De én is ugyanerre a következtetésre jutottam, pusztán a fül általános iskolai szintű ismeretével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!