Miért mondják azt sokan, hogy a fű az nem is drog, és egészségesebb mint az alkohol?
Mindenkitől ezt hallom, meg hogy legalizálni kéne, mert kevésbé ártalmas mint az alkohol.
Ezzel valahogy nem tudok egyet érteni. Ugyan én még nem szívtam, de több ismerősöm is van aki elszívta mellettem, vagy szépen végig követtem mivé lett.
Az egyik személy a nővérem volt párja volt, aki intézetis, rossz háttér gyerekkor stb és ebbe élte ki a bánatát. Végül nagy nehezen le tudott róla szokni, de elmondása szerint rá se mer már nézni, mert tönkretette az életét is.
A másik személy egy 17 éves lány. Aki egyébként a crush-om is volt megismerkedésünk idején. A pasija belevitte a füvezésbe mert az olyan menci, és hogy az apucitól kapja aki Svájcból hozza magának haza... Meg már helyben lehet kapni.
Egy szép és okos és értelmes lány volt, akinek céljai voltak az életben.
Folyamatosan szívja, állítólag hetente többször is.
Mára (pont 1 év után), nagyon durván összeesett, a bőre csúnya fakó lett, egyszerűen elveszett az a báj és kisugárzás ami volt neki, az arca is mint egy kiélt 40 éves fizetősé, és most még az iskolát is ott hagyta, mert annak nincs értelme, és a 10. volt most az utolsó éve.. (Előtte állatorvos akart lenni.)
És közben a fű legalizálása mellett áll teljes vállszélességgel. Ha ez nem elég, egész nap a buliról, drogozásról és alkoholizálásról beszél.
(Amúgy is, irtó büdös egy dolog a fű 25 méterről is, remélem nem lesz még legalizálva is...)
Miért mondják azt, hogy ártalmatlan az alkoholhoz viszonyítva, és hogy ez nem is drog? Közben meg láthatóan lerombolja az embert belülről és kívülről egyaránt...
#13 Pár sor után nem is olvastam tovább. Angol nyelvterületen nőttem fel, nem tudom mi a crush megfelelője szóval ezt írtam le. De azért kíváncsi lennék a te akcentusodra.. Ja bocs, hogy nem is beszélsz nyelvet nyilván 🤷♀️
Gondolom te is azt szívod, azért van róla ilyen jó véleményed. Nem baj az, reméljük egyszer elvisz, és akkor majd bánkódunk hogy micsoda értékeket vesztettünk hiányoddal <3
Ja és a ciginek és az alkoholnak nincs olyan szaga mint a fűnek. Azokat max 1 méterről érzed, és tűrhető a szaguk. De a fűt azt az egész utcában lehet érezni.
#15 Nagyon el vagy tévedve :)
Életemben kétszer ittam alkoholt, és csak akkor megkóstoltam, semmi több. (Elég szar íze van amúgy.)
Nem dohányzom, soha nem is csináltam. Még kávézni sem kávézom, de még energia italt sem. És semmiféle más drogot nem fogyasztok, soha nem is fogyasztottam.
Egyébként meg nem lehurrogtam mert nem egyet ért, csupán kiosztottam mert személyeskedett.
Itt butázod az embereket, közbe meg olvasni se tudsz :/ Buta.
1. Nézz utána a drog fogalmának. Ha sikerült értelmezned, akkor rájössz, hogy már fogyasztottál (gyógyszerek, teák...). + nem csak szájon keresztül juttathatod a szervezetedbe, ezt nem magyarázom tovább...
2. A cannabisnak is vannak fajtái, meg keresztezései, és nem mindegyikben a THC a mérvadó. És a THC mellett sok más vegyület is van, sokak még máig ismeretlenek (pont a korlátozások miatt). Nem csak kábítószerként lehet fogyasztani, hanem mint tápanyag forrás, elvileg tele van minden jóval. A magokat pl megeszik. Olajokat készítenek belőle, vagy illóolajokat párologtatásra; iparban parfümöt. Meg ott az orvosi célú felhasználás is.
2.1. A testünkben vannak receptorok, amik kapcsolatot létesítenek a növény vegyületeivel, mert azok stimulálják, innen erednek a különböző élettani hatásai. Most ezt lehetne taglalni orvosi szemszögből is de filozofikusan is, hogy miért is van jelen?
2.2. Több törzse is van a fűnek, amit különböző fantázia nevekkel illettek, illatukat, színűket, erősségüket, ízüket is jelzi némelyik név: pl. Skunk, Purple Kush, Ghost OG (legtöbb THC ebben van elvileg), Lemon Haze... Ezek alapján is megkülönböztetik őket a piacon, legyen az legális forma (Hollandia, Spanyolország....) vagy illegális (metró állomáson, darkweb)
2.3 Függőséget az okoz, amitől függeni akarsz, vagy függenünk kell! Az előbbinél, ha valaki tud mértéket tartani, vagy elég erős lelkileg, hogy ne legyen rabja annak amit csinál, akkor nem lesz baj. Ez vonatkozik a mekizésre, csokizásra, nassolásra, dolgozásra és a füvezésre egyaránt. Az utóbbinál, a kisbaba is függ a szüleitől, minden élőlény függ a másiktól és a természettől... Sajnos sokan ahogy meghallják ezt a szót, hogy "függőség", már negatívumként értelmezik.
Persze, ami jót okoz saját magunknak, arra hajlamosabbak vagyunk rászokni. De ez is attól van, hogy a legtöbb ember még mindig nem tart ott, hogy irányítsa vágyait, meg ugye a jóból mindig többet akar. Vagy a másik véglet, hogy egyszerűen mindegy számára, mert nem éppen egy fényes világban élünk, és a jelenleg a technika vívmányai miatt, egyre többen hajlanak efelé mivel máshol nem lelik az örömöt, vagy már feladták a keresését (a virtuális világot is egyszer meg lehet unni...).
2.4. Sajnos senki se említette meg előttem lévő hozzászólásokban, de a fűnek is tud durva negatív hatása lenni. Ott vannak a "rossz utazások" aka bad trip ami gyakori az első "utazók" aka trippers körében is, mivel nagy adaggal indítanak, nem tudják, hogy mire számítsanak. Ez megnyilvánulhat: hányingerrel/hányással; émelygés; szédülés; koordinációs zavar; remegés; elájulás mivel túl sok az élmény; vizuális elváltozások, ami általában pozitív élmény, de egy első használónak durva lehet; idő eltorzulása; emlékek és gondolatok cikázása; érzelmek felgyülemlése; és elvileg hallucináció. Hosszútávon a legrosszabb a paranoia (ez elég gyakori); szorongás; depresszió; személyiség zavar; evési zavarok... Ja és sokan abba a csapdába esnek, hogy újra átakarják élni azt az igazi beállt állapotot amit először átéltek, de minél többet szívnak, annál jobban hozzászokik a szervezet és nem fogják már átélni azt a jót, tökmindegy, hogy milyet szívnak, max akkor talán ha sokáig hanyagolják a cuccot.
Ezek kialakulása nagyban függ a settingstől (környezet+saját állapot), dózistól, fajtától. A cél sem egy utolsó dolog, meg a miért-je sem az utazásnak. Ha miért-je a hiánypótlása az emberi kapcsolatoknak, a célja meg hogy valami jó is történjen az életben, akkor valószínűleg le fog "csúszni" az illető, de ezért nem a cucc a hibás. DE! Itt jön a képbe, hogy miért mondják ártalmasabbnak az alkoholt. Ugyanis míg a fű leginkább az egyént "rombolja" legfőképpen (az illető bebeszéli magának, hogy nem ér semmit) addig az alkohol pont az ellentéte: ki ha én nem? állapotot idéz elő, ingerlékeny, környezetére KÖZVESZÉLYES. Nagyon sok magyar család él még úgy, hogy az egyik fél veri a másikat alkohol hatása alatt, és a másik meg nem tud lépni, mert függ tőle: pénz, gyerek, szerelem, vagy a másik gyakori példa: ittas vezetés, összeverekedés, erőszak... Az egy dolog, hogy mind a kettő árt a szervezetre (agysejtek, tüdő, máj....), de ezt a kockázatot az egyén tudatosan bevállalja. Aki szív az alig ha fogja az erejét fitogtatni, mintsem az aki legurított már pár sört. Remélem már érted a lényeget. A fűnek a negatív effektjei a környezetére nézve még mindig pozitívabb, mint az alkoholét nézve.
Büdösséget kiemelve: Aki alkoholt fogyaszt, az nem tudja magáról levakarni sehogy sem azt a jellegzetes ecetes szagot főleg másnap, ott van az izzadságában, és szájában is, ráadásul a vizelete is qva büdös, és a nagy mennyiségű alkohol a végterméket se hagyja ki..meg ugye az ittasok előszeretettel hánytatják meg magukat, hogy még többet tudjanak inni, annak is rózsa illata van. Egy nagyon büdös fűnek (mint a skunk) annak is max olyan szaga van, mint a kertvégi komposztálónak. Sőt, vmelyiknek kifejezetten jó illata van, citrusos beütéssel, csak ugye az a kis mennyiség elég tömény. Fű erdőben még nem jártam, na talán az tényleg büdös lenne töménysége miatt. Ha valaki meg tisztán szívja, annak füstje se lesz rosszabb, mint ha a gazokat meggyújtanád az udvaron, a testre, ruhára ráragad, leheleten is érezni, de mindezt alapos tisztálkodással el lehet tüntetni. Tovább nem fogsz büdöset pislantani, a hányásod is olyan lenne amilyen. Ja, meg ugye űrsütit eszel, akkor ezeknek a kellemetlen szagoknak végkép nyista.
3. Legalizáció. Hmm. Ez egy nagyon bonyolult folyamat lenne. Sajnos a magyar lakosság, még nincs azon az együttes értelmi és pénzügyi színvonalon, hogy be lehessen vezetni. Kutatásilag és orvosilag hiába lenne jó, ha az eü ott tart, ahol tart. Mivel tele az ország korrupt emberrel, így a növény/magok fele se oda jutna ahová kéne. Mellesleg ellenőrzés alá se lehetne rendesen vonni. Az egyetemek se az MTA nem független a kormánytól, és a minap olvasott hvg cikkben ezt ki is vesézték. Máspedig, nem ártana a laboratóriumok fejlesztése a különféle intézetekben és egyetemekben, mert siralmas, ahogy kinéznek, főleg az "Angol földhöz" hasonlítva, de még a saját országunkhoz képest is. Tapasztalatból írom. Szóval én kezdem azt gondolni, hogy a legalizációnak az ideje, még korántsem jött el. Helyette azt kéne csinálni, hogy akiket elkapnak pár grammal, vagy akik lövetik magukat, azoknak olyan helyeket kéne létesíteni, ahol ezt megtehetik, és segítségben is részesülnek. Már vmelyik skandináv országban, indult olyan kezdeményezés, hogy ne bűnözőként ítéljék meg a szerhasználókat, hanem betegként. Ezt kéne itt is. Aki viszont designer drogokat árul, vagy biot, na azt egyből a sittre vágni, mert azok már életet is fenyegetnek azokkal a kitudjamilyen szerekkel. Az iskolában meg nem azt kéne csinálni, hogy leadják ugyanazt a ppt-os elődást minden évben, amiben próbálják megfélemlíteni a diákokat, és még ráadásul mellé is beszélnek benne, hanem ahogy egyszer nálunk csinálták még anno középben, hogy behívtak egy exdrogost, a tanár kiment a teremből, és Tőle mindent meglehetett kérdezni, őszintén válaszolt, és nem lebeszélni akart az egésztől, hanem felhívni a figyelmet, hogy könnyen rosszba torkollhat a dolog. Megadta az elérhetőségeit és az alapítvány címét is ahonnan jött (ottmaradt önkéntesen dolgozni), egyik osztálytársam fel is vette vele a kapcsolatot.
4. Mo-n én talán ha 2x éreztem fűszagot az aluljáróban, de azt is hamar elnyomta a szemét/húgy/csatornabűz. "Angol földön" meg tudok sokkal büdösebbet is. Felszállni a heringpartit tartó buszba csúcsforgalomban, és szerencsédre mellé állni egy indai curry-t izzadó testes férfihoz és pereputtyjához. Na az pusztulat.
5. Csak így plusz meseként: 2 haverom is mesélt a bioról, és mondták, hogy az csúsztatta le Őket igazán. Azért vették mert olcsó volt, de mondták, hogy többet soha, leálltak vele, amikor volt egy két halálközeli élményük. Nagy eséllyel a Te kiszemelted is azt nyomja, vagy ha kokót tol, abból is az olcsó, krétaporos verziót. Itt Mo-n meg nem hiszem, hogy olyannyira könnyen hozzálehetne férni jó minőségűnek átlag emberként, mert ez mindig is a gazdagok sportja volt. 1g kb olyan 40k lehet és ez még mindig csak az "átlagos" rész. Az olcsóbbik grammja az annyi kb. mint a fűé. Szóval ebből megint csak következtetni lehet, hogy miért van annyi szétcseszett drogos. És ha megnézed a magyar törvényeket, nagyon sok növényt tiltottak vagy korlátoztak a 2000-es évek óta, többek között a Salvia Divinorumot, és más egyéb gyógynövényt is vagy éppenséggel kezelik a magokat, vagy alkaloid mentessé teszik mint a mákot. Ezekkel a szabályozásokkal is azt érték el, hogy megnövekedett a szintetikus, és veszélyes szerek használói.
Na az megint más, hogy egy szintetikus cucc mennyivel veszélyesebb/ártalmasabb, mint a természetes vagy éppen fordítva. Ide tartoznak a gyógyszerek is, nem csak a kábítószerek.
6. Amíg nem próbáltad, ne könyveld el egyből, mások tapasztalatai miatt. Szerezz sajátot, azután ítélkezz felette (fű).
Pont ugyanannyira drog, mint az alkohol, csak éppen illegális.
Azt pedig nem mondanám, hogy egészségesebb, inkább csak sokkal kevésbé káros, mint az alkohol. Mégiscsak vannak égéstermékei, irritálja a légcsövedet, meg összességében szerencsésebb minél kevesebb pszichoaktív anyag bevitele a szervezetbe. Viszont, veszélyesség szempontjából tényleg nem is hasonlítható az alkoholhoz. Függöséget valóban tud okozni bizonyos esetekben, de az messze nem olyan súlyos és veszélyes, mint adott esetben az alkoholnál. A testet sokkal kevésbé terheli meg, mint az alkohol, nem okoz másnaposságot. A különbözö gyógyászati felhasználásairól pedig ne is beszéljünk (rákos sejtek növekedését gátolja, bizonyos esetekben vissza is fordíthatja, alvászavarok kezelése, epilepszia kezelése, depresszió kezelése, étvágytalanság kezelése stb.).
Számomra (bár ez szubjektív) sokkal kellemesebb élményt nyújt, mint az alkohol. Békés, boldog, nyugodt, empatikus és kreatív leszek töle, majd végül mélyen alszom. Másnapossága pedig csak igen nagy mennyiség elfogyasztása lehetz de az sem szükségszerüen kellemetlen. Mintha még mindig kicsit a hatása alatt lennél, így jelentösen szórakozottabb vagy, többet nevetgélsz.
Úgy gondolom, bármilyen napi szintü vagy mértéktelen drogfogyasztás (legyen az alkohol, dohány, vagy esetleg marihuána) káros és nem célszerü, mértékkel viszont a mentális egészség szempontjából elönyös is lehet.
A legalizáció pedig szerintem nem arról szól, hogy éppen jobb vagy rosszabb az alkoholnál, hanem részben az egyén szabad akaratáról, hogy azt juttat a szervezetébe, amit akar, illetve a minöség ellenörzéséröl, igy a veszélyek minimálisra csökkentéséröl is egyben. Ma Magyarorszagon nagyjabol mindenko minimalis kerdezoskodessel tud rovid idon belul fuhoz jutni, csak az nagy valószínüséggel nem megfelelö körülmények között termesztett és erösen vegyszerezett (növényvédök és rovarirtók föképp) lesz, ami nem éppen a legjobb választás.
Meg ugye azt is gyakran van hangoztatva, hogy kapudrog lenne. Úgy gondolom van ebben igazság, de csak azért, mert illegális. Ugyaniz azzal, hogy valaki füvet vesz, már bekerül egy olyan közegbe, ahol könnyedén elérhetö és hozzáférhetö minden más is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!