Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Mi a fenét kezdjek már magammal?

Mi a fenét kezdjek már magammal?

Figyelt kérdés

Végső elkeseredettségemben írom ki ide ezt a kérdést. Egyre jobban kezdek megőrülni. Már évek óta küzdök önmagammal, ami tőlem telt, azt megtettem. Igyekeztem meggyógyítani magam - mert ugye minden fejben dől el- de a lelkem felmondta a szolgálatot. Szeretnék meghalni. Az egyetlen dolog, ami visszatart, azok a következmények arra az esetre, ha nem sikerül.

Utálok élni. Utálom, ahogy a szervezetem viselkedik. Minden napom heves szívveréssel, szédüléssel, mellkasi fájdalommal, kézremegéssel, gyengeség érzettel, fejfájással telik. Folyamatosan sírnom kell, de muszáj elfojtanom a suliban. Minden lépésemben ott van az érzés, hogy össze fogok esni. Nem tudok enni. Alvással eddig nem volt problémám, de az elmúlt 1-2 hétben romlott a minősége.Gyűlölök minden nap az undormányos emberek közé menni. Hánynom kell tőlük. Fizikai és szellemi értelemben is undorítóak. Tömegben pánikrohamom van. Fáradt vagyok lelkileg. Anyának már próbáltam elmagyarázni, hogy mennyire rosszul vagyok, de nem tud vele mit kezdeni. Barátaim szintén nem, de elmondani se merem már nekik a problémáimat. Magamra vagyok utalva.



2018. ápr. 17. 18:02
 1/5 anonim válasza:

Ennek vagy az az oka hogy legbelül arra vágysz hogy csak rád vagyis nagyrészt rád figyeljenek az emberek de persze ez tulajdonképpen ez bizonyos fokig normális de ha túlzottan az már beteges, és kérlek ne érts félre de én azt javaslom hogy menj el pszichológushoz és nyílj meg igazán elötte. Vagy ha úgy gondolod hogy vagy szellemileg annyira érett akkor gondold végig azt hogy az életedben mennyi jó dolog van ha most úgy érzed hogy perpillanat nem akkro gondolj arra hogy még lehet, mondtad h már probáltad ezt fejben eldönteni de ez nem elég bizonyos részben fejben kell eldöntened de a tetteid is számítanak.

De azt jegyezd meg hogy ahol nap van ott van árnyék is, azaz nem lehet az életed foylamatosan habostorta, néha szembe kell nézned azzal is amivel nem szeretnél, de ne feledd amit megteszel és legyőzöd a "félelmeid" atzól csak erősebb leszel. De az öngyilkosság nem vezet sehova, tulajdonképpen avval csak annyit érsz el hogy feladod a feladatid ellen való küzdést és nagyon sok szerettedet szomorítod el.

Remélem tudtam neked segíteni, vagy legalább megértetted azt amit mondtam.

És szerintem ha őszintén odamész anyukádhoz és elmondod a problémaid és azt is mondod hogy te ezen szeretnél változatni akár egy pszichólógussal nem hiszem hogy nemet mondana.

És még valami, egyáltalán nem ciki az ha valaki pszichólógushoz jár hiszen ott csak jó útra térsz és megtalálod önmagad.

2018. ápr. 17. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Nem vagy magadra utalva, csak vszeg akik a kornyezetedben elnek, azok nem ertenek meg, ezert nem tudnak segiteni. Szakemberre van szükséged (tapasztalatbol beszelek)
2018. ápr. 17. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

#1 Az első állításoddal nem értek egyet. Kapok figyelmet, ami eleinte jól is esett, de amikor egy nap a huszadik ember is megkérdezi huszadszorra, hogy mi a baj, az igencsak idegesítő tud lenni. Főleg, hogy úgyse tudnak se segíteni, se megérteni, csak jól kibeszélni.

Anya nem tud segíteni. Nem akar pszichológushoz vinni se. Háziorvosnál már voltam, de le se tojták a problémámat.

Nem bízok se anyában, se a barátaimban. Senkiben, csak magamban. Ezért gondolom, hogy magamra vagyok utalva. Senkire nem számíthatok önmagamon kívül.

2018. ápr. 17. 19:46
 4/5 anonim ***** válasza:
Nem kell anyukádra várni, elmehetsz pszichológushoz egyedül is. Telefonon kérdezd meg, hogy kell-e időpontot kérni (valószínűleg kell), és egyeztess egy olyat, ami megfelelő neked.
2018. ápr. 17. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Depressziós kamasz vagy. Kezdj el vitaminokat szedni, menj ki minél többet a napra, keress egy pszichológust és valami olyan tevékenységet, amitől jobban érzed magad (sport, tánc, zene, alkotó tevékenység). Ja és szerezz be valamilyen háziállatot (kutya, macska).
2018. ápr. 18. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!