Ki mennyit alszik hétköznap általában?
Leginkább olyanok válasza érdekelne, akik még iskolába járnak, de természetesen bárki írhat :) És kort is légyszí.
Én általában 5-6 órát alszom, mivel nagyon sokéig tart, mire megtanulni, amit kell és elkészülök a leckével is, utána pedig még szakítok időt azokra a dolgokra is, amiket szeretek (ötkor kelek amúgy) És emiatt pár nap után rettentő fáradt leszek, órán ülve el tudnék aludni.
Köszönöm az eddigi válaszokat, jöhet még :)
#2, megpróbálom, de sokszor csak kilencre végzek a házival (tizenegyedikes vagyok), és annyira rossz, hogy a családdal lenni, olvasni, írni vagy zenét hallgatni már nem jut időm :/
9-10 körül kerülök ágyba, mert próbálom bezsúfolni a meló után a napomba még azt a kis kikapcsolódást, amihez marad agyam és energiám.Sajnos sokszor akkor is lefekszem ilyenkor, ha még nem vagyok álmos, mert aludni muszáj, de jó hogy már azt is muszájból kell...Hogy másnap is bírja a rabszolga...5-kor kelek.Utálok korán kelni! De sajnos sajnos a szervezetem megszokta és emiatt szabadnapokon is felesz a fene 5-kor, tehát akkor sem tudok nyugodtan sokáig aludni, mert az összezavart belső órám felriaszt.Így tehát én is kb 5-7 órát alszom, ami nekem nem elég, 9-10 óra kellene.Úgy érzem kipihentnek magam.Így állandóan fáradt vagyok és sokszor látszom nyúzottnak.
42/N
Én fél hétkor kelek, este már 9-10 között kidőlök, annyira kimerülök a suli miatt, plusz az otthoni tanulástól.
L/19
Csak az otthoni számít vagy az irodai is?
Amúgy mit tudtok ti 3-4 órákat tanulni, pláne így az elején? Nekem soha nem volt több anno 1 óránál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!