Mennyire lehetséges, hogy a 3 éve tartó ingázás kikészítette a szervezetemet és öregebbnek tűnök miatta?
Napi 5-6 óra alvás a maximum. 5-kor kellnem és napi 3-4 órát ingázom a suli miatt. Plusz még amikor ezt elkezdtem, akkor rászoktam keményen az energiaitalra. Finom is, segít koncentrálni, de van, hogy napi kettő kell. A kávétól fáj a hasam és meghajt. A fogaimnak gondolon nem használ, ezért igyekszem leszokni róla, amennyire lehet.
Múltkor azt vettem észre, hogy sokkal ráncosabb vagyok, hiába vagyok 19 éves. A szükeim meg már annyira hozzászoktak ehhez, hogy akkor is felkellnek hajnalban, ha nincs iskola, pedig mondom, hogy aludjanak.
Régebben még tudtam délután aludni, de mostanra már nem igazán.
Itthon meg mindig lecsesznek, hogy miben fáradok el.
Egyedül vonaton tudok aludni, ha keveset aludtam vagy beteg vagyok.
A tanulásról meg ne is beszéljünk, nagyon lerontottam, a kollégiumhoz képest. Igazából nem én választottam, a szüleim erőltették, utána meg megszoktam.
Általában nincs is baj, meg tavasszal könnyebb, de mostanában igen kifáraszt. Este 7-kor érek haza és másnap 5-kor kelek.
Mostanában kezdek el rajta gondolkodni, hogy mennyire nem tesz jót ez nekem. Főleg, hogy állandóan beteg vagyok, mert a kistesóm hazahord mindent.
Az alváshiány az oka, valószínűleg amiatt is kapsz el mindent amit a tesód hazahord.
A kolis dolgot én sem értem teljesen. Régen az voltál és ott hagytad? Mi az oka? Ha semmi különös egy két kellemetlenségen kívül akkor menj vissza, megfogja köszönni a szervezeted.
Otthagytam, igazából nem tudom miért, mert akkor is sokat voltam beteg.
Azóta leérettségiztem, már főiskolára járok, itt nincs kollégium.
Szerettem kollégistának lenni, igazából kicsit vonzott a bejárás, hogy otthon lehetek.
10-12 éves koromig csináltam ezt, ez az időszak számomra elveszett. Amikor a többiek iskola után játszottak, én még utazgattam a buszon. Mire hazaértem úgy éreztem, hulla fáradt vagyok...
Nem lesz benne köszönet később, az biztos :)
Valamiért viszont csak kivettek a kollégiumból, hát azt miért nem osztod meg velünk?
Amúgy meg igen, tűnhetsz öregebbnek emiatt, de pár hét normális alvás után helyrerázódsz azért. Az energiaitalt nem javaslom, az viszont tönkre tud tenni alaposan.
Azért a 1,5-2 órás utakon, ha nem kell sokszor átszállni, lehet aludni, és segít is..
Minden második héten beteg voltam. Igazából utólag kiderült, hogy a buszozás alatt ugyanúgy beteg leszek, szóval mindegy.
Igazából nekem is ez az időszak esett ki.
Emlékszem, hogy egyszer lázasan nem mentem vissza, utána meg már nem engedtek, hogy a bejárás alatt majd otthon helyrerázódom.
Hatalmas baromság volt, mert szerettem, jól tanultam is, fogalmam sincs mi történt.
Most biztos nem így alakulna az életem, ahogy.
A minap a tükörbe néztem és megláttam, hogy mi lett belőlem. Fáradt, ráncos, nyúzott, beteges, lefogyott lány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!