Miert erzem ilyen rosszul magam? Semmihez nincs kedvem, csak meghalni.

Mult nyar vegen koltoztunk el kulfoldre az egesz csaladdal. En mar az elejetol fogva csak sodrodom. Ketfele erzesem is volt ezzel a koltozessel kapcsolatban. Egy pozitiv, hogy ez jo nekem, mert hat magyarorszagon nem lett volna tul sok eselyem a jovo teren. Sose voltam jo tanulo, kizart lett volna meg az is egyaltalan, hogy rendesen leerettsegizzek, es tovabbtanuljak. A masik erzesem az volt, hogy megis mi lesz velem, en nem akarok elkoltozni, utalom ezt a nyelvet, a sajat nyelvemen akarok beszelni, a sajat haverjaimmal hulyeskedni, akik ertik a viccemet, a kutyamrol nem is beszelve, aki a legjobb baratom volt, es igy, hogy kikoltoztunk, ot nem hozhattuk el, oda kellett adnunk egy kedves kutyabarat parnak. Es igazabol jo, hogy hozzajuk kerult, es nem valami menhelyre, tenyleg nagyon jol bannak vele, azt kell, hogy mondjam, jobban, mint ahogy mi valaha is tudtunk. Nekunk sose volt tul sok penzunk, epphogy csak a minimal dolgokat meg tudtuk venni neki, semmi luxusra nem telt (mint peldaul melegitoszalas takaro, meg tetofedo, meg kutyapolo meretreszabva nevvel, meg extramindenfele kutyakaja, ezerfele jatek...). En midnenemet ott hagytam, es sose voltam egy nagy nem is tudom hogy mondjak, hazafi, szoval hogy annyira odavolnek magyarorszagert, vagy a tortenelemert, vagy akarmiert, sosem gondoltam ugy, hogy buszke lennek magamra amiert magyar vagyok. En csak szimplan szeretek onmagam lenni, de ez igy nem megy, hogy egy idegen nyelven kellj beszeljek. Lehet, hogy az is kozrejatszott kezdetekben, hogy elotte fel evvel nyomtalanul eltunt a legjobb baratom (depresszioval es egyeb betegsegekkel kuzdott es nagyon aggodtam erte. Votlak mas barataim is, de o volt azt hiszem a legfontosabb). Es azota bar elokerult (ket honapja), es ujra beszelgetni kezdtunk a neten, azota sem javultak az erzeseim.

Annyi minden bant, de utalok panaszkodni, mert tudom, hogy van, akinek nalam ezerszer rosszabb, es az en erzeseim felernek egy kis gyerekes hisztivel, de nem tehetek rola, hogy gyenge vagyok, es akarmennyire is probalok mashogy erezni, nem megy, es egyre rosszabbul vagyok. Hiaba probalok itt baratkozni, faraszto, es egyszeruen ugy erzem, felesleges probalkoznom, mert belefajdul a fejem olyan gyorsan beszel mindenki es semmit sem ertek. Egyetlen egy lannyal vagyok joban, egy masik kulfoldivel, de azert vele se olyan nagyon jo baratsagban, csak eltoltjuk az idot szunetekben meg lyukasorakban. Es megha ossze is siekrulne masokkal baratkoznom, nem tudom jol erezni magam veluk, nem ertem a bena vicceiket es ok nem ertik az enyeimet. Itt teljesen masmilyenek az emberek, es egyszeruen nem szeretnek kulfoldiekkel haverkodni, vagy ha megis megteszik, akkor ugymond "jotekonysagnak" fogjak fel, hogy jajj szegeny maganyos kulfoldi nyomin segitenek es szolgaltatnak egy kis tarsasagot.

Az iskolat is utalom, rendesen kinszenvedes ott lennem. Ev vegen le kell tennem egy vizsgat, amire azt hiszem kepes lennek, de valahogy nem megy. Pedig en mar midnent megtanultam meg magyarorszagon, ez meg nekem is menne. Mind, a matek is, a nyelvtan is, a muveszetek is... De ahanyszor csak leulok tanulni, az elso fel percben meg erzek valami kis motivaciomorzsat aztan eltunik, es azon kapom magam, hogy csak ulok a fuzetek folott es nem csinalok semmit, kozben eltelt mar egy fel ora is, es csak ulok. Neha meg azon is rajtakapom magam, hogy konnyes a szemem es azt se tudom miert, teljesen kikapcsol az agyam. Azt se tudom, mit akarok a jovotol. Igazabol semmit nem akarok tole, de azert vannak terveim anyaek kedveert. Nem akarok en lenni a nagy csodtomeg, aki mindigis voltam. Annyira orultek, amikor azt mondtam, hogy megcsinalom ezt a vizsgat, meg amikor elmondtam mik johetnek szoba kesobb a suli utanm, milyen szakmak kozul fogok valasztani... De veluk ezt nem akarom megbeszelni, egyszeruen nem megy. Van bennem valami korlat, ami egyszeruen nem engedi, hogy a problemaimat megbeszeljem a csaladommal. Pedig ok tenyleg csak jot akarnak, es sose bantottak, mindigis a legjobbat akartak, es amit csak tudtak, megadtak nekem es a testveremnek is.

Regen dohanyoztam, de mult nyar vegen az akkori baratom miatt leszoktam. Aztan kibirtam egy ideig, de megint elkezdtem, es most neha neha dohanyzom. Pedig tudom, hogy nem jo, de annyira ideges vagyok. A kezem is egyre tobbet remeg (mar 12 eves korom ota, lampalazas vagyok, es sokszor igy mutatkozik ki, hogy remeg a kezem, nyakam, terdem... A kezem durvan szokott remegni eleg gyakran amikor ideges vagyok, es eleg sokszor ideges vagyok, neha egesz aprosagokon is, de ez nem ujdonsag, amiota elkezdodott a kozepiskola, azota megy ez). Mostanaban a kezemet is elkezdtem ropogtatni, amikor nem cigizhetek, vagy nem akarok cigizni, a kezemet ropogtatom, de persze tudom, hogy ez is egeszsegtelen.

Mostanaban egyre tobbszor tor ram sirogorcs is, de itthon nem sirhatok, mert ebben a hazban vekonyak a falak (utalok itt lenni, ugy gyulolom ahogy van, pedig tudom, hogy apa csakis miattunk csinalja ezt, ot nem tudom utalni... O probalja minnel otthonosabba tenni, de egyszeruen nekem sose lesz ez az otthonom. Van sajat szobam is, de a falak olyan vekonyak, hogy semmit nem tudok csinalni, zenet se hallgathatok hangosan, mint ahogy a regi szobamban, mert zavarja hugomekat. Az otthoni barataimmal se telefonaltam vagy skypeoltam mar ezer eve, mert athallatszana a falakon, es nem szeretem, ha akaratlanul is de meghalljak amit beszelgetek, mert az ram es a barataimra tartozik, es anyaeknak szinte soha semmirol nem beszelek, mindent a barataimnak mondok el. Kiveve ezt az erzest akoltozessel kapcsolatban. Mindig midnenki erosnek ismert, megtorhetetlennek, a kemeny csajnak, a barataim is. Nem tudom nekik kimondani hogy mennyire utalom ezt a koltozest es hogy csak szenvedest okoz nekem. Olyan mintha minden nap amikor felkelek egy kest dofnenek belem, es lassan meghalnek belulrol. Igazabol ennek a kerdesnek is mar harmadjara vagok neki. Tudom, hogy talan csak egy kis gyerekes hiszti ez, es tenyleg talan felesleges, mert masok ezerszer jobban aszenvednek, az en erzeseim eltorpulnek emellett. Az a lany, akivel joban vagyok, o a csaladjat se latta mar masfel eve, mert afrikaban a csaladja eleg szegeny korulmenyek kozt el, es egy olcso telefonon szoktak csak beszelni neha. Neki ezerszer rosszabb lehet, biztos vagyok benne, de o annyira eros es kitarto. Talan en vagyok elkenyeztetve, hogy ezt a kis problemat nem birom ki lelkileg. Ettol csak buntudatom lesz, hogy megis miert erzem ezt.. Onzoseg...

Mielott kikoltoztunk mar akkoris utaltam magam, magamra setudok nezni a tukorben. Azt mondtak, hogy ha eljatszom, hogy elegnek erzem magam, akkor egy ido utan en is elhiszem, hogy eleg jo vagyok. De egyszeruen meg mindig nem megy, pedig regebben pszichologusnal is voltam, mert eleg komoylan vettem ezt az egeszet, elkezdtem eheztetni magam, de aztan ket het utan visszazuhantam es zabaltam. Es most sem tudok fogyokurazni, mert amint elkezdem csak meg rosszabbul erzem magam. Ha eszek, legalabb annyival javul a kozerzetem. Csak aztan megint buntudatom lesz es ismet elkap a sirogorcs.

Nem tudom, miert van ez velem. En lennek tul gyenge az elethez, vagy miert? Regen vagdostam magam, de aztan abbahagytam mert tudtam hogy hulyeseg, csak akkor jol esett. Mostanaban viszont megint kedvem lenne hozza, de leallitom magam, mert tudom, hogy kepes lennek elszallni, es egyszer csak...talan vegeznek is magammal (regen mar tobbszor is majdnem sikerult, de az akkori baratom mindig leallitott, es a szuleim nem tudtak meg semmit a probalkozasaimrol), de azt tudom, hogy anyaek nem birnak ki. Neha felpofozom magam, hatha eszhez terek, de aztan visszazuhanok. Regebben imadtam festeni meg kezmuveskedni, ha szomoru voltam, az mindig segitett. De mar idejet sem tudom, miota nem festettem. Egyszeruen mar nem megy, es egy ido utan, ha probalkozok, felidegesitem magam es elkezd remegni a kezem, tehetsegtelennek erzem magam es ramjon az idegebetegseg, de nem akarok zajt csapni, mert anyaekat ijesztenem meg, szoval csak ulok es visszafolytom a sirast. De nem mukodik.

Mi bajom van, miert nem mulik mar el? Az sem erdekelne, ha soha tobbe nem lenne annyi eletkedvem, mint regen, csak mulna el ez a sok szenvedes, hogy legalab a vizsgaimat csinaljam meg siekresen, es legyen belolem valaki, akire anyaek buszkek lehetnek. Megha en nem is leszek azzal boldog.

Lehet, sot szinte biztos, hogy ez csak egy tinihiszti (eleg hosszu, lassan egy eve tarto hiszti), de elegem van belole, es csak azt akarom, hogy elmuljon. Mit tegyek, hogy elmuljon? Miert erzem en ezt, es meirt tart ilyen sokaig? Pont a legfontosabb idoszakban, amikor az egesz jovom eldolne...

18L

(ha kihagytam volna valamit, hozzairom kommentben, de most hirtelen ennyi jut eszembe...)