Spinális érzéstelenítés utáni fejfájás csökkentésére, elmulasztására mit érdemes szedni, csinálni?
Pénteken műtöttek vesekővel, gerincbe szúrt érzéstelenítéssel. Nagyon nehezen tudták beadni az érzéstelenítőt, a doktornő szerint "nagyon vastag volt a hátizom", és nem bírta átszúrni. Emiatt sokszor próbálta beszúrni, és végül a legvastagabb tűvel sikerült neki (ezt ő mondta). A kötelező fekvés után fél nappal kezdődött a fejfájásom, és nem nagyon akar kiszűnni. Emellett a hátizmaim is nagyon fájnak, a két lapocka között kezdődött, ma már a nykamnál és a vállamnál fájnak nagyon az izmok. Ha fekszem, akkor nem, vagy alig fáj a fejem, de ha felkelek, akkor rettenetesen lüktet. Már itthon vagyok, a műtét amúgy jól sikerült.
Az lenne a kérdésem, hogy van-e valami reményem, hogy hamarosan enyhül a fejfájás, vagy érdemes-e valamilyen fájdalomcsillapítót beszednem? Nagyon nehéz így, ráadásul 2 pici gyermekem van, akiket addig nem merek hazahozatni anyukáméktól ameddig nem leszek kicsit jobban.
Nagyon köszönöm előre is ha valaki tud segíteni!
Szia!
Azt gondolom, hogy a leírt izomfájdalmaid önmagukban is okozhatnak fejfájást. Az izomfeszültség a fejfájásnak egy igen gyakori oka (ha szoktad nézni a tévéreklámokat, az egyik fejfájás elleni gyógyszer reklámjában is ezt emelik ki).
Tehát jó esélyt látok rá, hogy egy alapos nyak-vállövi masszázs elmúlasztaná az összes izomfájdalmaddal együtt a fejfájást is.
Azonban ennyi idővel a műtét után csak a kezelőorvos kifejezett engedélyével szabad masszírozni! Tehát ha az orvos hozzájárul, akkor szívesen segítek.
Gyógymasszőr
Tudom, hogy a kérdés régi, de a probléma most is sokakat érinthet, ezért írok.
Engem lágyéksérv miatt műtöttek, gerinctáji érzéstelenítéssel. Másnap reggel, mikor először felkeltem, alig jártam meg a mosdót, elkezdődött ez az iszonyú fejfájás, és 4 napig tartott. Nekem is csak függőleges testhelyzetben fájt a fejem, de akkor olyan nagyon, hogy 5-10 perc után már hányingerem volt és szédültem miatta. Ha erőltettem a fentlevést (mert az orvosok és az ápolók erőltették), akkor még rókáztam is, ami a friss műtéti sebemnek "különösen jót tett". Mindennek ellenére harmadnap haza akartak küldeni, pedig egyedül élek, ha mosdóba menet elájultam volna a fejfájás miatt otthon, akár egy napig sem talált volna rám senki. Amikor mindezt elmondtam az orvosnak, durván letorkolt, mondván: "nem kell ez a hiszti". Fájdalomcsillapítót kaptam a műtéti seb miatt, de az a fejfájásra nem használt, ahogy az sem, amit a kórházban tanácsoltak, hogy igyak sokat. Itthon, mikor rókázva hazajutottam, kínomban bevettem egy Cataflamot, és másnap reggel már alig fájt a fejem.
Azt mondják, az érzéstelenítés után nem lett volna szabad mozgatnom a fejem, de ezt a kórházban "elfelejtették" elmondani. Illetve utánaolvastam a dolognak, és azt írják, akkor fáj így az ember feje az érzéstelenítés után, ha nem csak átszúrják, hanem fel is szakítják azt a hártyát a gerincben (vastag a tű vagy hibázik az altatóorvos), amiből agyvíz szivárog, így csökken a nyomás az agyban. Ezt állítólag "vértapasz" képzésével lehet orvosolni, ami azt jelenti, hogy vesznek tőled egy pici vért, és azt befecskendezik az előző szúrás helyén, hogy megalvadva lezárja a szivárgást.
Nálam szerintem elég lett volna, ha megfelelő fájdalomcsillaptót kapok.:/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!