Hogyan mondanátok meg a számotokra fontos személynek, hogy pszichológus segítségét szeretnétek kérni?

Én és testvérem gyerekkorunkban sokszor tapasztaltuk azt, hogy édesapánk bántja az anyukánkat, más hozzátartozónkat, előfordult hogy minket is. Sokszor féltünk hazamenni, inkább családi barátoknál voltunk amíg lehetett. Azt hallgattuk, hogy nem visszük semmire, hogy csak a műsorújságot tudjuk betéve, ha így folytatjuk kukások leszünk csak.

Mindez kihatott felnőtt korunkra is, emberi kapcsolatainkra egyaránt. Úgy érezzük ha ő (édesapánk) nem tud bennünket szeretni, akkor más hogy tudna?

Súlyproblémáink is voltak, emiatt az iskolában is sokat bántottak minket; szerények és visszahúzódóak voltunk - volt olyan is hogy azt mondták valakinek, ha velünk beszél / barátkozik akkor ő vele nem állnak szóba. Ahogy idősebbek lettünk, ennek következményeként már sem mertünk igazán próbálkozni - úgy éreztük úgy sem szívesen beszélgetnek velünk.

Egyszóval életünket végigkísérte az önbizalomhiány és a kisebbrendűségi érzés, ami ember kapcsolatainkra is rányomta a bélyegét. Édesanyánk mindig mellettünk állt / áll, rá bármiben számíthatunk, feltétel nélkül szeret bennünket, bármit megtenne értünk.

És épp ezért olyan nehéz elmondani neki azt, hogy úgy érezzük szükségünk lenne egy pszichológus segítségére.