86 éves nagymamám miért nem akar fürdeni?
Anyukámnak szabályos harcot kell vivnia vele és igy is csak jó esetben egy héten egyszer tudja bevonszolni a fürdőszobába. Ilyenkor kiabál, sikoltozik, hogy meg akarjuk őt ölni.
Minden reggel egyébként megmosakszik a mosdó fölött és vizes szivaccsal áttörli magát, de ez nem elég.
Miért nem érti meg, hogy büdös és fürödnie kellene?
Az orvos azt mondja, hogy ez gyakori az időseknél.
Feltehetőleg azért, mert fiatal korában nem szokta meg, és a cirkuszi mondás szerint "vén kutyát nem lehet új kunsztra tanítani", vagyis idős ember már nehezen vesz fel új szokásokat.
Az én nagymamám sem fürdött valami gyakran. Mikor fiatal volt, akkor nem volt elvárás, és a környezetében sem volt divat minden héten tetőtől talpig lemosdani. Nem is nagyon volt lehetőség, hogy pl. télen az összes családtagot kizavarni a házból a fagyba, míg ő a lavórban megfürdik. A világ megváltozott, ő már nem tudott vele változni. A saját szagát nem érezte, másnak meg nem hitte el, hogy büdös, mert hát egész életében jó volt úgy, most miért nem?
Itt csak az a bibi, hogy ő egész életében nagyon pedáns volt. Volt fürdőszobájuk is és hozzá volt szokva a rendszeres fürdéshez.
Amióta, kb. 5 éve kezd leépülni, azóta lett ilyen hisztis. Viszont mi meg kell, hogy szagoljuk, mert ő cirkuszt csinál a fürdésből.
Valószínüleg pont azért ilyen,mert kezd leépülni szegény. Az én nagyim is időnként furcsa dolgokat csinál,pedig ő még csak 77 éves.
Ha régen mindig fürdött,most meg nem akar,az szerintem valami szellemi probléma miatt van.
Az én nagymamám a betétét cafatokra tépte és bedobta a wc-be.Sajnos már meghalt.
A leépülés ezzel jár.Olyanok lesznek,mint a gyerekek:(
Sokszor elnézem pl. a buszon, hogy vannak olyan nagyon szép, ápolt nénik, sokszor beszélgetek is velük, értelmesek, aranyosak, és kiderül, hogy már 80 fölött vannak ők is. Ők miért nem épülnek le vajon? Mi is ilyenek leszünk egyszer?
Az én nagymamám se hajlandó fürödni, de még csak mosakodni se szeret, sokszor benyúl a pelenkába, csupa kaki a keze, és nem zavarja... Biztos, hogy nem tudja már kontrollálni a cselekedeteit, különben biztosan nem tenne ilyet (remélem...). Amikor kiderült, hogy nem tudja tartani a vizeletet, és vettünk pelenkát neki, évekig hallani sem akart róla!! Bűzlött a lakás a pisiszagtól, azt mondta, ne alázzuk meg ezzel a pelenkázással, nem kisbaba Ő.....!!
Ő is azt mondja nekünk, hogy meg akarjuk ölni, miért nyaggatjuk ezzel a fürdéssel, nem piszkos ő... Én megértem őt, igyekszünk a kedvében járni, de azért mindent nem lehet ráhagyni. Utána meg csak az a fiú unoka a "kedves", aki félévente egyszer megy hozzá, mert "ő az egyetlen, aki nem bántja"...
Szóval nem vagy egyedül a problémáddal. Azért fürdetni csak kell, akár tetszik neki, akár nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!