Valóban létezik a telegónia, vagy csak a hoppon maradt férfiak és az egyházak hisztije?

Nem hiszek benne.Bár orvosi,"tudományos" műsorban is, tehát tudományos TV csatornán is láttam erről nem vallási célzatú dokumentumfilmet.

Ez úgy jöhetne létre, ha a nőben valahogyan "tárolódna" a különféle férfiak DNS-e és ez ugye még szükség szerűen keveredne is az "apa" DNS-ével.Na mármost ez szerintem lehetetlen, erre bezzeg nem tér ki egy tudós sem és nem magyarázza, hogyan lehetséges?!

Ráadásul pont az első partner, a kitudja hány évvel, talán 20 évvel előtti vonásai mutatkoznának meg az utódban? Á, hülyeség.

Bepötyögtem amúgy aszót gugliba és az oldal amit kiadott, még a szex szót sem meri kiírni :D

Na és a telegóniával "fertőzött" utódok természetesen mind debil idióták és fogyatékosok, rosszra hajlamosak lesznek.Jót úgy tűnik, nem örökölhetnek.

Ez egy szörnyű nagy butaság! Általános iskolában tanítják az öröklődést...na ennek köze sincs hozzá.

Szerintem ezt azok az apukák találták ki, akik mint szülő csődöt mondtak, és valamire rá kellett fogni, hogy selejtes lett a gyerek. Mert ez ugye mindig könnyebb, mint elismerni a hibáinkat.

létezik csak az eredménye nem az

[link]

"jobb" utodokat eredményez, ez az egyik oka a női hűtlenkedésnek is

Angela Crean bizonyította, egyelőre csak legyeken

a közepén:

"A fogantatás körülményei mellett a terhesség és az epigenetikai tényezők is sokat nyomnak a latban.

Az anyai hatás hozadékaként az állatfajokon végzett vizsgálatok szerint az utód egészsége, súlya, fizikai jellemzői, agressziószintje vagy csoportban elfoglalt státusza (embereknél az intelligenciája) is jobban korrelál az anyáéval.

Arra viszont csak nemrég derült fény, hogy a nő szexuális partnerei - egyfajta"apai hatás" folytán - szintén befolyást gyakorolhatnak az utód fizikai jellemzőire, sőt, a spermium "minőségén" át a partner kedélyállapotára, közérzetére, egészségére és fiatalságára is.

A hüvelyen át felszívódó spermiumok egyrészt fitten tarthatják a nő szervezetét (emiatt is fontos a férfipartner egészsége, fiatalsága (életkora), spermiumminősége), másrészt a még éretlen petesejtekbe is bejuthatnak, s befolyásolhatják azok "epigenetikai" minőségét. Maga a DNS természetesen érintetlen marad.

A frissen (2014-ben) bizonyított eredmények minderre kézzelfogható tényeket is szolgáltatnak: legyeken végzett megfigyelések alapján egy nőstény előző partnerei részben meghatározzák a később, más apától születő utódok jellemzőit; úgy mint erőnlét, testsúly, egészség vagy állóképesség... annak ellenére, hogy az utód génjeit felerészben változatlanul az apától örökölheti.

Az epigenetika napjainkban elegendő hangsúlyt kapott ahhoz, hogy olyan, régebbi elgondolások is újra megfontolás tárgyát képezhessék, mint a kétes hírű és számtalan mítosszal övezett hullámgenetika (telegónia). A szócikk alatt már idézett újabb eredmények egyértelművé teszik, hogy a megfigyeléseknek volt némi alapjuk; bár azok értelmezése nem mindig vezetett objektív végeredményre.

Hogy mi köze mindennek a nők hűtlenségre való hajlamához (illetve a kifejezetten nőies nőkről kimutatott "párhuzamos kapcsolatok fenntartására" való hajlandósághoz) - arra jó néhány, előzőleg végzett kutatás adhatja meg a választ.

Miből lesz az életképes utód...?

A tudományos világot régóta foglalkoztatta, hogy az apaság elbizonytalanításán (s ezáltal az alfahímek általi "csecsemőgyilkosságok" megakadályozásán) kívül miféle hajtóerői lehetnek a nőstények esetében a partnerek halmozásának (különös tekintettel, ha félrelépésük esetén sem preferálnak más típusú hímeket; vagy egyenesen "lefelé" próbálnak válogatni) - mígnem valakinek eszébe nem jutott, hogy az utódok életképességének szempontjából is megvizsgálja a kérdést.

Kis kitérőként fontos lehet annak tisztázása, hogy a megfigyelések régóta bizonyították: a fajok többségénél a nőstények sem monogámok, s minél "poligámabbak" egy adott faj hímjei, annál inkább próbálnak az "alfákon" (magas rangú, domináns hímeken) kívül "bétákkal" (alacsonyabb rangú hímekkel) is párosodni.

A női ízlés tehát bizonyos szempontból a poligámia és hím-dominancia ellen hat - a "domináns" vezérhímek pedig fizikai agresszióval igyekeznek büntetni a "kihágásokat". Innen nézve akár az a kérdés is megfogalmazható, hogy a hím dominancia és agresszió vajon valóban amiatt fejlődött-e ki, mert a nőstények az ilyen viselkedésű hímeket preferálták - vagy ellenkezőleg: a nőstények ízlésével párhuzamosan, ám a nemek fegyverkezési versenyének során annak "ellenségeként", ami éppen a női választás és promiszkuitás ellehetetlenítésére szolgál?

Ahogyan a nőstények próbálják meggátolni a hím dominancia érvényesülését a szaporodási rendszerekben, úgy a hímek a női promiszkuitást és feltételszabást igyekeznek ellehetetleníteni azzal, hogy "gyengébb" és szubdominánsabb társaikat elüldözik a közelükből és megpróbálják "saját kézbe" venni a megtermékenyítésről való döntés jogát.

A hagyományos nézőpontok uralta tudományos világ hosszú ideig tagadta ezeknek a megfigyeléseknek a hitelességét - ahogyan Sarah Hrdy apaság elbizonytalanítására irányuló elméletét is, - végül azonban kénytelenek voltak fejet hajtani az ellentmondást nem tűrő, genetikai bizonyítékok előtt. Mindezzel az "alfahímelmélet" egymással párhuzamos, többféle úton is elindult szomorú végzete felé.

A végső lökést a női monogámiára és férfi poligámiára épülő elméletek felülbírálásának azok a 2006-ban kezdődő kutatások adták, amelyek mind gének, mind életképesség szempontjából tesztelték a párzási rendszereket.

Az első ilyen vizsgálatot erszényes egereken végezték (eredetileg a Nature tudományos folyóirat közölte) - melynek során bizonyították, hogy a több partneres nőstények utódai sokszorosan egészségesebbek és életképesebbek, mint a csupán egyetlen hímmel párosodó nőstényeké. A kutatók itt is a spermiumversengéssel próbálták magyarázni a jelenséget. Az eredményeket többek között Helen Fisher kutatónőnek köszönhetjük.

Ezután jó darabig egymást követték az olyan kutatások, melyek mindegyikében hasonló eredményt kaptak, mint amit a szaporodási stratégiák témájában mérföldkőnek számító felfedezéseket tett Patricia Gowaty is kimutatott: a több partnerrel szexuális kapcsolatot létesítő nőstények minden vonatkozásban (genetikailag, környezeti visszacsatolás által és általános életképesség terén is) rátermettebb utódokat tudhatnak magukénak.

A következő vizsgálat már az emberre vonatkozóan is elképzelhetőnek tartotta a kapott adatok érvényességét - noha változatlanul a spermiumversengéssel operált, aminek értelmében nagyobb merítésből vélhetően jobb "gének" keverednek ki apai részről a petesejtek (s az utódok) számára.

2006 óta senki sem számolt azzal, hogy a "több potenciális apa" epigenetikai hatások folytán is javíthat a genetikai minőségen, a petesejt és a női szervezet azon befolyásánál fogva, hogy több(féle) spermiumból "rakja össze" és "alkotja meg" a közös utódokat...

A petesejtbe olvadó és vele egyesülő "genetikai anyagot" a nőt megtermékenyítő férfi adja - miközben a női szervezeten és az éretlen petesejtekbe epigenetikai úton épülő genetikai alkotóelemeken (epigenetikai hatások) keresztül a további partnerek a DNS szekvenciájának megváltoztatása nélkül befolyásolják az utódok általános biológiai jellemzőit: mint testsúly, erőnlét, egészségi állapot, rátermettség.

A határvonal a kétféle befolyás között látszólag egyértelmű - mégis "kényes"; és a génelmélet szempontjából is érdekes következményekre vezethet.

Egy további tanulmánynak sikerült eljutnia odáig, hogy a "többpartneres" nőstények rendszerint termékenyebbek is lesznek monogám társaiknál - s ezt akár a hím utódok felé való arányeltolódásra is használhatják. A "választás" vélhetően környezeti feltételektől függ: ahol az utódok nagyobb fokú rátermettségét mutatták ki, ott nem tolódott el a nemi arány a hím utódok felé; ahol viszont utóbbit, ott a rátermettség maradt változatlan.

A monogámia női részről való kiiktatása és megkerülése, mint a közös utódok egészségét, szellemi képességeit negatívan érintő rizikófaktor semelyik szinten nem bizonyult igaznak - ellenkezőleg, a hatás egyértelműen a pozitívumok irányába mutatott.

Más vizsgálatok a diverzitást okozó, beépülő genetikai egységekkel kapcsolatban bizonyították, hogy több zseni (például kiváló festő, zeneszerző) került ki a "sokadik szülöttek" közül, illetve az elsőszülöttek elenyésző mértékben magasabb intelligenciahányadosa kizárólag a nevelésnek köszönhető - tehát eredetét tekintve környezeti."

linkelve vannak a források, de azokat csak ott tudod megnyitni

[link]

[link]

[link]