Mit termel vagy nem termel a szervezetem alvás közben, aminek következtében minden egyes ébredés után fel tudnék robbanni a dühtől illetve rossz a hangulatom? Mit tehetnék ez ellen?
Köszönöm válaszod! Közben az egyik szavadból beugrott még a kortizol is,ennek a szintjével is lehet valami...
Én mindenképpen idegrendszeri problémára gondolok. Legalábbis az biztos,hogy ez nagyobb mérvű dolog annál,mintsem étkezés,vagy testmozgás (egyébként ezekkel nincsen gond). El fogok menni orvoshoz,mert ez már tarthatatlan. De addig is örülnék valami alternatív megoldásnak,ami legalább egy kis javulást eredményez.
Talán próbáld meg áttenni az ágyadat, vagy aludj másik szobában egy ideig és figyeld a hatást.Lehet, hogy marhaságnak tűnik, de a radiesztézia működik.
Alvás közben inkább megnyugodni, regenerálódni szokott a szervezet, tehát az a normális, ha megnyugodva, kipihenve ébred az ember.Lehet, hogy alvászavarod van (talán észre sem veszed, hogy sokszor felébredsz éjszaka), lehet hogy túl sok benned a stressz és már az alvás sem kielégítő hogy leküzdd.Na meg ez is lehetséges, amit előbb tippeltem, hogy rossz a hely, ahol alszol, gyakori probléma ez is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!