Ebből ki fogok nőni? Vagy mindig ilyen nyuszi maradok? 16L

Öcsémen és húgomon kívül bárki mással beszélek a családomból, feszengek. Félek a reakciójuktól, az esetek 99%-ában győzködnöm kell magamat, hogy bármit merjek mondani magamtól, ezért csak akkor szólok hozzájuk, ha kérdeznek. Anya és apa mindig is sokat veszekedtek, de velem jófejek, szóval nem hiszem, hogy bármiért leszólnának, mégsem szeretek megszólalni. Anyuval osztom meg a legtöbb infót: néha bejelentem, hogy elmegyek valahova a barátnőmmel vagy hogy milyen jegyet kaptam, és kábé ennyi. Öcsémmal és húgommal bármiről lazán tudok beszélni.

Iskolában összesen négy embert mondok a haveromnak. Tavaly mentem gimibe, szerintem csak mostanra tudtam beilleszkedni... Mármint mostanra van az, hogy nem feszenek az osztályteremben vagy az aulában, ha épp oda megyünk le. A többi osztálytársamat az egész sulin belül senki nem szereti, nagyjából egy szót sem váltok velük, nem is tudnék mit. Felelés előtt nagyon ver a szívem, izzad a tenyerem, szédülök. Ha ismeretlen emberrel kell beszélem (akár neten, akár telefonon, akár élőben), ugyanez van. Ha órán kérdez valamit a tanár és tudom a választ, akkor is hasonló érzésem van, és addig filozofálok, hogy merjem-e mondani, hogy megteszik helyettem... A folyosón sétálni utálok, félek, hogy milyennek gondolhatnak, hogy lenéznek, hogy kinevetnek (de ugyanez igaz mindenki másra a barátaimon kívül).

Ha egyedül kell mennem valahova, ha vásárolnom kell, azt nagyon nem szeretem, izgulok, kicsit félek is.

A gimis barátnőimen kívül hét lánnyal vagyok még jóban, de velük nagyon. Általánosban ritka szuper osztályom volt, ők et onnan ismerem, a mai napig ugyanolyan jóban vagynk. Ha a barátaimmal vagyok, sokkal kevésbé feszengek, mert elvonja a figyelmemet a többi emberről körülöttem.

Egyik barátnőm nagyon nyílt, sok ember ismer, ezért van, hogy valaki odajön hozzánk beszélgetni. Akkor addig beszélhettem akármennyit, ahogy az idegen ember odaér, nem tudok mit mondani, egy szót sem szólok nagyjából, amíg ott van, csak akkor ha kérdez.

Matekból részleges felmentést kaptam, az most nem lényeg, viszont akkor beszélnem kellett egy pszichológussal is. Ő annyit írt a lapra, hogy kisebbségi komplexusom van, mert egy ábrát kisebben rajzoltam le, mint ami a képen volt.

Nagyjából ezek jellemzőek rám, sőt, valamiért most is hevesebben ver a szívem, mint kéne, pedig itt senki nem ismer... Eléggé megkeseríti az életemet a 0 önbizalmam, meg ez is. Miért van? Mit tegyek ellene? Annyiszor elterveztem, hogy akkor most kinyitom a számat, szóba állok másokkal is, de nem megy.