Féltek a haláltól?

Én nem félek.

Keresztény vagyok, tehát szerintem a mennybe ( vagy a pokolba) kerülünk.

semmi

kihúzzák a dugót és ennyi volt

Nem félek.

Attól viszont igen, hogy ne túl korán kelljen elmennem. Van egy kislányom, férjem, még előttem az élet. Még nem szeretnék meghalni. Legalább a lányom 16-18 éves koráig nem. Engem korán hagyott itt anyukám, 8 éves voltam, de már 6 éves korom óta nem láttam, mert kórházról kórházra küldték. Ő biztos rettegett.

18 éves vagyok és nemrég rákkal diagnosztizáltak, bár első stádiumban vagyok, így nagy az esélyem a gyógyulásra. De mikor elsőnek kimondták a bűvös "bőrrákos vagy" mondatot nem tagadom, hogy az volt az első dolog, hogy a halálra gondoltam. És féltem tőle igen, mivel úgy éreztem, hogy rengeteg dolog/feladat van még hátra és még azt se mondhatom az életemről, hogy félkész. Még csak most mentem egyetemre, mérnök leszek és sokszor tervezgetem a jövőm, mikor megcsörren a telefon és közölte a doki a rossz hírt. Hát otthagytam csapot-papot és rohantam haza, miközben patakokban hullottak a könnyeim. 18 évesen nem sokat fantáziál az ember a halálról olyan távoli, megfoghatatlan, hamis dolognak tűnik, ráadásul születésem óta nem voltam kórházban, soha nem voltam beteg, még lázam sem volt. De ott a vonaton hirtelen megkörnyékeztek a sötét gondolatok és félelmetes érzés volt, hogy amennyire erős vagyok lélekben, amilyen stabil az életem, amilyen boldog vagyok, ég bennem a tudásvágy, tanulni akarok, megtapasztalni, kísérletezni, mindez nem számít, mert olyan törékeny a testem, hogy egy olyan dolog pusztít el, amit még csak nem is láthatok. Petőfi verse jutott az eszembe:

"Egy gondolat bánt engemet:

Ágyban, párnák közt halni meg!

Lassan hervadni el, mint a virág,

Amelyen titkos féreg foga rág;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem!

Legyek fa, melyen villám fut keresztül,

Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;

Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe

Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... "

Úgy éreztem, túl sokat veszítek a halállal. Nekem is vannak nehézségeim az életben, de mikor a legmélyebb ponton is voltam, mindig azt mondtam magamnak, mikor leülepedett bennem a düh, a dac, hogy megéri élni.