Orvosok hogyan bírják ki a látványt mikor egy élő végtagot amputálnak?

Muszáj egyfajta távolságtartást kialakítaniuk a betegektől, különben 1-2 év alatt összeroppanna a legkeményebb orvos is. Emberek halnak meg, akár gyerekek, szétroncsolt végtagok, rák, szörnyű betegségek. Konkrétan egy amputálásnál valószínűleg annyira roncsolódott a végtag, hogy egy amputáció tisztább dolognak tűnik.

Én orvos vagyok, nem sebész, de asszisztáltam már amputációnál. Rossz volt nagyon, megviselt, akkor is, ha ezzel az élete lett megmentve a betegnek. Valamennyire meg lehet szokni, de nem egyszerű. Talán ezért is halnak meg az orvosok 7 évvel korábban, mint a többi ember. :( A sikerélményre és a pozitívumokra kell koncentrálni, az is van bőven a szakmában. Azért éri meg csinálni.

Előző vagyok. Én sem tudtam utána éjjel rendesen aludni. Sőt, mikor az első beteg meghalt az ügyeletemben sem. Nem én tehettem róla mert végstádiumban volt, de akkor is megviselt. Igazából csak azért szóltam hozzá, mert olyan sok orvosellenes kommentet olvasok, jól esik látni, hogy valaki megpróbálja a másik szemszögéből is nézni az dolgokat.

Műtötték a kezemet 3x is. Tudom ez nem amputáció csak egy átharapott kézfej volt. Képzeld el ha az ambulancián a traumatológus doki neki áll sopánkodni hogy most mi lesz velem mert őt kikészíti a látvány. Az O. Baleseti Intézet ablakából láttuk a helikoptereket és rajta a sérülteket állig beburkolva,becsatolva és lehet hogy némelyiket csak az tartotta össze. Ezt is meg kell csinálni valakinek,mint a vonatsínek közül összeszedegetni a testrészeket. Attól még szét kell tudni választani a hívatást és a magánéletet.

Nyilván nem sopánkodik az orvos, pláne nem a beteg előtt. De attól még az orvos is ember, és megviselik a roncsolt végtagok és az élettel nem összeegyeztethető sérülések. Valamennyire meg lehet szokni, de teljesen hozzászokni nem lehet (szerintem). Aki jobban bírja, az megy sebésznek, vagy traumatológusnak, aki kevésbé az nem műtétes szakirányt választ. De az, hogy semmilyen hatással ne lenne az orvosra ha mondjuk nem sikerül megmenteni egy végtagot vagy egy szétroncsolódott testet lát, nem hiszem. Csupán az évek alatt megtanulta tartani magát és nem "sopánkodni" a beteg és a hozzátartozók előtt.

Minden elismerésem a tiéd Szántó Szilvia hogy sikerült túltenni magad ezen traumán amivel egy láb elvesztése jár. A kezemet megmentették de a kis fiatal traumatológus doki tőlem is megkérdezte hogy jobb vagy balkezes vagyok e.