Szédülősök, ájulósok! Mit csináltok, ha sokáig kell állnotok?
Egyszer úgy 11-12 éves koromban rosszul lettem... Úgy 20 perc ácsorgás után kezdett kényelmetlenné válni, majd kb. 40-45 perc után szédülés, fülcsengés, hideg veríték. A falnak támaszkodtam, és "lecsurogtam" rajta. Pár perc múlva jobb lett.
Azóta szerintem főleg pszichés okokból max. 20-30 percet bírok egy helyben állni.
Emelgetem a lábfejemet, lábujjhegyre állok, stb, semmi se segít. Általában nem üres a gyomrom ilyenkor és víz is szokott bennem lenni.
Pár hét múlva egy üzemlátogatáson előreláthatólag szűk helyen kell 45 percen keresztül állni.
Nem szeretnék se elájulni, se leülni a földre.
Tudom, ez eléggé gyakori probléma, főleg pubertáskortól fiatal felnőttkorig. Más mit csinál?
Mit csináltok buszon, ünnepélyeken?
Én is így szokok lenni, suli ballagáson eddig egyiken se tudtam végig ott lenni állni kellett mindig és rosszul voltam hánynom kellett.
Valamikor amikor a suliba felelek és állok rosszul leszek "eltűnik" a látásom a hallásom is mert valami zórög benne az egyensúlyom is elveszik és forrani kezd a testem.
Ilyen helyzetekben mindig leülök egy székre iszok és várok, hogy jobban legyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!