Aki tapasztalt anorexiát ő neki mik voltak a tünetei és hogy kezelte?

Szerintem ennyi alapján kövér semmiképp nem vagy. Én 169 cm vagyok, 49-50 kg és tökéletesen érzem így magam. Akkor aggódhatsz szerintem, ha ebből szeretnél még fogyni. Ha csak megtartani akarod ezt a súlyt, de soványabb nem feltétlenül akarsz tudatosan lenni, akkor még nem vészes a dolog. De semmiképp ne fogyózz!

Szüleiddel nem olyan jó a viszony? Anyukádnak nem mered elmondani, hogy aggódsz a súlyod miatt? Illetve mennyire eszel keveset, a szüleidnek nem tűnik fel, hogy ha alig eszel?

Az anorexiának nem nagyon van éles határvonala, orvosilag nyilván meg vannak szabva a kritériumok, és ha most nem vagy az, könnyen belecsúszhatsz. De az is lehet, hogy ez csak olyan általános, lányos aggódás, mindenki érez néha ilyet, te tudhatod a legjobban, hogy miről van szó.

Mindenesetre, én úgy gondolom, hogy ha felmerül benned, hogy az vagy, akkor úgy érzed, hogy amit csinálsz, nincs rendben, szóval akár anorexia, akár egy kezdődő evészzavar, akármi, jó, ha vigyázol, és ezt te is tudod.

Ezzel a magassággal-súllyal nem vagy kövér, egyáltalán, sőt. Lehet alkati, lehet ezzel a magassággal ez egy aránylag normális súly, de ha úgy érted el, hogy alig ettél, akkor baj van, az a testednek nagyon rossz lesz, vagy már most rossz.

Mikor kezdődött? Hogyan? Miért? Mit eszel? Mit nem? Miért igen? Miért nem? Hogyan telnek a napjaid? Erről beszélj valakivel, mindenképpen. Nem feltétlen szülővel, baráttal-barátnővel, csak mondd el, mit érzel, mondd el, hogy vagy, és gondold végig, miről szól ez az egész.

Én tizenöt-hat éves koromtól voltam evészavaros, néhány dolog, "tünet", a teljesség igénye nélkül: öngyűlölet, random sírógörcsök, étvágyvesztás, állandó hányinger, állandó hasfájás, állandó fejfájás, hajhullás, szédülés, menstruáció kimaradás, ingerlékenység.

Nem egy szép betegség ez. (Mondjuk: van szép betegség?)

Tizennyolc évesen jöttem rá, hogy hatalmas baromságokat művelek, akkor kaptam észbe, akkor ismertem be/fel, hogy baj van. Úgy kezeltem, hogy sokat beszéltem róla és sokat gondolkodtam és segítséget kértem, de tudtam, hogy magamnak kell segítenem elsősorban, úgy kezeltem, hogy próbáltam megkeresni az értékeim, kitalálni, miért is élek, hogy lehetne megvalósítani az álmaim.

Nem úgy, hogy ettem, mert ha beteg vagy, az nem segít, első fázisban nem, akkor csak még jobban fogod utálni magad. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne egyél, nyilván az butaság lenne, csak azt mondom, hogy az anorexia tünet, valami mély dolog tünete, és ha azt a mély dolgot nem szünteted meg, akkor tök mindegy, hogy eszel vagy sem, előbb-utóbb úgyis ugyanoda kerülsz vissza, valamilyen módon, vagy még mélyebbre.

Szóval, csak próbáld szeretni magad, a lelked, a tested, örülj, hogy te vagy te, lásd meg a szépet magadban is, másokban is, az életben legfőképp, mosolyogj, és ez mind-mind ótvar közhely, de segít. Sokat. És egyél, persze, rendesen, kiegyensúlyozottan, mozogj, és próbáld jól érezni magad, azt hiszem, ez a fő.

19/L