Meddig tarthat egy esetleges lábon kihordott infarktus?
Múlt héten ha jól emlékszem Csütörtökön, de lehet, hogy Pénteken arra ébredtem, hogy hol enyhülő, hol erősödő fájdalma/t/akat érzek a jobb mellkasomon és a hátamon a jobb vállam alatti részen fájdalmas belégzéssel. További kisebb tünetek kíséretében, mely egész napon át tartott és még másnap is éreztem a nyomát enyhén a jobb mellkasomon. Meddig tarthat egy esetlegesen lábon kihordott infarktus?
A dokim mellkasröntgent, EKG -t kért beutalóval.
Meg kell cáfoljam, mert megkérdeztem egy Kardiológust és azt mondta előfordulhat situs inversus nélkül is, hogy az ember jobb oldalon érzi meg a "tüneteket"! Továbbá kutakodtam és az egyik vidéki mentős honlapon találtak alapján azt kell mondjam megvan rá a gyanúm az EKG alapján, hogy lehetett egy kisebb infarktusom a Q hullám alapján.
link:
hexe!
A Körzeti mozgásszervi gyulladást állapított meg. De én nem úgy éltem meg nem beszélve arról, hogy pl. ha a gépezéstől akkor még nem lenne belégzésre mellkasi fájdalom a szegycsont és a jobb oldali mellkas között érzékelve. Továbbá az, hogy terhelésre /gyorsabb közlekedés stb./ nehezebben kaptam levegőt, mindemellett kisebb szervezeti igénybevétel esetén minimálisan javult a légzésem. De ha újra nekiindultam /pl. álló helyzetből elindulás/ akkor visszaesett és ezt az asszonytól megkérdezve mondom/írom ahogy ő látta rajtam.
Ezért előzetesben hajlok rá, hogy a 13-as hozzászólónak lehet igaza. Lehet hülyének fog nézni a háziorvosom, de kérek tőle egy Terheléses EKG beutalót!
Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy Asztmás is vagyok /nem allergiás asztmás!/ és volt már hogy olyannyira fulladtam amikor nagymamámnál voltam nyaralni, hogy abszolút alig kaptam levegőt mellkasfeszüléssel. Ebből eredően tudom magamról, hogy ha asztmám lett volna az nem jár mellkasi fájdalommal,de ha a mellkasi fájdalom pl. tüdőgyulladásból eredt volna akkor a RTG-nek ki kellett volna mutatnia.
Így az alábbi linken olvashatóak alapján egyre biztosabb, hogy a 13-as hozzászólónak lehet igaza?!
Mi vagy te kardiológus? honnan veszed? EKG-n a V1, V2, V3 szerintem nem jó?
Ha ilyen jól tudod minek nem vagy orvos? Diagnosztizálsz ám!
18-as hozzászólónak:
A korábbi EKG leleteimhez viszonyítva mondom ezt, mert a mostanin olyan a görbe mint egy széttúrt terep oldalnézetből az előzőeken meg szinte sík volt.
hexe6513:
Neked legyen igazad. Bár ha igaz amit találtam a CK infarktus esetén az eset után a 3-4 nappal van annak megfelelő értéken utána visszaáll a normál szintre. Most csak abban bízom a háziorvosom is úgy fogja látni, hogy a 15/min-nél kevesebb légzésszám 3 sec alatti kilégzéssel szerinte se jó és "önként" adja a beutalót a Tüdőgondozóba, mert én már nem merem kérni. Továbbá a www.orvostudakozo.hu weboldalon megkérdeztem egy tüdőgyógyászt és ő is azt mondja, hogy a terh. ekg teheti objektívvé az Anginát, de asztma kiújulása is okozhatta a tüneteket. Igen ezzel csak egy a gond amit elfelejtettem neki jelezni, hogy az asztma nem jár fájdalommal maximum fulladással járó mellkasfeszüléssel, melyet tapasztalatból mondok, mert egy alkalommal több mint 10 évvel ezelőtt volt rá példa.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!