Hogy értessem meg vele, hogy szükségünk van rá, és hogy küzdenie kell?

Páromnál 5 évvel ezelőtt rákot állapítottak meg. Akkor kemény harcot vívott vele és sikerült legyőznie. Azt hittük megszabadultunk tőle, de most kiderült, hogy kiújult neki és áttétesen.

Míg öt évvel ezelőtt erősen küzdött és meg akart gyógyulni, most azt mondta nem harcol. A gyerekeink már felnőttek (19 és 21évesek) párom szerint már elboldogulunk nélküle is. De ez nyilván nem így van, szükségünk van rá. Ezt mondtam is neki, a gyerekek is. Azt kérte hagyjuk nyugodtan meghalni, de én nem tudom elfogadni, hogy ilyen könnyen feladja. Mit mondhatnék még neki? Teljesen kétségbe vagyok esve.