Szalagnyúlás/ Szakadás. Mennyi idő alatt regenerálódik?
Október 4. én volt egy balesetem (mentem volna ki órán, és a lábam beakadt a mellettem ülő székébe, és elestem. Nem az eséssel volt a gond hanem azzal hogy meghúztam a lábamat, ami ugye beakadt.)
Rögtön rohantunk a helyi sebészetre, akkor még rá tudtam állni, borzasztóan fájt, de elsántikáltam odáig.
3 óra várakozás után az orvos elküldött röntgenre, majd közölte, hogy semmi bajom, másnap mehetek iskolába, és 10 nap tesifelmentéssel hazazavart.
Otthon lefeküdtem, borogattam, kenegettem az orvos által felírt Fastumgéllel.
Ekkor, ki akartam volna menni inni, de nem bírtam ráállni.
Ekkor már sejtettem, hogy itt még is csak több van az orvos által diagnosztizált "semminél".
Apukám hazajött, és szörnyülködve nézte a lábamat, háromszorosára dagadt, és belilult.
Éjszakára befásliztuk és borogattuk.
Alig aludtam valamit, olyan mértékű fájdalmaim voltak az éjszaka.
Reggel szintén nem tudtam ráállni, apu rögtön bevitt a Bethesda kórházba, ahol röntgen után azonnal begipszelték (fekvő) 10 napra szalagnyúlás megalapozott gyanújával.
a 10 nap után visszamentünk, levették a gipszemet, és az orvos felírt egy speciális bokafixet, amit még 1 hónapig hordanom kell az iskolába,és utána még egy fél évig minden sportoláshoz.
Na már most az a kérdésem, hogy mivel még mindig sántítatok (minden 3. lépésre sántítok rá kb.)és minimálisan duzzadt a lábfejem és egy picit még lilás,mennyi idő alatt fogok helyrerázódni, hogy biztonsággal tudjak járni és jégkorcsolyázni ?
Nagyon örülnék ha olyan IS írna akinek volt már hasonló.
Köszönöm szépen.
Nekem 2x volt szalagszakadásom, úgyhogy ezeket most tapasztalatból mondom.
Az enyémeket egyből begipszelték, az egyiket műtötték is.
Nagyon változó lehet, hogy mennyi idő kell, mindenesetre én azt mondom, ha tényleg komoly, akkor több hónapig, akár egy fél évig ne nagyon virgonckodjál. Minél többet pihenteted, annál jobban tud gyógyulni (ez később tényleg fontos lehet, ha sportolni akarsz). Ha dagadt, akkor tedd fel azért valamire (pl. egy székre) talán akkor nem fáj majd annyira. Mindenesetre kötés nélkül ne nagyon mozdulj ki, mert érzékeny még, aztán ha rálépsz valami nagyobb kőre, könnyen megbicsaklik az meg iszonyatosan tud fájni.
Ha a kérdésedre választ nem is tudtam 100% osan adni, de remélem valamennyit segített.
Igen köszönöm! :)
Bár nekem már nagyon minimálisan fáj ha rálépek!
Ha megérintem az már egy másik téma...
A jégkori az életem és 8 hónapja vártam a szezonnyitást, és nem lehettem ott...
Nagyon szeretnék minél hamarabb felépülni, természetesen hordom ezt a bokafixet is mit felírt a doki.
Neked mennyi idő alatt regenerálódott?
Hát miután levették a gipszet, egy pár hétig csak óvatosan járkáltam, aztán LASSAN elkezdtem terhelni. Az őszintét megmondva 2-3 hónap biztos volt, míg már bátrabban tudtam mozogni. Viszont neked nincs annyira elgyengülve a bokád, mert nem volt rajta a gipsz hónapokig.
Így nem tudom megmodnani, hogy mennyi idő kell majd. Az hogy mikor kezheted terhleni szerintem meg fogod tudni állapítani a fájdalom nagyságából!
több, mint tíz éves versenysport múlttal hálistennek elkerültek az ilyen sérülések, de rengeteg sporttársam szenvedett szalagsérüléseket, és az alapján, amit láttam, azt kell mondanom, inkább törjön el a lábam, mint hogy valamiféle szalagsérülésem legyen.
Van olyan barátom, akinek a sportkarrierje végét jelentette egy térdszalag-szakadás. Hiába műtötték a legjobbak, soha nem lett olyan jó, mint elötte. A Te sérülésed talán nem ilyen borzasztó, de a térddel nem lehet tréfálni. A kori meg pont olyan sport, ahol megint ki vagy téve anak, hogy esel egyet. szerintem idén ne nagyon akarj korizni, és én azt javaslom, hogy csakakkor kezdj el komolyabb munkát végezni vele, ha már tünetmentes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!