Mitől lehet ez? Megtudok esetleg előzni valahogy még egy eldurvult hallójárat gyulladást?
Múlt héten napokig fájt a fülem, ráadásul először félrekezeltek a fül-orr-gégészeten, majd kiderült, hogy egy eléggé eldurvult hallójáratgyulladásom van. Konkrétan minden fájt azon a felén, a fültőmirigy is be volt gyulladva.
Kaptam antibiotikumot, illetve Burow csíkot a fülembe. A hét hétfőre jobb lett, csütörtökig kellett szednem az antibiotikumot, szedtem is. Viszont csütörtök reggel éreztem hogy elkezdett fájni picit a másik fülem is. Aztán tegnapra egészen jobb lett, viszont reggel úgy keltem hogy szintén az egész fülem illetve a fültőmirigy fáj. Még nem annyira mint a múlt héten a másik, de ezt szeretném is elkerülni mert az pokoli volt, napokig a láz is levitt a lábamról. Orvoshoz sajnos mindenképp csak hétfőn tudok menni, addig esetleg tudok valamit tenni ellene hogy ne legyen rosszabb, vagy esetleg javuljon is? A burow oldat van meg itthon, illetve Ciloxan csepp, mert eloszor azt irt az orvos. Félek tőle hogyha így haladok estére megint annyira begyullad mint a másik volt, mivel ugyanazok a tünetek jelentkeznek, teljesen ugyan ott fáj, ugyan ott duzzadt meg a fültőmirigy is.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!