Arc korpásodása, aki szenved tőle, milyen kezelés, megoldás segített?
Régebben bevált a Clear sampon (ezt itthon megszüntették, de beszerezhető neten), majd a Seborin sampon + hajszesz, most már csak a Nizoral samponnal érek el valamilyen hatást, de ez sem mindig válik be. Van, hogy 1-2 hétig alig van korpásodás, máskor pedig nagyon rondán kipirosodik a fejbőröm, arcom. T vonal és az arcszőrzeti terület, főleg az orrom mellett, államon, bajusznál, bal oldalt a fülemhez közel. Ápolt szakállam van, mivel a csupasz arcon is megjelenik és akkor sokkal rondább a látványa, mint szakáll alatt. Hajam viszont kopaszodik, így egyre kellemetlenebbek a piros, néha sebes foltok a fejemen. 😔😭
Száraz korpásodásról van szó esetemben!

























Természetesen, csak orvossal iratok gyógyszereket, gyógyszeres kenőcsöket! (főként, hogy szedek is néhányat)
Bőrgyógyászok, amit felírtak, nemigen segítettek. Illetve egyik kicsit igen, ill. néha, de az hiánycikk, talán már meg is szűnt. Már a nevére sem emlékszem. Sajnos helyettesítője nincs. :-(
(most egy másik gyógyszeremmel is ebbe a cipőben járok)





Azt mondta a háziorvosom, aki évek óta kopasz. Ha lenne gyógyír a korpásodásra, vagy a kopaszságra, akkor nem lennének korpás és kopasz emberek. Ez pedig egyik gyógyszergyártónak sem érdeke. :-( Mindig képesek eltalálni a határát a majdnem hatásos szernek, ami kiváló üzlet nekik. Annyira jó, hogy megvásárolják, mert javít a problémán, de végleges megoldást nem nyújt, így újabba és újabb szereket lehet piacra dobni.
Ezekben a placebo hatás is benne van. Ha hisznek benne, azért is hat. A korpásodás nagyban függ az immunrendszer és az egyén idegiállapotától. Érdemes erre odafigyelni! Idegi lapon is romlik!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!