A nagy gyógyszergyártó cégeknek régóta az a gyakorlata (és érdeke), hogy a beteg emberek még betegebbek legyenek, és ez által minél több pénzt költsenek el pozitív változást csak alig (és ideiglenesen) eredményező gyógyszerekre, kezelésekre?





Bizonyos értelemben fel lehet így is fogni, de itt nem egy olyan összeesküvés-elméletet kell sejteni a háttérben, hogy vannak a szuper gazdag gonosz gyógyszergyártók, akik a kicsi csórikák betegségeiből még gazdagabbak akarnak lenni. Az orvostudománynak még nagyon sok mindenben kell fejlődnie és itt a leghangsúlyosabb a megelőzés lenne. Ehhez viszont egy annyira fegyelmezett társadalom is kell, aki felfogja, hogy nem csak annyi dolga van az egészségével, hogy bekapja a kicsi kerek fehér tablettát reggel, majd a sárga kapszulát este, hanem kell egy olyan életmód, egészségkultúra, amiivel nem vagy ritkábban betegszik meg, a krónikus elváltozások korán kiszűrhetően és kevésbé invazív, vagy drasztikus módon kezelhetők. Alapvetően a gyógyszergyárak most az igényeket szolgálják ki, vagyis azt a lustaságot, aminek a magyar társadalom egy nagyon reprezentatív képviselője.
Azt egyébként nem lehet mondani, hogy itt szánt szándékkal betegítenek meg valakit, hiszen tömegesen élnek az emberek 70-80 éveket, vagy még többet, meg lehet nézni, hogy 100 évvel ezelőtt mennyi is volt az átlag életkor, hány szülés és születés ért véget halállal stb. Éppen csak volna lehetős arra, hogy Mari néninek ne kelljen 20 féle gyógyszert kiváltania minden hónapban és utolsó 10-20 évét ne azzal töltse, hogy a saját ürülékében fetreng és jajgat a fájdalomtól, de mivel Mari néninek esze ágában sincs a több évtizede popóján halmozódó túlsúlytól megszabadulni, fel sem merül benne, hogy azokra a bizonyos szűrésekre, akármilyen kellemetlen is, de eljárjon évente, egyenesen felháborodik, ha felmerül, hogy ezentúl a kis falujában nem lesz állandó orvos, hanem fel kell csücsülni a buszra és a legközelebbi mezővárosban kap egy egyébként nagyon magas színvonalú ellátást, felkészült orvossal, modern eszközparkkal, mert Mari néninek egy a fontos, hogy helyben legyen, mégha egy rosszul felszerelt rendelőben bohóckodó 100 ezer éves bácsika is a doki, aki jó esetben is csak telemedicinával óhajt gyógyítani, mert retteg a COVIDtól (itt most egy élő, általam ismert példát írtam amúgy le, minden túlzás nélkül).
Nincs olyan, hogy itt van egy nagyobb hatalom, aki szándékosan megbetegíti az embereket sőt, a többség saját magát betegíti meg az életmódjával és a hozzáállásával, a gyógyszergyárak pedig ehhez alkalmazkodtak. Egyelőre ha ők nincsenek, akkor nagyon sokan elpatkolnának idő előtt, élükön az inzulinos diabéteszesekkel, vagy számos kardiovaszkuláris betegségben szenvedőkkel. Egyelőre csak ebben az országban milliók köszönhetik a gyógyszergyáraknak azt, hogy van az egész életükben egy pár évtized, amit más különben nem érnének meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne más megoldás.






























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!