Mit tegyek? Többi lent
Jó ideje (több mint fél év) a lábujjkörmeim elég furcsák. Eleinte ilyen törmelékes anyag volt alattuk aminek semmi szaga nem volt ìgy nem foglalkoztam vele. Az utóbbi időben azonban ez a törmelékes anyag már büdös illetve az egyik nagylábujjkörmöm enyhén elkezdett sárgulni és néztem hogy már nem is csak a nagylábujjaim furcsák de már a kisebbek is kezdenek elszineződni. Április végére kaptam időpontot konkrétan a bőrgyógyásztól és nagyon félek hogy addig ez rengeteget fog rosszabodni :,,,(. Kentem rá teafaolajat és konkrétan olyan szinten besárgította a körmeimet hogy egyszerűen undorítóan néznek ki így azt elengedtem és utána ecettel próbálkoztam hogy áztatom benne a lábam de attól még kiszáradt a bőr a lábamon teljesen. Most úgy próbálom hogy ecetet maga a lábkörmöm alá teszek úgymond hát fültisztìtóval. Nem tudom hogy képet hogy tudnék mutatni. Nem tudom hogy valakinek volt e hasonló de valami vény nélkül kapható körömlakk nincs ami jó erre? Nem teljesen olyan csúnya az egész körmök hanem inkább a végeik csúnyák főleg miután beívódott a teafaolaj.
Amivel a legjobban lehet jellemezni a körmöket hogy a végénél van ez a morzsalékos rész amit gyakorlatilag mindennap ki lehet kaparni alóla. És ilyen fehér csík van a körmeim alatt. Ez a két nagylábujkörmömre vonatkozik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Általános kivizsgálást kérhetsz a háziorvostól.
Cseréld le a zoknijaidat pamutra, a cipőidet szellőzőre. A gumicsizma termozoknival nem jó megoldás. Amikor csak lehet, jól szellőző lábbeli legyen rajtad.
A bőrödre és a körmödre se kenj semmit, amit nem az orvos vagy a gyógyszerész mond. Általános napi tisztálkodás, körömkefe mehet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Körömgomba.
Bőrgyógyászatra nem kell háziorvosi beutaló.
Nekem az orvos recept nélkül kapható lakkot javasolt, előtte le kell csiszolni a körmöt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Van sok ecsetelő a drogériákban,de kb semmit nem érnek. Teafaolaj,almaecet úgy hallottam jó. Patikustól kérj tanácsot. Valami erős cucc kell ide.
Valószínűleg gyógyszeres kezelés is lesz . Reszeld le a porhanyós részt,fertőtleníts. Kitartást! Nagyon nehéz megszabadulni tőle. Kezeld amíg teljesen le nem nő a csúnya rész és még aztán is.
Az 1es leírta a többit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!