Sokszor füllhallgatón hallgatva dolgokat érzékenyebbé válhat a hallásom?
Sajnos aludni is csak füldugóval tudok évek óta.
A lakótársak/albérlet miatt nagyon zavar, ha pl a konyhában matatnak.
De azt is hallom, ha a ház előtt beszélget valaki.
Érzékenyebbé. Saját tapasztalat.
Bizonyos dolgokat annyival jelentősebben hallok, hogy az már bekerül a mizofónia kategóriába. Olvass utána, ha gondolod. Ahhoz pedig, hogy a számomra a trigger hangokat semlegesítsem, sok időn át hajszárító zúgást tudtam csak hallgatni 0-24-ben. Igen, 0-24-ben! Csak fürdés és átöltözés re vettem ki, de akkor is próbáltam az irritatív hangokat más hangokkal elnyomni. A vége az lett, hogy a hajszárító hangoknak a hangerejét növelni (programmal, Audacity-ben) kellett, ugyanis korántsem volt elég az, hogy maximumra felvegyem. Időnként már olyan hangerőn kellett hallgatnom, amin néhány mp alatt úgy éreztem, hogy szétrobban a fejem / agyam attól a hangerőtől. Mikor megállítottam a zenét, hogy megkémleljem, hogy van-e még az a hang, szédülni kezdtem. Idővel hozzászoktam ehhez a hangerőhöz és még tovább kellett emelni a hangot. Nem, azóta sem szoktam hozzá azokhoz az irritáló hangokhoz.
Az én esetem olyan ritka, hogy csak a tudományosan gondolkozó emberek hinnék el, meg talán azok, akik igen furcsa dolgokat láttak máson vagy tapasztaltak meg saját magukon, de inkább csak tapasztalatból inkább azt mondanám, hogy a csak tudományosan gondolkozó emberek képesek arra, hogy elhiggyék. Mások - ugyanilyen beszámoló alapján - tapasztalják, hogy sok orvos is tudománytalanul áll ehhez a dologhoz és 0%-ot adnak rá, hogy igaz legyen. Van egy ilyen magyar csoport FB-on és - most nem emlékszem pontosan, de - 200 körül vannak benne (az egész magyar lakosságból).
Az, hogy hogyan alakulhatott ki..., gondolataim vannak, de fogalmam sincs a teljes mechanizmusról. Mindenképpen hozzá járult, hogy:
- horkolás
- este 10-11-kor szomszéd kezdi az életet (zene, tv)
- drogos szomszédok napokon át nem alszanak (igen, napokon át!! napokon át, ismétlem!) és megy közbe a "zene", meg jó hangosan beszélnek
- stb. stb.
Nekem nem volt lehetőségem elhagyni ezeket az életkörülményeimet és természetesen az alvás hiánya olyan mértékben kikészített, hogy erőm se volt. Ráadásul az irritatív családtagjaimat is el kellett viselnem vagy kerülnöm (a kerülés viszonylag jól ment, de 1 légkörben nem lehet nagyon kerülgetni, hacsak nem fülhallgatóval vagy fejhallgatóval, de akkor még laptop-hoz voltam kötve, mert nem volt telefonom, amin hallgathattam volna bármilyen természetes hangot).
Ja..., még annyit, hogy van az a szint, amikor már a madárcsicsergést is meg lehet gyűlölni. Ha teljes hangerővel éjjel-nappal azt kell hallgasd, hogy semlegesítsd a zavaró hangokat, akkor az nem élvezet, hanem kín lesz, de csakis akkor, ha olyan hangerőn kell hallgasd, ami már kellemetlen.
Tehát igen, érzékennyé lehet válnod, meg ha kellő mértékben megtapasztalsz számodra irritáló (számodra irritáló!!) hangokat, akkor tudattalanul is azokat kezded fürkészni még akkor is, amikor nincsen zavaró környezet.
Füldugóról pedig annyit, hogy van az az állapot, amikor a saját szívverésedet és a véráramlást is hallod. Hihetetlen? Pedig saját tapasztalat. De ez mondjuk évek után alakult ki, addig füldugóval aludtam (nekem 3M 1100 (narancssárga) márkájú vált be a leginkább, de már azt se tudom használni).
Csak úgy, mint neked: nem való az együttélés másokkal, hacsak nem tudtok harmóniában élni (tehát megbeszélni, hogy mettől meddig vagytok fenn és mi zavarja a másikat). Ez nyilvánvaló lehet a részedről, de jó tudatosítani és amíg van életerőd, addig tenni azért, hogy eltávozz onnan. Én anno mentem volna akkor is tovább ezekről a helyekről, ha 0-ában lettem volna hónapról hónapra, mert a nyugodt körülmény ennyire megérte volna nekem, de sajnos nem volt erre lehetőségem, ami egyrészt a körülmények letaglózása miatt, másrészt pedig az élethez való éretlenségem, tapasztalatlanságom miatt.
Ha volt benne nyelvtani hiba, bocsánat. Nem kívántam visszaolvasni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!