Férfi bőrgyógyászhoz megyek és pont meglesz? Hogy szoktátok megoldani?

Mi az alternatíva?

Újabb fél év várakozás?

Magánrendelés pénzért?

Egyáltalán milyen választ tartanál elfogadhatónak?

Mit szeretnél hallani?

Miben szeretnél megerősítést?

Fontos egyáltalán, hogy mit mondunk, vagy már úgyis eldöntötted, mit akarsz?

Fogod szépen, és mielőtt bemész hozzá, felraksz egy új tampont, mellé ha nagyon akarsz, felnyomsz még egy betétet is, ami tudom, látsZik a bugyin, de akkor meg megmondod a dokinak, hogy azért biztosítod túl a dolgot, hogy tuti legyen a higiénia.

Ha viszont csak szégyenlősködsz a menzesz miatt, akkor az totál felesleges, mindenkinek van menzesze, egy orvosnak olyan ez, mint reggel a napsütés.

Nem fogsz más választ kapni, ha egyszer ez van!

Ha meg már itt tartunk: nekem a golyóimat kellett szétbombázni a benőtt vénák miatt, nő volt az orvos, és nem omlottam össze miatta, ahogy azért sem, hogy az alkalmasságin ezért már kétszer is férfi orvos tapogatta végig a heréimet.

Vagy hogy gyerekként fel kellett húzni a bőrt a makkomról, és nő volt az orvos.

Ha nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, akkor menj el pszichológushoz.

Kevés barátom van, és a gátlásosságom a golyóimtól függetlenül mindig is jellemző volt rám.

Ettől persze voltak barátnőim, de nem sok, nem vadásztam a nőket.

Inkább kerültem a szemezést is, meg hasonlókat.

Egy kivétellel nem tudtam sose normálisan megnyílni.

Azok, akikkel meg tudtam nyílni, nem akartak úgy velem lenni, és nem tudtam normálisan eléjük állni, hogy tetszenek, és kellenek.

Meg általában a szenvedősebb kapcsolatokat akarták inkább, mert hogy kihívás…

Ugye a jelen megélése helyett az egó.

Valóban megfigyeltem, hogy nem sok emberrel tudtam tartósan tartani a kapcsolatot.

De egy jóbarátom van. Meg egy régi jóbarát.

A macskámmal nagyon jóban vagyunk.

Általánosban, középsuliban is jellemzően kiközösítettek, gusztustalanul viselkedett velem pár hangadó idióta.

Én meg nem tudtam kezelni őket, ezt csak sok év szenvedés után tanultam meg.

De akkor megfogadtam, hogy engem ugyan soha nem fognak többé mentálisan kínozni.

Az egyetemen már nem volt ilyen gond, a munkahelyeimen nagyon szerettek a kollegáim mindig.

Én nem szemétkedtem sose az emberekkel, de megtanultam, ha megdobnak kővel, ne kíméld őket, mert rád szállnak.

Vedd könnyedén ezt a helyzetet. Az életben millió féle olyan szitu van, ahol tényleg csak felfogás kérdése ez az egész, és hidd el, itt is csak ennyiről van szó.

A golyóimat a belenőtt erek miatt kellett műteni, és nem volt kellemes egy pár órája szétszedett és összerakott, triplára dagadt herével életem legkeményebbjét szarni másnap a wc-n, azt hittem, beszarok.

Na, az durva volt.

Meg hogy fiatal tiniként két hétig tartóztatni magam, amíg meg nem gyógyul.

De túléltem.

Most gerincbeteg vagyok, ez milliárdszor szarabb, főleg amikor azt látod, hogy az orvos egy rendes diagnózist se tud felállítani, aztán meg elavult, megdőlt, sőt káros módszerekkel akar gyógyítani.

Amibe Te vagy, az ebből a helyzetből nézve - nem lebecsülve az érzéseidet - semmiség, hidd el.

Belső para.

Ahogy nekem a gátlásosság.

Egyszerűen nem szabad annyit gondolkodni, hagynod kell azt a terhet, és jelen kell lenni, ahelyett, hogy a gondolataidban vergődnél, a kétségeiddel matekoznál.

Nekem meg ez esik jól, ha egy kicsit segíthetek másoknak.

Ha már magam most ilyen helyzetben vagyok…