Ha a tüdőt meghallgatják, akkor nagyjából kizárható a tüdőrák és a többi veszélyesebb betegség?
De jó. :(
De akkor mi az, amit észrevesznek mégis?
A sztori az, hogy kb. 10 éve volt hónapokig elhúzódó, hol kicsit hurutos, hol full száraz, hol ilyen fura mély hangú köhögésem. De elég gyakori, majdnem mind megfázásban. Akkor államiban vizsgáltattuk, mindent félig vizsgáltak ki, adtak szteroidos inhalátort, az elmulasztotta. Az asztmát nem mondták biztosra, de ki se tudták zárni.
De a hipochondriám és a félig-meddig vizsgálatok miatt megterhelt ez az időszak.
Azóta 19 tavaszán, 20 tavaszán volt hasonló köhögésem, hol picit hurutos, hol mély hangú, hol sima. 19-ben, 2-3 hónapra rá párszor meghallgatták a tüdőmet (orvosi alkalmassági, stb), semmit se mondtak.
Most megint köhögök, jelleg megint ugyanez. Viszont szerencsére ritkán - ami megijeszt, hogy reggel kifejezettebb, utána napközben, ha nem figyelek rá oda, akkor semmi. Ha odafigyelek, van egy kicsi.
Nem tudom, hány hete, szerencsére annyira ritka, hogy nem tudom összekötni az eseményekkel. Pl volt elsősegély képzésünk, akkor nem emlékszem köhögésre, mintha reggel se.
Viszont félek, hogy ez asztma tényleg, meg hogy kivizsgálások sora jön emiatt IS (nem elég a 3 rossz fogam és a többi, folyamatban levő vizsgálat).
Nyáron hallgattak meg illetve most fognak valószínűleg, mert foglalkozás eü vizsgálat vár rám szűk 2 hónap múlva.
A 2020-ast és a 2019-est úgy szüntettem meg, hogy elhatároztam, hogy nem törődök vele, próbálok nem köhögni. Megszűntek és a hallgatózások negatívak lettek..
Amúgy nem fulladok.
Erős kilégzés nem megy át köhögésbe és nem érzek hurutot közben, ezek esetleg reggel, napközben soha.
Tudok sportolni, nincs közben semmi gáz.
Amúgy jól vagyok, jól alszom stb.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!