A kokain használata után másnap emlékszik az ember a tetteire? Miért van az, hogy valakin nem látszik depresszió, letörtség másnap? Ugyanúgy hat az emberre mint a pia, hogy olyanokat mond amiket nem gondol komolyan?

Nekem barátok mondták, hogy hű de király, behívtak egy körre, de az elsőnél semmit se éreztem, vagyis én nem éreztem, de a többiek mondták, hogy lehetett rajtam érezni. Mivel nem idegenek kínáltak, ezert fogadtam el, kíváncsi voltam, hajtott a kíváncsiság, meg akkor úgy gondoltam, hogy menő. Aztan, hogy mi segített... igazából, kiszakadtam a társaságból és a forrás is elapadt (...), így nem volt rá lehetőség és nem mentem utána. Azért sem, mert nekem is volt, hogy 35 ezret elbaxtam rá egy este és akkor még nagyon nagyon nem engedhettem volna meg ezt magamnak (ami azt illeti, most sem, de akkor tenyleg cefetül álltam anyagilag). Meg amikor egy átkólázott hétköznap este után kb másfél órás alvással mentem munkába, azt se tudtam, hogy hol vagyok, hányingerem volt, magamtól is az meg az egész helyzettől, egyszerűen visszagondolva nagyon szégyellem magam, hogy én odáig süllyedtem. Meg már mikor más baráti körből szóltak, hogy figyu, ez gáz, akkor azért úgy belegondoltam, hogy mit csinálok. De ahogy írtam korábban, néha eszembe jut, de sosem fizetnék már érte, nem hiányzik. Ha jön ez a gondolat, racionálisan végiggondolom, hogy mivel is járt ez az egész és hogy azóta hova jutottam (jó értelemben), már nem is hiányzik. De volt a társaságban olyan, aki teljesen rácsúszott, tehát full ideges volt, ha nem jött össze aznap a cucc, stb.

Hát én annó 18 évesen a fűvel kezdtem. Az iskolában engem vertek, meg csúfoltak, és hiányérzetem volt - mert nem jöttek össze a párkapcsolatok se - és a suli se úgy ment ahogy szüleim szerették volna, ezért itthon is baszogattak. Erre kipróbáltam a füvet, és tök jó volt hogy végre kiszakadtam az életemből, és nem hiányzott semmi/senki - csak röhögtem kb a fehér falon. Egyből függő is lettem tőle, és mikor dolgozni kezdtem (pár év múlva) akkor lényegében a fűért dolgoztam (hogy állandóan be legyek tépve). Aztán pár év, és kíváncsi lettem. Kipróbáltam más szereket is (pl ex, speed, ketamin, varázsgomba). Az elején féltem bevenni a cuccot, az első exemmel órákat vártam. A speedet meg nem szerettem az elején. Aztán idővel megtetszett hogy egész éjjel fent tudok tőle lenni, és nem vagyok fáradt, vagy hogy napokig kibírom alvás nélkül, és önbizalmat ad (amiből nekem sosem volt). Ezután még kíváncsibb lettem. 24 évesen kipróbáltam az LSD-t, és nem hittem el hogy ilyen szer létezik a világon (azóta is gyakorlok meditációt hogy elérjem azt amit a bélyeg mutatott). Aztán pár évig megint nem volt baj, amíg be nem jöttek a dizájner drogok. Ez elején a legális herbálra/biofűre mentem rá, mert akkoriban nehéz volt fűhöz jutni, és azt meg legálisan kihozta a postás néni - olcsón. Még pár évig megint nem volt baj, de amikor betiltottak jópár herbált, elkezdtek már a problémásabbak is megjelenni. Még a legelső herbálokkal egyszerre jelent meg az első mefedron is. Na akkor lettem igazán függő. Az olyasmi érzés volt mintha a kokain okozta stimuláció + önbizalom, és a heroin okozta nyugalom, meg az extazy okozta boldogság keveredett volna. Csakhogy akkoriban még előtte csak az extazyt ismertem, és ezért egyből megfogott ez az új szer. Újra-újra-újra érezni akartam..... Csakhogy pár év múlva betiltották, és utána mindenképp azt a "szintet" akartam elérni. Elkezdtem sorra kipróbálgatni az újonnan megjelenő dizájner dorogokat, de soha nem értem el velük azt - amit az első mefedron adott. Állandó hiányérzet volt bennem! Ez ment megint pár évig, és találkoztam valakivel aki tűvel lőtte magát. Na mondom ezt nekem is ki kell próbálni, mert már nekem minden kevés. Az első lövésem methylone volt, amivel azonnal elértem a régi mefedron szintjét, sőőőőt - és rájöttem hogy van egy ilyen világ is. Így rá is kattantam egyből. Pár hónap és a munkahelyre sem jártam be, és innen indult a hanyatlásom. Intravénás drogfüggő lettem, de ez már az szint amikor tudja az ember hogy bármelyik lövésbe belehalhat. (Azóta is kb napi szinten készen állok a halálra.) Az életem nem tudtam rendezni, és leszokni sem tudtam, mégis lett aztán egy rövidebb párkapcsolatom. Az akkori párommal próbáltuk ki a kokaint, és végül a heroint is. A kokaintól egyből olyan függők lettünk, hogy hónapok alatt elnyomtuk egy ház árát. Végül az akkori párom bement egy rehabra, én meg megint egyedül maradtam. Azóta megint évek teletek el, és én itthon elzárkóztam a világ elől. Nem dolgozok, nincs pénzem, és így tiszta tudok maradni - de ez nem mehet így örökké. Ezért pl zen meditációt gyakorlok, és egyedül próbálkozok a leszokással. Azonban már nem hiszem hogy sok időm van, hacsak nem lesz egy nagyobb áttörés. Igaz attól sem félek hogy vissza-esek. Egyerűen nehéz ez az élet! Nagyon nem szeretek dolgozni, beállni a sorba a gyárba és robot munkát végezni. Márpedig mást nagyon nem tudok elképzelni - eddig csak ilyen munkát végeztem. Ehhez az élethez mégsincs kedvem. Már elengedtem a vágyódást is hogy újra társam/párkapcsolatom legyen, és tulajdonképp nem félek a haláltól sem. Az élettől viszont félek. Így nekem nem okoz problémát ismeretlen szereket felszívni, belőni, megenni - és aztán várni hogy mi lesz.. Minden nap készen állok rá hogy ez lesz az utolsó. Már amikor használom. És bennem hiányérzet van minden nap. Jól elvagyok néha szermentesen is, de így soha nem lehetek olyan boldog mint a különböző színű poroktól. Aztán talán egyszer sikerül elengednem az egészet. Ki tudja. Minden esetre ez volt az én történetem.

Én is azt tudom mondani nagyjából, mint a többiek. Családi gondok, fiatal voltam, és kipróbáltam a füvet, azt napi szinten csináltam pár évig, vitt a társaság. Közben ugye kipróbáltam más dolgokat, szerencsére a porok, eki ilyenek maradtak hétvégi szinten, csak bulizáshoz. Aztán szerencsém volt, észbe kaptam én is. A kokaint abban a korszakomban próbáltam ki, olyankor könnyebb belemenni ezekben, ha ismered ezt a világot. Most már évek óta nem használok semmit, önuralom kell hozzá, és nem tartani a kapcsolatot, olyan baráti körrel, így ki lehet szállni. Esetleg rehab, az nagyon nehéz. Én se ítélek el senkit, aki ilyet csinál, hidd el több ember, mint gondolod. Valaki egyszerűen kinövi, észbe kap, valaki benne marad.