A kokain használata után másnap emlékszik az ember a tetteire? Miért van az, hogy valakin nem látszik depresszió, letörtség másnap? Ugyanúgy hat az emberre mint a pia, hogy olyanokat mond amiket nem gondol komolyan?
A kérdésemet szeretném kontextusba helyezni: a volt barátom kokain fogyasztó, nem tudom milyen mértékben és hogy függő-e, mert amíg együtt voltunk tiszta volt és soha nem csinálta, már úgy jöttünk össze, hogy nem élt vele jó ideje. Előtte tudtam róla, hogy igen és utólag mikor jártunk mesélt nagyon sokmindent, de már nem mindenre emlékszem. Pl. bulizasok alkalmával szívott és mondta hogy utána egy hétig teljesen maga alatt volt és csak nézte a falat és több ilyen után döntötte el, hogy soha többet.
Miután szakítottunk, mint utólag megtudtam teljesen visszacsúszott a buliba menekülők életébe és újra csinálta.
Egyik éjjel eljött és szerelmet vallott, tudtam végig hogy szeret engem, de józanon nem vallaná be. Olyanokat mondott, mint amikor még szerelmesek együtt voltunk és vállalta az érzéseit. Viszont aznap pia és kokain is volt benne, ezért nem tudom.. az lenne a kérdésem ez mégis milyen hatással van ilyenkor az emberre? Igazat mond vagy túloz vagy mi? Soha nem iszom, nem is szeretem az alkoholt, életemben egyszer voltam nagyon részeg így távol állnak tőlem ezek a dolgok, semmit nem tudok róla, a drogrol pedig végképp nem. Így arra lennék kiváncsi, hogy a kokain kifejezetten mit vált ki az emberből? Nekem ami fura volt, hogy konkrétan teljesen józan volt legalábbis annak tűnt azon az estén, teljesen érthetően értelmesen beszélt és egyszerűen ránézésre tiszta volt, ha nem mondja el magától hogy kólázott, el sem hiszem. Csak a pia bűzét éreztem rajta de ennyi. A másik: hogy hat a szexualitásra? Mert teljesen rám volt állva, habár ez korábban is jellemző volt mindig ezek nélkül is.. de azt mondta hogy mióta nem vagyunk együtt, senkivel nem ment neki. Én akkor ott aludtam nála és egész éjjel, órákig hajnalig “szerettük egymást” (de nem feküdtem le vele) viszont fura visszagondolva, hogy hogy állhat valakinek ennyi ideig (bocsánat a szóhasználatert) mert vhol azt olvastam, hogy impotenciat is okoz a kokain. A másik: másnap reggel nem tűnt olyan letörtnek, teljesen normális volt, inkább csak alig tudott kikelni az ágyból, majdnem délig..hiába noszogattam. Plusz fújta végig az orrát egész éjjel és utána is, persze semmi nem jött belőle. A lényeg viszont h tényleg nem tűnt depisnek szóval ezt nem értem, miért? Egyöntetűen mindenhol azt írják h ez jellemző… másnap megint ott aludtam nála és akkor is teljesen jókedélyű, türelmes, szeretetteljes stb volt. Igazából minden tökéletes volt ahhoz képest hogy egy drogos ember. És nagyon jó volt az együtt töltött idő. Szóval az lenne még a kérdésem így a végre, hogy amúgy ilyenkor emlékszik az aki kokainozott, hogy előtte levő vagy korábbi napokon mit mondott a másiknak és miket csinált?
És amit nem értek még vele kapcsolatban, hogy már öt éve tudok róla hogy csinálja, de maga az ember nincs sem lecsúszva, nincsenek egészségügyi problémái sem és nem is látszik rajta, állandó munkahelye van stb.. mondjuk az igaz, hogy a közeg pont olyan ahol ezek a dolgok előfordulnak. De nem értem, hogyhogy nem függő? Szerintem a függő az aki nem tud erről lejonni és enélkül élni, rá ez nem igaz mert fogalmam sincs milyen gyakorisággal csinálja de azt tudom, hogy biztos nem heti szinten vagy ilyesmi és az tény, hogy ott van az életében tehát kvázi függőnek is számíthat, mert ha úgy vesszük nem tud lemondani róla, de mégsem húzta úgy be a dolog egyáltalán. Az is igaz, hogy intelligens ember… de sok ellentmondás van nekem ebben, hogyan működik ez?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

A kólával az a helyzet hogy egy egoista nézőpontból szinte az egyik legtisztább boldogságot adja. Viszont ezt elég rövid ideig teszi, aztán jön a lecsúszó/megzuhanás. Másnapja viszont alkalmi használat után tényleg nincs.
A történetben nekem az fura hogy a kólának elég rövidke a hatása. Tehát a barátodnak pár óránként ki kellett volna mennie a wc-be szippantani, vagy pl lehet belekeverte valami italba - hogy ne csússzon le.., és végig rajta tudjon maradni.
Viszont a hatása alatt valóban nem érezni az italt, és magabiztosabb is lesz tőle az ember. Ilyenkor végre lehullnak a személyiségről a felvett "páncélok" és meg tud mélyebben is nyilvánulni. Tehát amit mondott az valószínűleg az igazság volt, csak "normál" állapotban sosem tudott így megnyílni.
A kóla okozta boldogság viszont az átlag ember számára elképzelhetetlen. Kb olyan érzés mint amikor valaki megnyeri az 5-ös lottót. Aki egyszer is érzi ezt a fajta örömérzést/boldogságot az soha nem fogja tudni elfelejteni. Ezzel pedig kitolódik a belső "boldogság" határ is. Tehát alap állapotban mikor boldog lehetne, lehet mégsem lesz boldog - mert mindig ott van a háttérben az hogy milyen jó egy buli bekólázva. Nagyon sok idő kell hogy az ember egyáltalán elkezdje elfelejteni kicsit milyen jó érzés is - hiszen nincs semmi a világon ami ilyesféle boldogságot tudna adni. Így főleg ha mélypontra kerül azt ember, ott lesz a késztetés, hogy újra akarja érzeni - hiszen attól igazán boldog lehet.
Vannak akik csak használják néha, de nem lesznek tőle függők. Viszont ez átfordulhat, ha rosszabb élethelyzetbe kerül az illető. Amit leírtál abból nekem az jött le hogy nem függő. Azért használja alkalmanként, mert azt a féle boldogságot másképp nem tudja tapasztalni.
Emberileg tehát kissé üressé tesz. Hiszen egy rövid földöntúli boldogság állapotról van szó. Bár orrba szívva nem olyan nagy durranás, mint pl intravénásan belőve.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Én majdnem 2 évtizede vagyok drogfüggő. Az összes klasszikus szert, és több mint 100 különféle dizájner drogot próbáltam. Eddigi szerfogyasztásomból kifolyólag 6x hajszál híján meghaltam. Így talán már öreg motorosnak számítok.
Használtam intravénásan kokaint, és heroint is. Ez a kettő ami úgy legnagyobb függőséget okozza. A kóla belőve nem olyan mint szívva, hanem sokkal erősebb/intenzívebb (olyasmi mint a crack). Viszont belőve csak 15 perc a kopp, és az egész 30-40p amíg jó, aztán jön a zuhanás (ami sokkal erősebb mint nazálisan). Viszont az első 10-15 percben tisztább, és durvább érzés mint a heroin. A heroin azért más, mert az érzéketlenné tesz, és elzár egy békés burokba hosszú órákra. A kokain viszont olyan flesst bead az első 10 percben hogy kb sziasztok univerzum... Nekem életem során, és az összes szer közül a kokain okozta a legnagyobb függőséget. Az utcsó használat után kb 1 évig vágytam rá. Jelenleg jópár éve nem használtam, de néha érzem az ízét a számban. Jó, tudom, én másképp vagyok ezzel, és súlyos függő vagyok egyébként is, csak gondoltam leírom - hogy a helyükre kerüljenek a dolgok :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt, hogy egoistává és erkölcsileg nullává tesz, osztom.. hihetetlenül kifordult és egoista ember ugyanis, persze nem csak ennek köszönhetően. Igazából nem is tudom mit mondjak, mert nem térek magamhoz. Azt tudom, hogy azt mondta amikor együtt voltunk és már nem csinálta, hogy amikor használta, olyan érzés volt, mintha bármit megtehetne, aztán rájött, hogy enélkül is megtehet bármit… semmit nem tud becsülni, én csak azt nem tudom, egy ilyen embernek milyen élete lesz. Amíg velem volt, teljesen más volt, nem tudom elhinni hogy ilyen.
Nektek végülis mi segített lejonni? Vagy inkább azt kérdezem, hogyan tartjátok meg azt, hogy ne nyúljatok többet hozzá? Lehet ezt egyáltalán örök életre tartani?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!