Lehetséges az, hogy meditáció, vagy valami folyamán a lelkünk "elhagyja" a testünket és egyfajta utat tesz meg, majd a meditáció végével visszatér?

A zen meditációban a jelen pillanatot éljük át. Van egy egyféle "jelenlét" ami mindig is volt. Ebben viszont nem tudunk egykönnyen megmaradni, mert ez egy üres, unalmas, semminek, tűnik. Az elme aztán erre kivetíti magát. Egyszerűen megszokásból. Újabb, és újabb gondolatokkal, érzelmekkel próbál azonosulásba húzni. A meditációt pont azért gyakoroljuk hogy "távolság" keletkezzen a "gondolkodás" és az azt "megfigyelő" között. A rendszeres gyakorlás oda vezethet hogy a tudat felismeri az azonosulásait, és így aztán le is tud választódni a tartalmakról. Tehát egyre kevésbé a gondolatokkal (elmével) van azonosságban.

A lélek (ha úgy vesszük) akkor az pont ez az üres, unalmas, semmi. Az üres megfoghatatlan tér. De ez mégis tudatos. Leírni, definiálni nem lehet - csakis az aktuális jelen pillanatban tapasztalni (ha ugye nem az elmével azonosul az ember). Ez a valami pedig nem keletkezett, nem született meg - és így meghalni, elmúlni sem tud. Mindig is AZ volt. Tehát nem hagyja el a testet. A testről alkotott gondolatok, azok elhagyhatják...