Muszáj beoltatnom magam a 2. adaggal?
Sziasztok! Megkaptam már az első adag pfizert.
Azonban nagyon megviselt lelkileg, sírtam sokat utána, mert úgy éreztem lehet még se kellett volna beadatnom, mivel nagyon sok mellékhatása volt.
Fájt a karom, lázas lettem, gyenge lettem, reszkettem, hideg rázott, szédültem, hányingerem lett, elment az étvágyam, az ágyamban bírtam csak feküdni tudtam. Az ágyból ki de bírtam kelni.
Többször is elsírtam magam félelmemben, hogy lehet jobb lett volna, ha nem adatom be, mert még fiatal vagyok, tanuló vagyok, nem dolgozom, csak a szüleim befolyásolására adattam be. Itthon állandóan a tv szól és mindig azzal jött főleg apám, hogy szidja azokat, akik ellenzik az oltást és egyfajta megfelelési kényszer miatt fogadtam el, de utólag bánom, hogy nem döntöttem önállóan. A tv-t hallgatva nagyon megijedtem, pedig már másfél éve nem voltam beteg.. és elkaphattam volna, de nem kaptam el a vírust.
Így azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek lehet -e probléma amiért nem megyek el 2. oltásra? Nem akarok több ellenanyagot és őszintén annak örülnék, ha kiürülne a szervezetemből, mert félek. Van egy néni ismerősöm, aki másnap az oltásra meghalt. Egyszerűen nem merek elmenni, reszketek tőle.
Felhívtam 5x is a házi orvost, hogy megkérdezzem baj -e, ha nem megyek el 2. Oltásra, de nem vették fel a telefont. Nem tudom kitől kérdezzem ezt meg. Senki se tud nekem választ adni normálisan. Köszönöm előre is a válaszaitokat.
Kérlek ne bántsatok amiatt, hogy így vélekedem.
20: nem fizeted a TB-t...???
Van ingyenes pszichológus is!
Igazán nem értem, miért jó neked szenvedni, ahelyett, hogy szakemberhez fordulnál...
Neked már pszichiáter kell - ingyen!
Az oltás utáni stroke-nak néhány a millióhoz az esélye, az oltás nélküli Covidhalálozásnak meg, ha a magyar halálozási számokat nézzük, egy a 400-hoz. Konkrétan minden 400. magyar meghalt Covidfertőzés után (Biztos nem teljesen stimmelnek a kormányszámok, mert nálunk minden coviddal fertőzött halálát annak veszik, de nagyságrendileg igen.)Na, melyik a célravezetőbb?
24: én is ezt próbáltam tőle megkérdezni.... (#21)
EGyszerűen érthetetlen, hogy megőrül a szorongásoktól, de nem akar meggyógyulni...
Vajon ha félig levágná a kezét, akkor se menne orvoshoz???
Az elme is ugyanolyan "testrész", mint bármely más fizikai testrész. Ha megbetegszik, szakemberhez kell fordulni.
Nem erőltetni akarom de szerintem ha már az elsőt megkaptad akkor illene már megkapni a következőt is, nem muszály mármint nem fogják erőszakkal beadni de ne vesszen kárba az első adag ha már beadattad.
Amúgy ne izgulj amiatt ,hogy “bárcsak kiürülne” mert tulajdonképpen maga az oltóanyag pár nap után már kiürül/ hasznosul. A védettség kialakulásához kell kb 2-3 hét.
A “lelki bajaidat” meg mindenképpen kezeltesd. Te is láthatod ,hogy ebben-abban akadályoznak, akkor meg?
Az a baj, hogy az ember csak segíteni szeretne, és próbálna észérvekkel hatni szegény kérdezőnkre de van akiről ez teljesen lepereg. Ez a "beteg lesz az oltástól a gyerekem" ezt nem tudom ki terjeszti de már több helyen hallottam. Ha bárki, esetleg a kérdező megmagyarázza nekem milyen módon teszi ezt a Pfizer vakcina akkor kíváncsian várom. Külön kitérve arra, hogy ezzel a bravúrral a molekuláris biológia centrális dogmáját írja felül. Nagyon érdekel tényleg a metódus. A trómbózisról meg annyit, hogy ha szedsz fogamzásgátlót, voltál hosszú repülőúton, buszoztál már Görögországba/Horvátországba vagy esetleg dohányzol akkor sokkal nagyobb veszélynek tetted ki magad ezen a téren.
Igazából nem meggyőzni akarok senkit. Győzzetek meg ti ha tudtok, csak a tények makacs dolgok sajnos.
27: igen, tök jó a fogamzásgátlós példa....
Ezerszer nagyobb az esélye (és rengetegen szedik!!!), hogy fogigátló miatt legyen valakinek trombózisa. És mégis szedik, nők milliói....
Az a baj ezekkel az oltasokkal, hogy a politika es a media miatt tele van kerdojelekkel es bizalmatlansaggal az ember. :/
A pszichologus meg a pszichiater ingyenes, meg beutalo sem kell az sztk-ba.
"Kérlek ne bántsatok amiatt, hogy így vélekedem"
Nekem se tetszik annyira a hiszti, de annyira nehéz lenne valakibe nem belerúgni amikor direkt szépen megkér?? Ennyire jól esik valakit megalázni, akin látszik az írásán hogy kicsit gyenge idegileg? Szégyenlje magát mindenki!
Kérdező szedd össze magad, és menj el és azzal letudtad a dolgot. Többmillióan kibirták már, kutyafsza a covidhoz képest..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!