Mit tehetnék még? Szeretnék javítani lelki állapotomon.

Elkezdtem a szakgimnáziumot. Első félévben minden fasza volt, rengeteg barátom lett, jól kijöttem mindenkivel. Viszont rá február-március környékén elváltak a szüleim. A válás nem volt nyugis, nem szeretnék belemenni, de rengeteg veszekedés és stressz volt a ház körül. Októberben ért csak véget. Komorabb voltam, nem az azaz extrovertált lány aki mindenkivel kijött. Csendes lettem. Nem beszéltem arról, hogy mi történik otthon, osztályfőnököm tudott róla csak. Néhány osztálytársam elkezdett felettem ítélkezni, azt kérték, hogy váltsak iskolát, mert nem tartozom ide. Ez majdnem meg is történt. Nem csak az iskolában, de az iskola keretén kívül is interneten keresztül sértve voltam. Elkezdtem pszichológushoz járni, terápiára jártam, hogy feldolgozhassam a válást és az iskolai bántalmazást. Biztos vagyok abban, hogy én is hibáztam.

Jelenleg 18 éves vagyok, utolsó éves. Megtaláltam az osztályban a közeli jó barátnőket, akik mellett jól érzem magam, és már nagyon jól kijövök azokkal, akikkel azelőtt nem. Ezeknek az emberek vallomást tettem az egészről, hogy mi történt velem és bocsánatot kértem. Azóta sokkal jobban érzem magam az osztályban is. Nem érzem magam többé sértve, mert akinek esetlegesen gondja van velem, az sem szól hozzám, és én sem hozzá.

Viszont úgy érzem, hogy lelkileg még mindig nem vagyok az igazi. Visszanézem az emlékeket és arra gondolok, hogy mennyivel boldogabb és nyitott voltam akkor. Szeretnék újra igazán boldog lenni, mert így csak úgy érzem, hogy felveszek egy boldog álarcot, tettetve, hogy jól érzem magam, miközben legbelül nem érzem magam jól. Online oktatás van, kevés a motivációm, a kamerába való mosolygást is erősen érzem az arcomon, hogy nem igazi. Alig várom, hogy vége legyen az óráknak, és hogy mással tölthessem az időmet.

Szimplán nem érzem magamat az igazinak. Megkönnyebbültem és sokkal jobban vagyok, de mégsem jó. Nincsenek öngyilkossági gondolataim vagy bármi ilyesmi, még mielőtt ez feljönne. Mindig azzal próbálom ösztönözni magam, hogy a múlton nem tudok már változtatni, de a jövőmön még igen.

Szimplán időt kéne adnom még magamnak? Vagy mit tehetnék még? Volt már valaki hasonló helyzetben?:)