A halálommal majd végre kialszik ez a zsarnok hang is a fejemben?

Mert ez kb olyan mint egy számítógépes program.

A rendszer vagy úgy lett évtizedeken át optimalizálva hogy negatív: Tehát állandóan kifogásokat keres, menekül a problémák elől.

Vagy pozitív: Vagyis a megoldásokat keresi, tesz azért a világban hogy jobb legyen.

Viszont ha valaki negatívan működik, de tegyük fel véletlenül erre rálát, akkor sem lehet egykönnyen átírni a programot a pozitív felé.

Viszont már látja mit csinál, és hogy ő maga korlátozta le saját magát. Tehát hogy eddig a saját kifogásai mögé bújt el. (Így ezt nem csinálhatja már tovább.)

Változtatni azonban képtelen, mert eddig így működött. Ezt szokta meg. Ezért arra a következtetésre jut, hogy a legjobb az lenne ha kihúzná a dugót a falból.

Persze ettől nem oldódna meg az égvilágon semmi. De legalább nem kéne tehetetlenül tovább járnia azon az úton, amire már rájött hogy nem szeretne - viszont változtatni sem tud, mert túl sok a megszokás. (Vagy inkább ez is egy újabb kifogás?)

Ijesztő egy állapot amikor már nem vezethetjük meg többé önmagunk. Amikor már nem bújhatunk csak úgy mindenféle kifogások mögé.

Viszont akkor csak el kéne indulni a fejlődés felé. Ez viszont még ijesztőbb, mert teljesen új dolgokat kéne csinálni.

A legfélelmetesebb azonban az, hogy évtizedek után ki kéne szakadni az eddig megszokott programokból. Ez viszont nem egyszerű menet, mert kb alig van hozzáférésünk ehhez a programkódhoz.

Olyan jó lenne ha nem kéne ezzel nyűglődni, és csak úgy kikapcsolhatnánk az egész rendszert..